Stepbrother [Mingyu FF]

X.

A terveink egészen máshogy alakultak, mint ahogy elképzeltük őket.
Mert épphogy csak visszaértünk a mezőről, megitattuk a kutyákat és beléptünk a házba, máris felestem egy nyitva hagyott bőröndben, amire csak egyetlen pillantást vetettem, hogy rájöjjek, anya ruhái azok.
- Történt valami? - kérdeztem ártatlanul az üres konyhától, mire anyám az emeletről válaszolt.
- Emma? Pakolj össze, lelépünk!
- Hogy mi? - kiabáltam vissza.
Mingyu-ra néztem, aki tanácstalanul állt egy helyben.
- Nem hallasz? - kérdezett vissza, miközben lesétált a lépcsőn, a kezében egy újabb nagy halom cuccal. - Készülj, költözünk.
- De hát mi történt? Ma reggel még minden rendben volt... - próbáltam emlékeztetni.
Ekkor már Tyler is feltűnt a hátsó ajtóban, az arcáról azonban szinte semmit sem lehetett leolvasni. Csak az undort. De azt nagyon.
- Nem vagyok köteles megindokolni neked, hogy mit miért teszek. Menj a szobádba. Most! - parancsolt rám anyám.
Csakhogy elfelejtett valami apróságot. Mégpedig azt, hogy nekem ő már nem parancsol.
- Nem. - jelentettem ki.
- Azt mondtam...
- Nem! Nem fogok lelépni innen, pont amikor beilleszkedtem!
- Jaj, Emma, fejezd már be a hisztit. Visszamegyünk a városba, ahol annyira imádtál élni, hogy egy hétig vergődtél, amiért elköltöztünk.
- Nem, anya, még csak esélyem sem lett volna egy hétig vergődni. És tudod, hogy miért? Mert az egész egyik napról a másikra történt! És nem megyek el innen, mert megszerettem ezt a helyet.
- Megszeretted? - nevetett fel anyám gúnyosan. - Ugyan mit szeretsz a trágya lapátolásán és a bűzön? Meg ezen a sok állaton? Ezt mindet neked kéne gondoznod, kislányom. És te egy városi gyerek vagy, te nem dolgozol. Tűnés a szobádba, csomagolni!
Megráztam a fejem.
- Már rég megváltoztak a szabályok, anya. Már nem te vagy a főnököm.
Tyler leült a konyhában egy székre és megtámaszkodott az asztalon, a tekintetét köztem, anyám és Mingyu között kapkodta, aki még mindig mellettem állt, és egy centit sem hátrált, pedig egyértelmű volt, hogy itt most baj lesz.
Anyám arcára hisztérikus kifejezés ült ki.
- És tudod, nem lesz mindig minden úgy, ahogy te akarod. Nem fogjuk csak úgy fogni magunkat és lelépni minden évben, amikor rádjön a fiatalság. Nem vagy már tinédzser! Viselkedj úgy, mint egy felnőtt!
Mingyu mögém lépett, és megfogta a kezem.
Láttam, ahogy anyám először még csak lepillant, majd az egész fejét elfordítja.
- Szóval erre megy ki a játék, kislányom. Azért szeretsz te ennyire itt lenni, mert máris összekavartál a mostohatestvéreddel. Egy kicsit sem szégyelled magad? Ez undorító.
Mingyu erősebben szorította a kezem, nehogy olyat mondjak, amit megbánok, de anyám még odaszúrt egy utolsót.
- Te kis ribanc.
És akkor több dolog is történt egyszerre. Mert ezzel egy időben felemelte a kezét, valószínűleg azzal a szándékkal, hogy felpofozzon, de az én reflexeim gyorsabbak voltak, és elkaptam a karját a levegőben. Mingyu hátrarántott, Tyler pedig felugrott az asztaltól, és hozzánk sietett. Gyorsan becipzárazta a bőröndöt, és szó szerint hozzávágta anyámhoz, aki épphogy csak el tudta kapni.
- Látni sem akarlak itt többé, Charlotte.
Anyám sértődött arcot vágott, majd rám villantott valami olyasmi arckifejezést, mint aki meg akar ölni, aztán kiviharzott, és erősen becsapta maga mögött az ajtót.
- Nos... - tette a jeggyűrűjét az asztalra Tyler, miközben megköszörülte a torkát. - Ennél rövidebb ideig még egy jegyesség sem tartott, nem igaz?
Egy szó nélkül álltunk, még mindig egymás kezét fogva, majd hirtelen észbe kaptunk, és elléptünk egymástól.
- Semmi baj. - legyintett. - Már rég tudtam. De nem akartam szólni.
Erre annyira megdöbbentem, hogy pislogni is elfelejtettem.
- Tudjátok, örülök, hogy legalább nektek összejött.
- Apa, mi történt? - kérdezte Mingyu, akinek több bátorsága volt, mint nekem.
- Nem hiszem, hogy összeillettünk volna. - rázta meg a fejét.
Megértem. Anyámmal nem könnyű összeilleni. Mert nincs olyan ember ezen a bolygón, akivel az én anyám összeillene.
- Sajnálom. - nyögtem ki nagy nehezen. - Azt hiszem, én most... - mutattam az ajtóra, és már meg is tettem az első lépést, de Mingyu visszarántott.
- Dehogy, nem, Emma, te... te családtag vagy. - mondta legnagyobb meglepetésemre Tyler. - Úgy értem... A fiam barátnője a család tagja.
Mingyu-ra néztem, ő pedig már mosolygott.
- Megyek, és összeszedem a maradék... cuccot. - jelentette be Tyler, majd felszaladt az emeletre.
Egy ideig csendben álltam, majd Mingyu hirtelen a két keze közé fogta az arcom.
- Hé. Tudom mire gondolsz.
- Mikor lettél gondolatolvasó?
- Jól csináltad. Mármint... Jól tetted, hogy kiálltál magadért. Ideje volt. Anyukádnak meg kellette tanulnia, hogy nem vagy már gyerek, és nem fogsz úgy táncolni, ahogy ő fütyül. Büszke vagyok rád.
- Köszönöm. - mondtam halkan. - De most tényleg mindent elcsesztem, soha nem fogom tudni rendezni a viszonyomat vele. Ráadásul igaza volt. Egy ribanc vagyok.
- Nem, nincs igaza. - rázta meg a fejét. - És nem lesz ez mindig így. Idővel meg fog békélni. Higgy nekem.
- Majd megpróbálok hinni benne.
Tyler megérkezett egy nagy kupac ruhával, egy hajszárítóval, meg egy csomó sminkkel, és az egészet az asztalra borította.
- Gondoljátok, visszajön még érte? - kérdezte, és a hangjából azt hallottam ki, hogy igazából szeretné, ha visszajönne érte.
De el kellett keserítenem.
- Nem hiszem. De majd én hasznukat veszem.
- Rendben.
Felnyaláboltam a cuccokat, és a szobámba vittem őket, ahova Mingyu is követett. Már éppen elkezdtem volna kipakolni őket, amikor Tyler kopogott az ajtófélfámon.
- Emma, ha gondolod, át is költözhetsz, nos... - Mingyu-ra nézett, én pedig rögtön levágtam, mire gondol, de csak mosolyogtam.
- Köszönöm. Átgondolom.
Tyler lesétált, mire Mingyu hatalmas szemeket meresztett rám.
- Átgondolod?
- Hát, tudod, még át kell gondolnom, mit ér meg nekem az az erkély. - poénkodtam, mire elkapta a derekamat, és leterített az ágyamra.
- Igazad van, én sem biztos, hogy osztozni akarok az ágyamon.
Hozzávágtam a párnámat, miközben nem tudtam abbahagyni a nevetést.
Felültem, és megigazítottam az összegubancolódott hajamat, majd magam elé meredtem.
- Tudod egy kicsit azért furcsa lesz veletek lakni... - kezdtem. - Nem számítottam erre.
- Nem hiszem, hogy problémát fog okozni. - mondta, miközben átölelte a vállam, majd azzal a  lendülettel fel is ugrott, mert kopogtak a bejáratni ajtón.
Elég volt összenéznünk, tudtuk, mire gondol a másik: hogy talán anyám jött vissza egy újabb kör hisztire. Tyler éppen akkor nyitott ajtót, amikor lezuhantunk a lépcsőn, így a vendégünknek nem mindennapi látványban volt része.
- Szóval az előbb láttam Charlotte-t lelépni, és érdekelt, hogy mi folyik itt. - magyarázta Rico, majd intett nekünk.
- Semmi különös. Charlotte és én már nem vagyunk jegyesek.
- Remek! Ki nem állhattam azt a nőt. - mondta Rico, majd sáros, koszos ruhában elkezdett befelé sétálni a konyhába. - Na, meséljetek, mi történt?
Mindhárman megrökönyödve fordultunk utána, de ő nem zavartatta magát.
És így lettünk mindannyian jóban Rico-val egy délután alatt.

Évek teltek el. Hosszú évek, és az anyám egyszer sem jelentkezett. Mingyu egyetemre járt, én pedig szintén akkor adtam be a jelentkezésemet egyre, amikor eljött az ősz, és ha ősz, akkor munka. De élveztem, mert mindent élveztem az új életemben. Talán nem is kellett akkora változás, elég volt kivágni az egyetlen zavaró tényezőt.
Egy kosár almával a kezemben estem be a házba, majd a konyhaasztalra téve elkezdtem megmosni a tartalmát. Aztán lefagytam. Mert leesett, hogy már egy ideje nyoma veszett Tyler-nek és Mingyu-nak. Körbe akartam fordulni, hogy megkeressem őket, de amint hátat fordítottam az almáknak, azonnal megpillantottam őket.
Az én öltözetemhez képest eléggé ki voltak öltözve, de nem volt időm rákérdezni, mert hirtelen Mingyu közelebb lépett hozzám, és fél térdre ereszkedett. A háta mögül egy kis dobozt húzott elő, amiben egy gyűrű csillogott. Leesett az állam.
- Te jó ég...
- Emma, tudtad, hogy egyszer eljön ez a nap.
Bólintottam, mert tényleg tudtam.
- Hozzám jössz feleségül?
- Igen. Igen. - ismételtem el, mert nem voltam biztos benne, hogy elhiszem, ha csak egyszer mondom ki.
Megölelt, és megcsókolt, hosszasan, többször is, majd egy kicsit eltolt magától.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek.

Még több fanfiction az oldalamon.