Stepbrother [Mingyu FF]

VI.

Reggel ismét a kakaskukorékolás ébresztett, de már meg sem próbáltam ignorálni. Egyszerűen csak kipattantam az ágyból, sokkal több energiával, mint amire számítottam, majd magamra rángattam valami laza ruhát, és feltéptem a szoba ajtót. Mindenki más aludt még, ezért lábujjhegyen osontam le a konyhába, ahol kitöltöttem magamnak a szokásos kávémat, majd a még gőzölgő bögrével a kezemben kimentem az istállóba, ahol rögtön bele is futottam Rico-ba.
- Hűha! Jó reggelt, Emma! Remekül nézel ki! - mérte végig az extra rövid nadrágomat és a fehér ujj nélkül pólómat, miközben még a fülhallgatóját is kiszedte a füléből, a zene pedig hangosan szólt belőle.
- Köszönöm. - mondtam, és ahelyett, hogy tovább sétáltam volna inkább leültem egy rakás szénára, és figyelni kezdtem, ahogy dolgozik.
Ez egyértelműen megzavarta, mert felém kezdett tekintgetni. Aztán kapott az alkalmon, hogy beszélgessen velem.
- Hogy tetszik a hely? Úgy hallottam új még neked a tanyasi élet.
- Tetszik. Jobb, mint amire számítottam. És te? Milyen régóta utazol ebben?
Nem számított rá, hogy visszakérdezek, inkább úgy tűnt, az egész csak egy kísérlet volt a beszélgetés kezdeményezésére, és nem várta volna, hogy esetleg felveszem a fonalat.
- Elég régóta, elhiheted. - mosolygott sejtelmesen. - És nagyon úgy tűnik, hogy nem fogok kiszállni még egy darabig.
- Nincsenek más terveid? Álmaid?
- Tervek? Álmok? Ezek mind túl vannak értékelve. Az ember úgysem valósíthatja meg őket. - rázta meg a fejét, majd egy pillanatra abbahagyta a takarítást, és rám nézett. - Hallottam, hogy Tyler és az anyád...
Remek, szóval már mindenki tud róla, kivéve természetesen az anyámat. De ha nincs szerencsém, még ő is. Sőt, az is lehet, hogy ő maga találta ki az egészet.
- Ne is mondd. - állítottam le, mielőtt belemerült volna a témába. - Ez a legrosszabb dolog, ami történhet.
- Miért? - kérdezte. - Nem örülsz az anyád boldogságának?
- Legyen elég annyi, hogy ez nem boldogság. - magyaráztam meg úgy, hogy csak én értsem. - És nekem sem volt beleszólásom a dologba.
- Az eljegyzésbe?
- Abba sem, hogy ide költözzünk.
- De már szeretsz itt lenni, nem?
- De. - vontam meg a vállam. - Valami jó is kisült ebből.
- Hát, akkor lehet, hogy abból is ki fog. - biccentett a fejével a ház felé, ahol jól hallhatóan kinyílt egy ajtó, ami azt jelentette, hogy valaki már biztosan ébren van. - Egyébként az én szüleim is farmerok voltak. Gyerekkorom óta ezt csinálom. Van benne némi gyakorlatom. Szóval ha elakadnál a tanyasi életben... Tudod, hol találsz.
- Ez kedves tőled Rico. - mosolyodtam el. - De remélem nem fogok elakadni.
- Persze, hogy nem fogsz, ameddig a tulaj fia mindenben segít. - mondta részben szomorúan, részben mérgesen. - Tényleg olyan jó fej, amilyennek tűnik?
- Igen. - bólintottam.
- És hamarosan a mostohatestvéred lesz. - emlékeztetett, mire elfintorodtam, és magam mellé tettem a bögrémet, benne az utolsó pár korty kávéval.
Miért is gondoltam, hogy ha lefekszek aludni, reggelre minden rendbe jön? Ahelyett, hogy bármi is változott volna, csak bámultam a ház ajtaját, és abban reménykedtem, hogy Mingyu kisétál rajta, azzal a tökéletes mosollyal, és felnyergel nekem egy lovat, vagy felvisz a pajtába, vagy ki a kukoricaföldre, vagy a napraforgók közé, vagy csak úgy kimegyünk a mezőre a kutyákkal. Vagy akármi. Bármi megfelelne, ahol ő is ott van.
Mintegy végszóra mellettem termett Bella, és leült a rögtönzött ülőalkalmatosságom mellé, majd szagolgatni kezdte a bögrémet.
- Jó illata van, igaz? De te nem kaphatsz ilyet. - vettem el előle, majd lehúztam az utolsó pár kortyot, és arra a polcra tettem az üres bögrét, ahonnan tegnap a lószerszámokat vettük le.
- Szerintem szomjas. Nem hiszem, hogy van még vizük. - jegyezte meg Rico, majd abbahagyta a lapátolást, és hátrafelé mutatott. - Ott van egy kis kút, és mellette a tálak.
- Köszönöm. - bólintottam, majd a kúthoz sétáltam, ahol valóban három üres tál hevert. 
Mindet megtöltöttem vízzel, majd egymás mellé helyeztem őket. A vízcsobogás hangjára Max és Jake is megjelentek, és azonnal inni kezdtek. Csípőre tett kézzel néztem őket, majd hirtelen egy másik árnyék bukkant fel az enyém mögött.
Megpördültem a tengelyem körül, és Mingyu-val találtam szembe magam, ismét kínosan közel hozzá. Akartam tenni egy lépést hátra, de beleütköztem Bellába, így inkább oldalra tértem ki.
- Jó reggelt. - köszönt mosolyogva, mire visszamosolyogtam rá. - Mára nem terveztem semmit, csak gondoltam felülünk a pajtába, és megmutatom neked a macskákat.
- Azt hiszem, már összefutottam eggyel. - idéztem fel az előző esti találkozásomat Angellel.
- Nos, többen is vannak. Egész pontosan nyolcan. Mind egytől egyik gyönyörűek. De majd meglátod. Ó. És ezt nem tőlem tudod... de ma este öltözz ki a vacsorára. Apa vendégeket hívott, mert azt mondta, eljött az idő, hogy...
Hátravetettem a fejem, de a nap a szemembe sütött, ezért újra visszanéztem rá.
- Igen. Erre valahogy számítottam.
- Hidd el, ez nekem is gáz. - nyugtatott meg. - Gyere.
Felmásztunk a létrán, elhelyezkedtünk egymás mellett a puha szalmában, és kinyújtva a lábainkat kibámultunk az ablakon. A napfényben úszó birtok lenyűgöző volt. Hamarosan megjelent Angel, és hozta magával a haverjait is: Caspert, egy teljesen fekete kandúrt, Mandyt, egy hosszú szőrű, világosszürke cicát, Raphaellát, aki tejfehér volt, és hihetetlenül barátságos, és Rudolfot, egy vöröses bundájú macskát, aki inkább volt távolságtartó, mint a többiek.
A maradék három macska nem jött fel hozzánk, de hallottuk, ahogy az egereket kergették alattunk, és felnevettem, amikor hallottam, ahogy szaladgálnak és néha elesnek.
- Szóval, beszélgettél Rico-val? - kérdezte hirtelen Mingyu, kizökkentve a bambulásomból.
- Váltottunk egy pár szót. - redukáltam finoman azt, hogy kiteregette nekem az életét, én pedig panaszkodtam neki az enyémről. - Miért?
- Jó fej?
- Ő is ugyanezt kérdezte rólad.
- Rólam is beszéltetek?
- Nem, dehogy! - hárítottam. - Csak szóba jött a dolog. De ne aggódj, megmondtam neki, hogy jó fej vagy, és mindig mindenben segítesz.
- És ma estétől már egy család vagyunk. - hozta fel a kényes témát.
- Oké. Ennyi. - ültem fel, hogy a szemébe tudjak nézni. - Mi bajod van ezzel?
Úgy döntöttem a kemény utat választom, hogy kiszedjem belőle, amit hallani akarok. Mert valahol mélyen el akarta mondani, csak nem merte.
- Mondtam már. Nem tudlak elképzelni a húgomként.
- Nem hiszem, hogy csak ennyi lenne.
Összehúzott szemmel méregetett.
- Mire gondolsz, Emma?
- Arra, hogy más is áll a háttérben, amit nem akarsz elmondani. - a jó cél érdekében pedig az embernek néha muszáj megjátszania magát. - Úgy értem, nem tudsz elképzelni a húgodként, jó, ezt megértem. De jóban vagyunk. Vagy mégsem? Én azt hittem, barátok lettünk.
Láttam, ahogy eltűnik a szeméből a csillogás, és semmitmondóan néz rám.
- Barátok vagyunk? Szerinted barátok vagyunk?
Bólintottam.
- A barátok csinálnak ilyet? - kérdezte hirtelen, majd villámgyorsan egy vonalba helyezkedett velem, mire minden macska arrébb szökkent.
Az egyik kezét a tarkómra tette, majd egészen közel húzott magához, és megcsókolt.
És én pontosan erre vártam.
Beletúrtam a hajába, és végigsimítottam az izmos karján, majd hagytam, hogy a hátamra fektessen, és a kezei felfedezőútra induljanak a testemen. Kezdett iszonyat meleg lenni, habár odakint még a nap egyáltalán nem melegítette fel a levegőt. Újra és újra megcsókolt, egyre hosszabban, egyre mélyebben, miközben végigsimított a combom belső felén, aztán az ajkai lecsúsztak a nyakamra, én pedig hátravetettem a fejem, és levegőért kapkodtam.
Aztán nyikorgással kinyílt a ház ajtaja, és elugrottunk egymástól, habár nem lehetett fellátni oda, ahol mi voltunk. Megdörzsöltem az arcomat, majd kifújtam a levegőt.
Mingyu szemébe néztem, aki félmosolyra húzta a száját, és még egyszer megcsókolt. Két kézzel kapaszkodtam a nyakába, és húztam vissza újra.
- Szóval barátok? - kérdezte, mire elnevettem magam.
- Nem. Nem vagyunk barátok. - mondtam, majd hagytam, hogy visszadöntsön a szalmába, és végigfuttassa az ujjait a gerincemen.