Az első, az utolsó meg a többi

A kviddics játékos part 1.

Ha az eddigi években volt bármi remény, hogy Scorpius nem követi édesapja példáját, az ötödik évre elillant, mintha nem is lett volna. Scorpius lett a kviddics csapat kapitánya, az ügyeletes szépfiú, akiért a lányok epekedtek, a fiúk irigyelték, a kisebbek féltek tőle, az idősebbek pedig tisztelték. Minden egyes embernek megvolt a maga véleménye Scorpiusról, kinek jó, kinek rossz. Mondanom sem kell, az utóbbiból volt több. Miután Scorpius átélte élete negyedik szakítását, megváltozott. Persze nem olyan lányosan, hogy megváltoztatta a frizuráját meg lecserélte a ruhatárát...ó, dehogy. Rájött, hogy felesleges egy lány után vágyakozni. Szinte minden lány a karjaiba hullott volna, csak egy szavába kerül. És pontosan ezt kezdte el kihasználni. Elkezdett szórakozni a lányokkal. Szinte minden héten másik, kisírt szemű lányt üvöltött vele a folyosón azt hajtogatva, hogy Scorpius átverte őket. "Meglehet"-szólt ilyenkor a szöszi. Nem érdekelte, hogy másoknak vannak érzései, kegyetlen volt és meglehetősen érzéketlen. De még ezek után is volt olyan naiv lány, aki bedőlt neki. Az ötödik lány, aki közelebb került Scorpiushoz, nem adta olyan könnyen magát.
Április volt, épphogy beköszöntött az igazi tavasz. Szombat délután elég sokan sürgölődtek a kviddics pálya körül. A Griffendél a Mardekárral szállt harcba aznap, és mivel mindig ezek a mérkőzések ígérkeztek a legjobbaknak, azok is a pályán tolongtak, akik amúgy nem is szeretik a kviddicset. A Griffendélesek öltözőjében nagy volt az izgalom, a csapatkapitány, Patrick Swembley nagy taktikai megbeszélést tervezett, de a csapat képtelen volt koncentrálni, mindenki a saját kis dolgaira figyelt.
Eközben a Mardekárosok teljesen nyugodtan beszélték ki az épp aktuális pletykákat. Biztosak voltak benne, hogy ők nyernek.
Pontban öt órakor kezdődött el a meccs. A lelátók zengtek, a játékosok pedig próbálták a legjobbat kihozni magukból. Viszont egy dolog nehezítette a játékot. A Griffendél fogója. A szezon nagy részében nélkülözniük kellett az eredeti játékost, mivel egy súlyos betegség miatt a Szent Mungóban töltött hónapokat. De most visszatért. Adley Scoocth eléggé nèpszerűnek tudhatta magát a Roxfortban kviddicsező lévén. Erre még rátett egy lapáttal, hogy vicces volt és okos, na meg szép is. Sötétszőke hajzuhatagát állandóan kibontva hordta, világosbarna szemeiben valami egészen különleges fény égett. A Mardekár kviddics csapata egytől-egyig fiúkból állt, akik kicsit visszavettek, amikor meglátták Adleyt. Kivéve egy személyt. Scorpiust nem érdekelte, hogy szépek a szemei és a haja nárcisz illatú. Ellenség volt, Griffendéles, és ellenük játszott. Egyértelmű volt, hogy nincs kegyelem. Scorpius és Adley is az aranycikeszre pályáztak, egy ideig szorosan egymás mellett haladtak, amíg Scorpius meg nem unta, és nemes egyszerűséggel meglökte Adleyt. Scorpius szerencséjére és Adley balszerencséjére senki sem vette észre a szabálytalanságot.
- Hallod, szépfiú, óvatosabban!- kiáltotta a lány kihasználva a fél másodpercnyi előnyt, amit az egyik hajtó okozott, aki véletlenül nekicsapódott Scorpiusnak.
- Ilyen ez a játék, tündérke- kacsintott rá a lányra. Adley bosszúsan megforgatta a szemeit, aztán újra a játékra koncentráltak. Békénhagyták egymást egészen addig, amíg egyenlő volt az állás. Mindkettejükben akkor szabadult fel igazán a harci szellem. Az aranycikesz azonban megfoghatatlanul gyors volt. Épp egy helyben lebegett, amikor Adley és Scorpius a pálya két végéről szinte egyszerre vették észre. Elmondhatatlan sebességgel száguldottak mindketten a cikesz felé, de nem tudtak időben megállni. Összeütköztek elég csúnyán, amitől kibillentek az egyensúlyukból és zuhanni kezdtek. Adley volt a szerencsésebb, ugyanis Scorpiuson landolt, amit a fiú egy hangos üvöltéssel reagált le.
- Merlinre! Szállj már le rólam!- azzal lelökte magáról a lányt.
- Tudod kit lökdöss, görény- sziszegte Adley. Egy csomó ember gyűlt köréjük a lelátóról, a tanárok is mind odasiettek.
- Jól vagy, Adley?- sikoltottak fel a hajtó lányok.
- Még élek- a lány nagy nehezen felállt, leporolta a mezét, megrázta a dús hajzuhatagát, aztán felnevetett, mert Scorpius még mindig a földön kúszott. Tommy és Joey segítették fel.
- Mi lesz a meccsel?- fordult Adley a csapat felé.
- Hát, mivel döntetlen volt az állás az incidens után, maradunk is annyiban- válaszolta Patrick.
- A fenébe- mordult fel Adley és Scorpius egyszerre.
Mindkét csapat visszavonult az öltözőbe. Adley csak a mezét levéve látta meg a horzsolásokat a térdén és a csuklóján.
Scorpius a szomszédban ugyanekkor vette észre, hogy a bokája kezd feldagadni.
- Én is örülnék, ha ilyen csajok potyognának rám- álmodozott Joey.
- Tőlem lehet akármilyen csaj, ha eltöri a bokámat- grimaszolt a szöszi.
- Megvárjunk, Adley?- kérdezte az egyik terelő, Anastasia Glory.
- Menjetek csak. Eltart még kis ideig, amíg felszenvedem magamra az egyenruhát. Rohadtul húzza a sebeimet- pillantott le a szürke térdzoknijára, amit most a szokásosnál is jobban el akart égetni. Lassan mindenki elhagyta az öltözőt. Adley végre fel tudta húzni a másik térdzokniját is. A talárját nem vette fel, pulcsiban lépett ki a levegőre. Már kezdett sötétedni, egy lélek nem járt az udvaron. Elindult a kastélyhoz vezető kis úton.
- Tudod, ilyenkor már nem kéne egyedül sétálgatnod- hallott egy idegesítő hangot közelről. Túl közelről. Megfordulva egy gúnyosan vigyorgó Scorpiussal találta magát szemben.
- Nagylány vagyok már, tudok vigyázni- vonta meg a vállát Adley és tovább indult. A Malfoy fiú szorosan mellette lépkedett.
- Én vigyáznék rád szívesen- mormolta csendben.
- Nem állnék be a sorba, ha nem gond. Hányadik sorszámot kapnám, amúgy?- tettetett érdeklődést a lány.
- Nem akarod tudni- húzta el a száját Scorpius.
- Fogadunk?
- Velem nem érdemes- Scorpius hirtelen megtorpant, ami Aldeyt is megállásra kényszerítette...

To be continued...

A második rész hamarosan érkezik. Addig is legyetek rosszak. xoxo, Virág