We Don't Talk Anymore || Oh Sehun.

9

  Lee Hyori(이효리) _ Seoul (Feat. Killagramz) 

  I turned and went far away, yeah
But when I close my eyes, I remember it 

Hatvanharmadik Nap

Az egész cécó délután ötkor kezdődött, reggel kilenckor én már ébren voltam, azért na, én is lányból voltam, szerettem azért készülődni mielőtt elindultam. Mivel négyre már ott kellett lennem, és Sehun felajánlását egy fuvarra elutasítottam, így negyed négy felé már harci készületben kellett állnom. Baekhyun ébredésem után fél órával már az ajtómat nyitotta, kezében péksütikkel dobta le magát mellém a nappaliba, ezaz, reméltem, hogy nem kell vesződnöm a reggelimmel.

- És, milyen érzés lassan két diplomásnak lenni? – kezdeményezett beszélgetést mire felnevettem – Lassan tényleg leszel valaki...

- Ne is mond... - sóhajtottam – Ti mikor indultok?

Baekhyun ecsetelni kezdte, hogy nem igazán akart már hazamenni, Ő már teljesen készen volt – logikus, végül is ezért volt már alapjáraton ingben, meg minden – és úgy tervezte itt veteti fel magát Sehunnal, és Junghoval. Persze, az életem részletei alapján annyira nem jön le, de Jungho is családtagnak számított, mivel mióta odaköltöztem, azóta volt a szomszédom; és egy bizonyos veszekedés után akkori barátommal, na azután közeli barátomnak is mondhattam.

Nem is tudom, miről veszekedtünk, csak arra emlékszem, hogy talán az volt a legnagyobb veszekedésünk, egy olyan, ami miatt akkor majdnem szakítottunk. Én sosem voltam egy érzelmileg erős lány, mármint így ezek a dolgok elég mély törést okoztak bennem- csoda volt, hogy hazajutottam a szakadó esőbe, próbáltam addig visszatartani a sírásom, amíg a lakásomba nem érek; de megvan azaz érzés, amikor valami miatt sírnod kell, és a legkisebb dolog is előhozhatja. Ahogy leejtettem a kulcsom, én magam is estem vele a földre, szégyentelenül kezdtem bőgni felhúzott lábakkal az ajtómnak nekitámaszkodva, és Jungho valószínűleg felfigyelt a hangokra, kinézett, és bevonszolt magához- addig sem voltunk rosszban, de alig beszéltünk pár mondatot.

A lényeg, hogy szomszédom tényleg nagyon jó barátom volt, még családi házamban is járt, a szüleim is imádták, még Baekhyun beleegyezését is elnyerte, hogy barátok lehessünk- ami elég betegen hangzik, de tény, igen nehéz volt.

- Sehun azt mondta – kezdte miközben követett a fürdőbe, ahol váll aláig érő hajamat göndörítettem épp – ma bemutatod a szüleidnek. Ez komoly?

- Olyasmi – bólintottam – Mármint érted, ez elkerülhetetlen, ha egyszer mindannyian ott lesznek... már úgyis tud mindent.

- Ja, tényleg. Akkor meg már mindegy is, úgyis bírni fogják, a szüleid meglepően elfogadóak.

Tény ami tény, tényleg azok voltak; huszonöt évem nem tartogatott túl sok konfliktust a családommal, persze kamaszkoromban azért velem is kicsit nehéz volt, de ha őszinte akarok lenni, meglepően normális kapcsolatom volt őseimmel: mehettem mindenfele ha akartam, amíg a jegyeim jók voltak, amíg tiszteletben tartottam az összes kérésük, ha volt nekik.

Emiatt nem volt szükséges, hogy izguljak, de azért nyilván bennem volt; azt akartam minél inkább kedveljék a srácot, akivel az ágyamat megosztom.

A nap gyorsan eltelt; egyik pillanatban Baekhyunnal beszélgettem, legközelebb Jungho kopogott be hozzám, így elmehet, szép, jól nézel ki, aztán már teljes sminkben pakoltam a táskámba. Indulásom időpontja elég hamar elérkezett, Baek megölelt búcsúzóul, nem is tudom, hogy mertem ráhagyni a lakást, a fejemben már összetörte a kedvenc vázám, és lelökte a kedvenc képemet a falról. Végül elindultam hát, átvágtattam az utcákon, egészen az egyetemig, ahol már csoporttársaim, ismerőseim vártak, mindegyikük szépen felöltözve, a rengeteg talár előtt, amik ránk vártak.