We Don't Talk Anymore || Oh Sehun.

26

Lord Huron - The Night we Met

  I've been searching for a trail to follow again 
Take me back to the night we met  

Kettőszázharmadik nap

A lázból pár nap alatt kikúráltam magam, Sehun betegnek adta ki magát, így végre együtt tölthettünk némi nem egy napnyi minőségi időt, aminek habár a felében én szenvedtem, azért megérte. Lázam eltűnte után Sehun visszaállt dolgozni, én inkább továbbra is otthon maradtam- nem éreztem ám magam a nap minden részében még toppon, minden bizonnyal gyomrom is elrontottam, vagy még a hányásos vírus maradt bennem, mert néha borzalmasan éreztem magam, meg sem hallottam, ahogy reggel kilenckor nyílt az ajtó, én még térdeltem a wc előtt, várva, mikor ér véget a szenvedésem.

Baekhyun minden bizonnyal a nyöszörgésemet követve hamar megtalált, látva a képet pedig aggódva ugrott mellém.

- Jiah! – fogta meg hajam, annyi erőm sem volt, hogy még azt összefogjam, kócos volt, én még pizsimben feszítettem – Aish, még mindig ennyire rosszul vagy? Tegnap délután úgy tűnt semmi bajod!

- Jól vagyok – krákogtam számat takarva, Baekhyun elengedte hajam, ahogy visszaültem a földre – Biztos csak elrontottam a gyomrom, néhány napja néha rám jön a rosszullét.

Mozdultam, úgy döntöttem ideje felállni, Baekhyun velem együtt tette meg a lépéseket, továbbra is aggódva figyelte, ahogy fogat mosok. Tekintetét még ha kerültem, is éreztem magamon, és ami azt illeti, egyre inkább zavart, de Ő csak bámult rám, mígnem nagyot sóhajtott.

- Nem gondolod, hogy... - kiindultam a mosdóból, már a konyhában lebzseltünk, épp vizet öntöttem magamnak, mikor végre folytatta mondatát – érted – nem, nem értettem – Biztos, hogy beteg vagy?

És akkor hirtelen leesett, mire akart célozni, volt is benne ráció, féltem is ettől igazán, minden bizonnyal a tudatalattim nem véletlenül rejtette a lehetőséget oly mélyre. Állam a pultot verdeste, ahogy gondolkodtam, Baekhyun kicsit közelebb lépett, láthatóan nem felkészülve, akármi is lesz a reakcióm.

- Nem lehet... - fordultam felé egyből, még kissé sokkban – nem lehetek terhes, ugye? Mármint... mindig figyelünk, és... vagy igen? Nem, nem lehetek terhes, Sehun még tanul, és még nem akarok anya lenni, én...

- Hé, hé, hé – kapta el kalimpáló karjaim – Nyugi, oké? Jiah, csak nézz rám, jó? Nyugodj meg, Jiah... - nehezen teljesítettem kérését, a sokkon már túl voltam, siettem a kiakadás felé – Rendben van, még semmi sem biztos, lehet tényleg csak elrontottad a gyomrod, vagy valami.

- De ennek is van értelme – vágta közbe – Mármint gondolj bele, nagyon régóta együtt vagyunk, és még nem volt terhes- pánik? Statisztikailag lehetetlen, jézusom..

- Jiah, állj le – kért ismét, mire nagyot sóhajtottam, kénytelen voltam megint ránézni – Mikor kéne... mármint a hónapban...

- Holnapután – Baekhyun ilyen téren sosem volt a szavak embere, ha nem lettem volna olyan nagyon pánikban talán észre is veszem zavarát – Nem várhatok addig, úristen – kaptam arcomhoz – Nem lehetek terhes.

- Jiah, rendben van – ismételgette legjobb barátom, nagyon próbált lenyugtatni, nem látszott, észre sem vette, mennyit segített – Még nem tudsz semmit, azaz még nem vagy terhes. De ha igen, akkor is... vannak lehetőségeid.