Lucky One [Chanyeol FF]

✨🗼 3. 🗼✨

- Na, szóval, minden be van pakolva?
- Igen.
- Ruhák, cipők, kalapok?
- Megvannak.
- Kiegészítők?
- Megvannak.
- Sampon, hajszárító, törölköző...
- Elég, nem az anyám vagy, csak vezess.
Olivia feljebb tolta a napszemüvegét, és az útra szegezte a tekintetét.
- Nem várhatod el, hogy nyugodtan üljek itt, mikor lelépsz egy hétre Párizsba romantikázni, nekem meg suliba kell járnom.
- Még azt sem tudom, kivel megyek.
- Nekem akárki megfelelne. - vallotta be. - De főleg Sehun, természetesen. Neked legalább ilyen problémád nincsen, mázlista vagy, ebből a szempontból is.
Megvontam a vállam.
- Ez van.
- Ugyan már, Sam, Kris ezer éve kilépett, mikor teszed már túl magad rajta?
- Valószínűleg soha.
- Új biast kell választanod!
- Mi? Nem! Dehogy!
- Ohó, de még mennyire! Gyerünk! Most!
- Micsoda? Te megőrültél. Ez nem így működik.
- Ki áll hozzád a legközelebb?
- Ezen még nem gondolkoztam.
- Akkor eljött az ideje.
Töprengeni kezdtem.
- Talán Minseok?
- Talán?
- Nem tudom. Mindannyiukat szeretem. - mondtam végül.
- Lehetetlen vagy. - vetette hátra a fejét. - Mi lenne, ha fogadnánk?
- Mégis miről akarsz fogadni? - szaladt össze a szemöldököm. 
Amikor az én barátnőm fogadni akar, valami mindig rosszul sül el.
- Arról, hogy ki lesz a tag, akivel a következő hetet töltöd.
- Kilencen vannak, mi meg ketten. - emlékeztettem.
- Tökmindegy. Hallgasd meg az én tippjeimet. - kikerült egy elhagyott lökhárítót, majd a kocsi visszaállt egyenesbe. - Xiumin. Suho. Baekhyun. Kai. Sehun. Ha Sehun lesz az, utállak, de azért csináljatok sok képet, és mindenképpen beszélj rólam. Fényezhetsz is. És add meg neki a számom.
- Elképesztő vagy.
- Tudom.
- Szóval gondolom, én azokra kell, hogy fogadjak, akiket kihagytál, ugye?
- Ó, igen. - bólogatott. - D.O, Chanyeol, Lay, Chen.
- Na, és mi a tét?
- Nem tudom. - vonta meg a vállát, miközben parkolóhelyet keresett. - Mondjuk, ha te nyersz, nem kapsz semmit, mert már így is megütötted a főnyereményt. De ha én nyerek, amint hazajössz, elmegyünk a Red Swan-ba, és felszeded a DJ-t.
- Ez mekkora baromság.
- Benne vagy?
- Még szép hogy benne vagyok.
Kezet ráztunk, majd megöleltük egymást, és kiszedtem a bőröndöm a kocsi hátuljából. Megköszöntem a fuvart, Olivia meg emlékeztetett, hogy mindenképpen szedjem fel neki Sehun-t, majd elhajtott, én pedig elindultam a hatalmas hallban, magam után húzva a hihetetlenül nehéz csomagomat.
Egy fél órát kellett várnom, mire felszállhattam, addig zenét hallgattam, és gondolkozással ütöttem el az időt. Kezdtem komolyan megijedni.
Végül mintegy életmentőként, a hangosbemondó felszólított minket, Párizsba tartókat, hogy tegyük a bőröndjeinket a futószalagra. Mivel az enyém olyan nehéz volt, mintha legalábbis egy jól megtermett férfit rejtegetnék benne, iszonyat hálás voltam egy biztonsági őrnek, aki kiszúrta a szerencsétlenkedésem, és segített nekem.
Majd egy viszonylag rövid repülőút következett, amit technikailag végigaludtam. Konkrétan még mindig másnapos voltam a pénteki bulizás után, aztán véletlenül megtaláltam egy darab papírt a zsebemben. Fogalmam sem volt, hogy kerülhetett bele, hiszen nem ebben a farmerban mentem, és ez biztos volt. Szemügyre vettem a fecnit, amire Nick neve és egy telefonszám volt firkantva. Visszadugtam a zsebembe, amolyan erre még szükségem lehet mozdulattal, majd az ablakon kifelé bámulva figyeltem a felhőket.
Viszont ez sem tartott sokáig, majdnem azonnal bealudtam, és a landolás előtt tíz perccel nyitottam ki a szemem. Alattunk elképesztő volt a táj, már amit látni engedett belőle a vastag felhőtakaró, ami fölött elhaladtunk.
Szinte el sem hittem, hogy szilárd talajt érzek a lábam alatt, amikor landoltunk. Hiába utaztam már repülővel többször is, valahogy mindig hatalmas megkönnyebbüléssel tölt el, amikor földet érek. Kinyújtóztattam az elgémberedett végtagjaimat, majd besétáltam az embertömegbe a hatalmas bőröndömmel. Tudtam, hogy egy SM alkalmazott fog várni rám, ezért azonnal megrohamoztam egy magas ázsiai srácot, aki a nevemmel ellátott táblát tartott.
- Szia, Samantha. - hajolt meg mosolyogva.
Én ehhez nem voltam hozzászokva, úgyhogy leutánoztam a mozdulatát.
- Yoo Tae Hwan vagyok. Én leszek a kísérőtök az út során.
Kétségbeesetten kezdtem forgolódni, mire felnevetett.
- Már biztosan nagyon kíváncsi vagy, hogy melyik tagot hoztam magammal, és nemsokára fény is derül erre, mert már el is foglaltuk a szobákat egy hotelben. - egy taxira mutatott, ami az út szélén parkolt. - Gyere utánam.
Elvette a bőröndömet, és beszálltunk.
A sofőr iszonyat gyorsan vezetett, így rekord sebességgel értünk oda a hotelhez, ami igazából  még nagyobb volt, mint amire számítottam. Az SM nem szórakozott. Kezdtem komolyan ideges lenni, ezért csak bámultam magam elé és az ujjaimat tördeltem, miközben Tae Hwan elkérte egy szoba kulcsát a recepcióstól, és a kezembe nyomta.
- Tessék. Itt a te másolatod.
A másolatom? Micsoda?
Megnyomta a lift hívógombját, de addigra már annyira feszengtem, hogy inkább a hotel berendezését kezdtem mustrálni. Megcsodáltam a vörös bársonynak kinéző foteleket, és a rengeteg arany színű bevonatot minden tárgyon. Úgy tűnt, ez a gazdagoknak lett kitalálva.
A lifttel három emeletet mentünk felfelé, majd amikor kinyílt az ajtó, egy elképesztően hosszú folyosón találtuk magunkat. Tae Hwan úgy kezdett sétálni egyenesen, mintha egész életét ebben a hotelben töltené.
Hezitálás nélkül kopogott be a 379-es szobába, mire kinyílt az ajtaja.
És ó, te jó ég.
Reflexből a szám elé kaptam a kezem, és gyorsan végigmértem az utazótársam. Fekete farmer, fehér ing, feltűrt ujjal, szándékosan összeborzolt, ezüst színű haj...
- Park Chanyeol. - hajolt meg. - Örülök, hogy megismerhetlek, Samantha.
Tae Hwan egy mozdulattal begurította a szobába a bőröndöm, ami finoman az ágynak csapódva megállt, majd a hátamra tette a tenyerét, és szó szerint betolt a szobába.
- Rendezkedjetek be, beszélgessetek. - hagyott ott minket, és csak az ajtócsapódást hallottam a hátam mögött.
Úgy éreztem, nem ártana szemügyre venni a szobát, mielőtt elájulok. Először is, hatalmas volt. Óriási szekrény állt az ajtó mellett, fürdőszoba és konyha nyílt közvetlenül egymás mellett, és a szoba nagy részét két fotel foglalta el meg egy gigantikus tévé. És persze ne feledkezzünk meg az ágyakról sem. Egymástól egy méterre álltak, de úgy tűnt, valaha ez egyetlen ágy volt, mert simán össze lehetett volna pattintani őket az aljukra szerelt fémcuccoknak köszönhetően. A két ágy között egy éjjeliszekrény állt, lámpával, majdnem ugyanolyan, mint amilyen nekem is van.
Talán tovább is gyönyörködhettem volna, például a vörös-arany függönyökben, ami ugyanolyan anyagnak tűnt, mint a hallban látott fotelek, de Chanyeol leült az egyik ágy szélére, és engem kezdett vizslatni.
- Én már beraktam a cuccom a szekrényekbe. Akarod, hogy segítsek?
Nem akartam, mert szeretem egyedül csinálni a dolgaimat, de bólintottam. Együtt kezdtük kipakolni a ruháimat, miközben beszélgetni is elkezdtünk.
- Szóval, honnan jöttél, Samantha?
- Csak Sam. Nem szeretem a teljes nevem. Londonban élek.
- Mindig is el akartam oda jutni. - mondta.
- Nem is tudtam, hogy ilyen jól beszélsz angolul... - hoztam fel bizonytalanul.
- Kaptam egy kis gyorstalpalót, franciául viszont nem tudok semmit.
- Pedig a franciával jobban jártál volna. Itt senki sem fog angolul beszélni veled. - ráztam meg a fejem nevetve. - De én beszélek franciául. Nem lesz gond.
- Tényleg? Ez király! Én is akarok nyelveket tanulni.
- Ha gondolod taníthatlak angolul.
- Az tényleg nagyon jó lenne.
A kezdeti idegességem kezdett elpárologni, ahogy tovább beszélgettünk, mindenféle random témákról, és minden koreai tudásomat összeszedve segítettem neki, amikor egy szó nem jutott eszébe angolul. Hála istennek, meg tudtuk érteni egymást, és nem kellett kézzel-lábbal magyaráznunk. Egy óra múlva már tökéletesen berendezkedtünk, és félszavakból, vagy mondatkörnyezetből is megértettük, mit akar mondani a másik.
Csináltam egy teát, majd felültünk az egyik ágyra, én pedig kezdtem feloldódni.
Igazából jobban örültem annak, hogy Chanyeol-lal töltöm ezt a hetet, mint gondoltam volna.