Lucky One [Chanyeol FF]

✨🗼 5. 🗼✨

Jóformán az egész utat végigbeszélgettük, és egy útikönyvbe merültünk, mivel semmi helyismeretünk, és fogalmunk sem volt arról, milyen látnivalók vannak itt egyáltalán.
Amikor megérkeztünk, egy hatalmas, és gyönyörű épület előtt találtuk magunkat. Percekig csak bámultam, a szememmel próbáltam feltérképezni minden egyes négyzetcentiméterét, de aztán Tae Hwan és Chanyeol elindultak, így a nyomukba szegődtem.
Mivel a turistaforgalom egész évben nagy, hamarosan tömegbe keveredtünk, engem pedig annyira lefoglalt a gyönyörködés a helyben, hogy kis híján lemaradtam. Chanyeol rángatott vissza a valóságba, azzal, hogy megfogta a karomat, amikor elkezdtem leszakadni tőlük, és el sem engedett, ameddig be nem értünk.
Viszonylag gyorsan bejutottunk, egy kisebb csapat turistával, akik a nyakukban lógó fényképezőgépekkel már készen is álltak, hogy mindent megörökítsenek. Én is elővettem a telefonomat, hogy legyen mit mutatnom anyáéknak és Olivia-nak.
Egy ősz hajú férfi vezette a csapatunkat, aki franciául beszélt a helyről, miközben elindultunk az épületben. Tae Hwan csak bólogatott (értelemszerűen olyan kísérőt küldtek, aki beszélte a nyelvet), én viszont úgy döntöttem, fordítok Chanyeol-nak.
- 1793-ban alapították, ez Párizs legnagyobb múzeuma. Eredetileg kastélynak építették 1204-ben, aztán királyi vadászházként funkcionált. - magyaráztam, miközben nem tudtam levenni a szemem a festményekről.
A belső tér óriási volt, a képek pedig olyan nagyok, hogy alig egy pár fért el egymás mellett, így mindkét oldalon húzódtak, és mi megálltunk előttük, hogy egyesével megszemlélhessük őket, meg természetesen, hogy aki le akarja fotózni, az megtehesse, szigorúan vaku nélkül.
Aztán elértünk a Szamothrakéi Niké szoborhoz. A franciatanár rengeteget mesélt a párizsi élményeiről, és azt mondta, ez az a szobor, amit mindenképpen látnunk kell. Csináltam róla pár képet, majd feltűnt, hogy Chanyeol bámul.
- Mi a baj? - kérdeztem, végignézve magamon.
Mosolyogva megrázta a fejét és a szemembe nézett.
- Semmi. Csak... Kérhetek valami furcsát?
Akaratlanul is felvontam a szemöldököm.
- Nos... Igen.
Beletúrt a hajába, majd körülnézett, addig forgatta a fejét, ameddig meg nem látta, hogy Tae Hwan milyen messze van tőlünk. Aztán felemelte a telefonját, és intett, hogy álljak a Szamothrakéi Niké mellé. Kicsit bizonytalanul, de mellé álltam.
- Remélem, nem gond, ha csinálok rólad egy képet a többieknek.
Elrendezgettem a hajam, és hagytam, hogy lefotózzon. Amikor elkészült, mellém lépett, hogy megmutassa. Igazából nem is lett olyan rossz. Gyorsan elküldte a fiúknak, majd elkezdtünk felzárkózni a csapat többi tagjához, akik már rég messze jártak. Viszont egyáltalán nem haladtunk sem sorban, sem pedig rendezetten. Össze-vissza ugráltunk a képek között, az idegenvezetőnk pedig egy idő után magunkra hagyott minket, hogy saját magunktól is felfedezhessük a múzeumot.
Tae Hwan leszakadt tőlünk, azzal, hogy nem megy messzire, aztán úgy eltűnt, hogy nem is láttuk tovább. Céltalanul bolyongtunk, fotózgattunk, a háttérben pedig lassú francia zene szólt, annyira halkan, hogy alig lehetett hallani.
Megcsodáltuk a Milói Vénuszt, Eugéne Delacroix Szabadság vezeti a népet című képét, és utoljára megálltam a Mona Lisa előtt. Általában akkora a tömeg előtte, hogy extrém nehéz a közelébe férkőzni, de ezúttal alig lézengett egy pár ember előtte.
Oldalra hajtottam a fejemet, és csináltam egy pár képet róla.
- Nagyobbnak képzeltem el. - hallottam meg hirtelen Chanyeol hangját a hátam mögül.
Megpördültem a tengelyem körül, hogy szembe tudjak nézni vele. Felé sétált, a telefonjával fókuszba véve a képet.
- Tudtad, hogy egyesek szerint a kép maga Leonardo Da Vincit ábrázolja? - kérdeztem, mire felém fordította a fejét.
- Én úgy hallottam, nem is létezik a nő, akiről a festmény készült.
- Viszont nemrég bebizonyították, hogy egy Lisa Gherardini van a képen.
Chanyeol leengedte a kezében tartott telefonját, és bólintott.
- Hát, akárhogy is legyen, egy valami biztos. Ha egy művész szeret beléd, tényleg halhatatlan leszel.
- Oké, de honnan tudjuk, hogy Da Vinci beleszeretett...
- A francba, Sam, legalább próbáld meg megérteni, amit mondani próbálok. - nevetett fel.
- Jó, jó, értem én. Igazad van. - tettem fel a kezem védekezőn.
- Hát itt vagytok! - hallottuk meg Tae Hwant, aki átvágta magát egy kis csapat turistán, és felénk vette az irányt, mintha legalábbis mi tűntünk volna el. - Menjünk?
Az órámra pillantottam. Délután négy volt.
- Még egy perc.
Tettem még egy kört, csak hogy mindent jól elraktározhassak az emlékezetemben, aztán még egyszer utoljára megálltam a Szfinx szobornál, ami anya egyik kedvence.
Amikor kiértünk az épületből, már bele is futottunk a következő csapat turistába, akik közül két lánnyal képet is készítettünk, mert felismerték Chanyeolt, és ragaszkodtak hozzá, hogy mindannyian rajta legyünk.
Mielőtt visszamentünk volna a hotelba, beugrottunk vásárolni, de csak a legfontosabb dolgokra volt szükségünk, így hamar végeztünk. Néhány extrát vettem, mert addigra már azt is eldöntöttem, hogy pizzát fogok sütni.
Tae Hwan már a folyosó elején elköszönt tőlünk azzal, hogy találkozunk reggel, majd hallottam, hogy elfordítja a kulcsot a zárban, ami azt jelentette, hogy valószínűleg elfáradt, és hagyjuk is békén reggelig.
Még csak fél hat volt, úgyhogy Chanyeol kiült az erkélyre, hogy elküldje az összes képet a barátainak, én pedig lemostam a sminkemet. Előtte azonban kissé bizonytalanul álltam a tükör előtt, kezemben a sminklemosóval átitatott vattapamaccsal. Ryan mindig imádta, ha ki vagyok festve, és mindig úgy tűnt, hogy tartózkodik tőlem, ha nem vagyok. Megráztam a fejem. Ugyan, kit akarok lenyűgözni? Chanyeolt? Miért akarnám, hogy megfeleljek neki? Kirándulni jöttünk ide, összebarátkozni, együtt lógni. Egy mozdulattal letöröltem a sminkem, majd megmostam az arcom, jéghideg vízzel. Ez jót tett az egész napi meleg után. Nem hiába, itt már szinte nyár volt, semmi nyomát nem láttuk az otthoni esős időnek.
Kiléptem a fürdőből, és kinyitottam a szekrényajtót. Elmerültem a gondolataimban, miközben turkálni kezdtem a ruháim között, és kiemeltem egy rövidnadrágot, majd egy spagettipántos pólót. Az ágyra terítettem őket, majd a helyére pakolva a többi ruhámat bezárkóztam a fürdőbe, és átöltöztem. És igen, ezúttal is kényelmetlenül éreztem magam, mert Ryan nem szerette, amikor ilyen laza otthoni ruhában fogadtam.
Hirtelen villámcsapásként vágott belém mindaz, amit eddig eltűrtem neki. Leültem az ágyamra, és a fülessel a fülemben, háttal az ablakoknak, csak a szekrényt bámultam. Felidegesített, hogy a játékszere voltam, és nem tettem ellene semmit, felidegesített, hogy visszamentem hozzá, miután megcsalt, csak azért, hogy megtehesse még egyszer. Szánalmas voltam és hülye, ugyanúgy lihegtem utána, mint az összes többi lány a suliban, és gyanítom, a sulin kívül is.
- Ha ilyen hangosan hallgatod, lehet, hogy meg fogsz süketülni. - kapta ki a fél fülemből a fülhallgatót Chanyeol, aki fogalmam sem volt, mikor került mellém, de így már csak a bal fülemmel hallottam, ahogy elkezdődik a Don't Go refrénje.
Felé fordultam, és a szemébe néztem.
Ülve is sokkal magasabb volt nálam, és lemosolygott rám, én pedig megerőltettem magam, hogy vissza tudjak mosolyogni. Hirtelen a saját fülébe tette a fülesemet, és közelebb húzódott hozzám, hogy elérjen odáig a vezeték. Lejjebb hajolt, és egy pár pillanatig csendben meredt maga elé.
- Miért hallgatod ezt a szomorú számot?
- De hiszen ez a ti zenétek. - lepődtem meg.
- Akkor sem kéne ezt hallgatnod most. - rázta meg a fejét. - Azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk, elfelejtetted? Majd én kapcsolok neked zenét.
Készségesen átnyújtottam neki a telefonomat, és hagytam, hogy kiválasszon valamit. Kis híján felugrottam, amikor megszólalt a Dancing King. Eszembe jutott az éjszakám a Red Swan-ban, és akaratomon kívül is a tenyerembe kellett temetnem az arcomat, majd kínosan felnevettem.
- Ehhez a számhoz van egy jó emlékem. - mondta, mielőtt rákérdezhetett volna.
- Mi lenne, ha most csinálnánk még egyet? - kérdezte, mire összeszaladt a szemöldököm.
- Mire gondolsz?
Az ajtóhoz lépett, és intett, hogy kövessem.
Végignéztem magamon.
- De hát...
A karomnál fogva felsegített, így nem vitatkozhattam.
Az ajtó becsukódott utánunk, és végigsétáltunk a folyosón.