Lucky One [Chanyeol FF]

✨🗼 12. 🗼✨

A párizsi kirándulás negyedik napján dupla izomlázzal keltem. Mivel úgy tűnt, Tae Hwan tényleg letett rólunk, amiért nem hibáztattam, hiszen biztosan nem saját magától jött ide, magunknak kellett megszervezni valami programot.
Odakint remek idő volt, úgyhogy szoknyát vettem fel egy lenge pólóval. Chanyeol kivételesen hamarabb kelt, mint én, és félmeztelenül sütött valamit a konyhában. Teljesen meg is feledkeztem a pizzáról, amit olyan jól megterveztem, de amikor megálltam az ajtóban, láttam, hogy megelőzött vele.
- Jó reggelt! - köszöntött, le sem véve a szemét a levegőben forgatott tésztáról.
- Jó reggelt. Nem is tudtam, hogy tudsz sütni.
- Nem tudok. Csak gondoltam kipróbálom, hátha sikerül.
- Eddig egész jól megy. - vallottam be. - De azért segítek.
A pizzánk végül gombás, sajtos, szalámis, paprikás lett, és elégedetten vágtuk be a sütőbe. A homlokomat törölgettem, mire Chanyeol kinevetett.
- Látod, én megtehetem ezt. - mutatott végig magán. - De te nem.
- Nagyon vicces. - gúnyolódtam, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy ne kezdjem el méregetni.
Amikor végre kivehettük a kaját, már majd éhen haltunk.
Leültünk az asztalhoz, amit akkor használtunk először, mióta beköltöztünk a hotelba, és egy ültünkben elpusztítottuk. Végül megegyeztünk abban, hogy este sütünk még egyet, és Chanyeol elment felöltözni.
A buszsofőr már ott parkolt a hotel előtt.
- Mi a terveztek mára? - kérdezte, amikor kiszúrt minket.
- Megnézzük a Concorde teret. - szállt fel Chanyeol miután felsegített.
Az út ezúttal rövidebb volt, de a látványért akár kétszer annyit is utaztam volna.
Megnéztük a szökőkutakat, és csináltunk egy csomó képet, de miután kigyönyörködtük magunkat, tovább nem kötött le a dolog. Ez a látnivaló nem egy egész napos kirándulás. Úgyhogy a környéken kezdtünk sétálgatni, vettünk palacsintát, és nekem egy csokis krémmel töltött croissant-ot, majd beültünk egy kis étterem külső részéhez, ahol muskátlik lógtak a fejünk fölött.
- Ebben a városban minden étterem ilyen otthonos?
- Én is ugyanerre gondoltam. - bólogattam, majd rendeltem egy forró csokit a pincértől, aki, micsoda meglepetés, pontosan ugyanúgy nézett ki, mint az előzőek, és feltűnően sokat időzött rajtam a szeme.
Amikor ellépett az asztalunktól, Chanyeol azonnal hozzám fordult.
- Talán ez most hülyén fog hangzani, de mi van, ha itt pont olyan a szépségideál, mint amilyen te vagy?
- Menj már. - nevettem ki, de hajthatatlanul magyarázni kezdett.
- Mármint, egy csomó lányt láttam, ilyen vörös hajjal, mint ami neked van. Meg a zöld szemed is. Szerintem ezért bukik rád minden pincér.
Elhallgatott, amikor a srác visszajött, és letette elém a rendelt italomat, majd folytatta, amikor ismét eltűnt.
- Mondom én.
- Csak nem féltékeny vagy? - kérdeztem, miközben beleittam a forró csokimba, de persze, nem gondoltam komolyan.
- Talán.
Kis híján félrenyeltem, de sikerült csak a torkomat leforráznom az eredeti kis korty helyett egy hatalmassal. A forró csoki egyébként különlegesen finom volt.
Úgy döntöttem, tovább feszítem a húrt.
- Talán?
- Nem tudom, Sam. Menjünk vissza?
Láttam, hogy nem akar beszélni erről, de nagyon nem akartam felfüggeszteni a témát, mégis muszáj volt.
- Egy pillanat.
Intettem a pincérnek, aki azonnal mellettem termett, hogy elvegye a kiürült forrócsokis poharam, amit körülbelül két kortyra húztam le, utána pedig majd meggyulladtam. Mielőtt lelépett volna vele, rendeltem elvitelre egy doboz csigát Tae Hwan-nak, aztán visszamentünk a Concorde térre, és megvártuk, hogy a busz megálljuk előttünk.
Tae Hwan különösen örült, hogy gondoltunk rá, és megnézte az összes képet, amit csináltunk, aztán utunkra engedett minket, és ő maga kifeküdt a medencébe.
Én kiültem az erkélyünkre, és a gondolataimba merültem, miközben a fülesemből üvöltött a Love, Love, Love. Chanyeol fogalmam sem volt, mit csinál, de éreztem, ahogy vibrál a levegő közöttünk, így jobbnak láttam most nem a közelébe menni.
Aztán ő törte meg a hallgatásomat.
Kilépett mellém, és kikaptam a fülemből a fülhallgatót.
- Sam, mi a baj?
Tényleg, mi is volt a baj? Úgy értem, semmi okom nem volt megsértődni, nem csinált semmi rosszat. Akkor mi a francért ültem ki az erkélyre hisztizni? Ja, megvan. Mert a nyaralásunk negyedik napján voltunk túl lassan, és tudtam, hogy ha ennek vége, többé nem látom. Kivéve, ha addig történik valami, ami egyenlőre nagyon úgy tűnt, hogy nem fog megtörténni.
- Csak fáradt vagyok. - hazudtam, majd amikor nem hitte el hozzátettem. - Tényleg.
Biztos voltam benne, hogy még így sem hitt nekem, de békén hagyott, és ez volt a lényeg. Mert így tudtam írni Olivia-nak, és leadni a drótot. Hívni nem akartam, az túl furcsa lett volna, helyette SMS-ben osztottam meg vele a dolgokat, ő pedig megpróbált valami épkézláb tanáccsal előállni nekem.
- Na, szóval bevallottad már magadnak?
- Mégis mit kellett volna bevallanom?
- Hogy beleestél Park Chanyeol-ba.
- Olivia!
- Gyerünk, Samantha, mondd ki! Pontosabban... írd le!
- Legyen. Beleestem.
- Kibe?
- Park Chanyeol-ba.
- Most jobb?
- Igazából... azt hiszem igen.
- Na, látod. Mire vannak a barátnők?
- Hogy megkeserítsék az életed.
- Pontosan.
Ameddig Chanyeol videóchatelt a többiekkel, észrevétlenül kisurrantam az ajtón, és a lift helyett a lépcsőn mentem le. Ennek az volt a nagy előnye, hogy nem találkoztam senkivel, de legalább eszembe jutott, hogy soha többé az életben nem akarok lépcsőt látni.
Kiültem a bársonyhuzatos fotelek egyikére, arra, amelyik a hatalmas ablak mellett volt, hogy minél távolabb legyen az elhaladó vendégektől, és a fülembe dugtam a fülhallgatóm. Elindítottam a Love Me Right-ot, és csak bámultam magam elé. Napról napra egyre közelebb kerülünk egymáshoz. De egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy ragaszkodni kezdjek hozzá. Ha ennek vége, soha többé nem látjuk egymást, és nem akarok plátói szerelmet egy hírességgel, az maga lenne a pokol.
A zeném hirtelen abbamaradt, és a telefonom bejövő hívást jelzett Ryan-től. Kinyomtam. De megpróbálta megint. Összesen hatszor utasítottam el a hívását alig három perc alatt, végül hetedszerre felvettem.
- Mi a francot akarsz?
- Téged.
- Gyere utánam.
- Tudod, hogy megtenném, ha tudnám.
Ezúttal nyoma sem volt a hangjában annak a macsó stílusnak, amit alkalmazni szokott. Egy kicsit még meg is sajnáltam. Mi van, ha tényleg fontos vagyok neki? Az egyetlen biztos pont az életében. De nem, nem dőlök be neki többször.
- Most nagyon figyelj rám, Ryan. - kezdtem. - Ha tényleg érdekellek, akkor most szépen kitörlöd ezt a számot, és soha többé nem hívsz fel. Soha többé még csak nem is gondolsz rám.
- Azt hiszed, nem töröltem ki? Megjegyeztem. Ugyan már, Sam. Nem két napja ismerjük egymást. Akkor sem tudnám elfelejteni, ha akarnám.
- Én befejeztem, Ryan. Ne hívj fel, ne írj, ne kerülj a szemem elé.
- Az utolsó nem fog menni, mert előbb utóbb hazamész, és akkor visszajössz a suliba is. Kivéve, ha ott maradsz.
- Akkor inkább itt maradok. - mondtam, majd letettem, és kikapcsoltam a telefonom.
Mivel így már nem volt zeném, csak bámultam magam elé, jó három másodpercig. Aztán valaki a vállamra tette a kezét, de még mielőtt megfordulhattam volna Chanyeol már le is ült velem szemben. Csak nézett rám, nem szólt egy szót sem. Hagyta, hogy kiidegeskedjem magam.
- Akarsz beszélni róla? - kérdezte halkan.
- Nem. Nem ér annyit, hogy beszéljek róla.
Pedig mindennél jobban beszélni akartam róla. Ki akartam adni az összes dühömet, és az összes bizonytalanságomat. De úgy éreztem, pont ezt akarja elérni.
Chanyeol kinyújtotta a karját, és megfogta a kezem. Amúgy is közel volt hozzám, nem kellett nagyon nyújtózkodnia. Én pedig hagytam, és őszintén szólva, örültem, hogy ott van mellettem.
Így ültünk ott, egy örökkévalóságnak tűnő időn keresztül, és nagyon hálás voltam neki. De ugyanakkor féltem is, mert ki tudja, mi fog várni, ha hazamegyek.