Lucky One [Chanyeol FF]

✨🗼 13. 🗼✨

Másnap reggel tizenegykor keltem. Semmi erőt nem éreztem magamban, főleg nem a lábaimban. Chanyeol szintén akkortájt kelt fel, mint én, és úgy tűnt, ő sincs ereje teljébe, bármennyire is nem fárasztották ki a lépcsőzések. Kiült az erkélyre, én pedig összedobtam egy pizzát, nem reggelinek, hanem már inkább ebédnek. Éppen szeletelni kezdtem, amikor hirtelen mellettem termett, és megfogta a kezemet, amiben a kést tartottam.
Egyenletes légzésre kényszerítettem magam, majd elvettem egy szeletet, és ketchupot nyomtam a tetejére. Beleharaptam, majd elégedetten bólintottam. Chanyeol hirtelen a pizzaszeletemhez hajolt, mintha nem lett volna még egy csomó a tányéron, és ő is beleharapott.
- Nagyon finom lett.
Nos, ez a pizza is hamar elfogyott, és megbeszéltük, hogy palacsintával is kísérletezni fogunk. Bekopogtunk Tae Hwan-hoz, teljesen feleslegesen, mert a kísérőnk, aki már nem is kísért minket, már a medencében áztatta magát, és úgy tűnt, eszében sincs kikászálódni. Csak intett, hogy menjünk nyugodtan, és ezzel el is voltunk rendezve.
- Hova megyünk ma? - kérdezte a buszsofőr, aki ironikus módon jobban törődött velünk mint Tae Hwan, majd hátrabiccentett a fejével, jelezve, hogy szálljunk be.
- A Szajnán fogjunk hajózni. - mesélte Chanyeol.
- Ó, a legromantikusabb dolog, amit Párizsban csinálni lehet, rögtön az Eiffel torony után. - sóhajtott fel vágyakozóan, majd hozzátette. - Mindenképpen el kell mennetek oda is!
- Az utolsó napunkon megyünk oda, este.
- Este a legjobb választás. Gyönyörű kivilágítva.
Biztos voltam benne, hogy a sofőrünknek szép emlékei vannak innen fiatal korából.
Megköszöntük a fuvart, és leszálltunk, majd megbeszéltük vele, hogy három óra múlva itt találkozunk. Jó utat kívánt, mi pedig elvegyültünk a tömegben.
Az első üres hajóra már fel is szállítottak minket, plusz olyan harminc embert. Ülőhely már nem maradt, mire mi is a fedélzetre léptünk, de minket ez egyáltalán nem zavart. kikönyököltünk a hajú végéhez rögzített korláton, aztán néztük, ahogy a víz fodrozódik, miközben elindulunk.
Az utasok halkan beszélgettek, fotózgattak, és gyönyörködtek a tájban, mi pedig alig pár centire egymástól csendben figyeltük a tájat.
- Voltál már valaha Párizsban? - kérdeztem hirtelen, hiszen ezt az alapvető kérdést még nem tettem fel, pedig már az első napon fel kellett volna.
- Nem. - rázta meg a fejét. - És te?
- Én sem. De sokat tudok róla. Mindig el akartam jutni ide.
Eszembe jutott, hogy azzal a rohadék Ryan-nel mennyire együtt akartunk elutazni ide, hajókázni a Szajnán, megcsodálni az Eiffel tornyot, és andalogni a macskaköves utcákon. Most hányni tudtam volna tőle.
- Párizs a szerelem városa. - jegyezte meg Chanyeol, amikor elhajóztunk egy korlát mellett, amit teljesen meghajlított a rajta függő lakatok súlya. - Hogy lehetséges egyáltalán nem szerelembe esni itt?
- Nagyon jó kérdés. - reagáltam le a lehető legbiztonságosabb módon.
Mivel nem mentem bele ebbe a játékba, gyorsan témát is váltott.
- Talán holnap csinálhatnánk valami olyat, ami egész napos. Úgy értem, az utolsó előtti napunk lesz. Hasznosan kéne eltöltenünk.
- Mondjuk Disneyland-ben? - vetettem fel.
- Mondjuk. Veszünk neked Minnie egér füleket.
- Rendben. - mosolyodtam el.
Kislányként minden álmom volt Disneyland-be menni, de sosem juthattam el. Most, hogy mégis megtehetem, hirtelen éreztem a tízéves énemet előbújni.
A hajóút kétórás volt, és amikor leszálltunk, legalább tíz percig alig tudtam normálisan járni, annyira furcsa volt, hogy a föld nem mozog a lábam alatt. Vettünk egy pár hatalmas pogácsát, mert azt még úgysem kóstoltunk, és vettünk Tae Hwan-nak egy furcsa kinézetű, pürészerű kaját, amiről úgy ítéltük meg, hogy tetszene neki.
És így is lett. Imádta. Addig a pár percig foglalkozott velünk, utána pedig elmesélte, hogy felfedezte a hitel rejtett szolgáltatásait. Elvezetett minket a masszázsba, ahova nekünk is foglalt helyet, majd egyszerűen csak otthagyott minket lelépett a wellness részlegre.
A másfél órás masszázs után kezdtem megérteni, miért nem akarja Tae Hwan kitenni a lábát erről a helyről. Maga volt a megtestesült tökéletesség. Chanyeolt annyira nem kötötte le a dolog, újságot olvasgatott, majd amikor egy nő valami maszkot kent az arcomra, és letakarta a szemem uborkaszeletekkel, simán csak megette őket.
- Belehalnál, ha megpróbálnál normális lenni? - kérdeztem minimális energiabefektetéssel, mert ironikus módon, ennek a célja a nyugtatás volt.
- Sose értettem, hogy tudják ezt csinálni a nők. Az uborka arra van, hogy megegyük, nem arra, hogy a szemünkre rakjuk.
- Hé! Ne kérdőjelezd meg a francia masszőrök hozzáértését. - emeltem fel a kezem még mindig csukva tartott szemmel, mire elkapta a levegőben.
- Nyugi, ez egy nyugtató arcpakolás, emlékszel?
Felsóhajtottam, és magam mellé ejtettem a kezem.
Aztán megéreztem, hogy valakinek a keze a kulccsontom környékén van, és odakaptam, ezzel csapdába ejtve Chanyeolt.
- Nyugi, csak a nyakláncodat akartam megnézni.
Elengedtem a kezét.
Ó, igen, a nyakláncom. Hogy is felejthettem el?
- Mondták már, hogy illik hozzád?
- Gondolom.
- Nem akarsz hozzá illő fülbevalókat?
- Nem, köszönöm.
- El tudod hinni, hogy még két nap, és vége?
A hirtelen témaváltás váratlanul ért, ráadásul az, ahogy megfogalmazta külön megnehezítette számomra, hogy bólintsak.
- Tudod, az utolsó pillanatban tudtam meg, hogy engem választott ki a SM. Kilenc ember körül bármelyikünk lehetett volna. Na, jó, talán nem bármelyikünk, mert Lay tutira nem. De még így is nyolc ember közül pont én lettem az. És ami még hihetetlenebb, az a te eseted. Milliók jelentkeztek, és pont te nyerted meg.
- Azt hiszem, szerencsém volt.
- Én meg azt hiszem, ez nem csupán szerencse.
Percekig csak bámult, legalábbis úgy éreztem. Aztán visszajött a nő, és lemosta az arcomról a maszkot. Visszamentem a szobánkba, egyedül, mert Chanyeol-nak valami fontos elintéznivalója lett. Ledőltem az ágyra, és feltekertem a hangot a White Noise-on.
Az ajtó csapódására nyitottam ki a szemem, észre sem vettem, hogy elaludtam.
Gyorsan összeszedtem magam, és szembe fordultam vele, csakhogy már közelebb állt hozzám, mint gondoltam, ráadásul három szál piros rózsát tartott maga előtt.
- Te jó ég. - nyögtem ki, és ekkor vettem észre, milyen álmos a hangom.
- Igen, neked hoztam. - válaszolt a fel nem tett kérdésemre.
Átvettem a rózsákat, és megszagoltam őket.
- Köszönöm.
Vázába raktam őket, majd az egészet a konyhaasztalra tettem, és melléjük ültem gyönyörködni bennük. Csak azt nem értettem, mire fel kaptam.
Hallottam, hogy Chanyeol bemegy a fürdőbe, és megnyitja a csapot, úgyhogy gyorsan előkaptam a telefonom, és lefotóztam a virágokat. Azonnal átdobtam Olivia-nak, aki sacc per kábé tíz másodpercen belül válaszolt is egy rakás szívecskés szemű emojit.
- Szóval tetszik. - pötyögtem.
- Viccelsz? Ez a legédesebb dolog, amit tehetett! Hivatalosan is össze kell jönnötök!
- Honnan tudjam, hogy ő is akarja?
- Öhm... Hahó? Látta, hogy valami bajod van, aztán hallotta amikor Ryan-nel beszéltél, és vett neked virágot, hogy jobb kedved legyen? Nekem ez elég meggyőzőnek tűnik.
- Oké, talán van benne valamit...
- Siess, csajszi, mert már nincs sok időd!
- Tudom, tudom.
- Nehogy szinglin gyere nekem haza.
- Majd ha más nem jön össze, felszedek egy pincért.
- De ha lehet szorítkozzunk csak Chanyeol-ra. Ezt a képet meg kötelező kitenned Snapchat-re. Hadd gondolkozzon Ryan.
- Ez igazából nem is olyan rossz ötlet.
- Persze, hogy nem rossz, hiszen én adtam.
Hallgattam Olivia-ra, és pár percen belül már negyvenen nézték meg a képet, köztük Ryan is. Ezaz. Hadd főjön csak a saját levében.
- Jó kép. - hallottam meg hirtelen Chanyeol hangját pár centire tőlem, aki fogalmam sincs mikor került mögém.
- Köszi. Csak gondoltam, megörökítem... - próbáltam kivágni a helyzetet.
- Örülök, hogy tetszik.
Éreztem, hogy végighúzza a kezét a vállamon, ahogy elhalad mellettem, majd út közben magához vette a telefonját, és kiült az erkélyre.