Lucky One [Chanyeol FF]

✨🗼 8. 🗼✨

A csapathoz érve az egyik fiúról azonnal kiderült, hogy EXO rajongó, így amikor megtudta, hogy Park Chanyeol-lal egy csoportban fog fellépcsőzni a Notre Dame tetejére, kis híján elájult, de végül beérte egy képpel, és nem zaklatott minket tovább. Időnként hallottam, ahogy fotózgat, hátha lesz valami használható, amit megoszthat a nagyvilággal ebből az élményből.
Az idegenvezető rövidre fogta, egy intéssel jelezte, hogy mehetünk, de a sort ő vezette. És ekkor jöttem rá, hogy az igazi idegenvezetés most kezdődik. Mert amikor mi már a körülbelül negyvenedik lépcsőfoknál alig kaptunk levegőt, ő akkor kezdett belelendülni a mesélésbe, és konkrétan az épület építésének, újjáépítésének, és teljes történelmének elregélést tartotta a legfontosabbnak.
Két pihenőt tartottunk út közben, de nekem még ez sem volt elég, azt hittem a lábaim le fognak szakadni. Sokkal jobban élveztem a Louvre-ban andalogni, de biztos voltam benne, hogy egyszer majd szép emlékként marad meg bennem. Csakhogy arra még várni kellett. Legalább annyit, hogy vége legyen.
De nagy nehezen mégis felértünk a tetejére, és azt kell mondanom, akkor már tudtam, hogy megérte. A kilátás elképesztő volt. Megtámaszkodtam egy korláton, és csak bámultam, megnéztem minden egyes házat, autót, fát, külön-külön.
Aztán valaki átvetette a karját a nyakamon, és majdnem összeestem.
- Hogy tetszik? - kérdezte Chanyeol, akinek mintha meg sem kottyant volna az út.
Ha már úgyis ott volt, rácsimpaszkodtam a kezére, mert úgy tűnt, attól könnyebb lesz állni, és nem tévedtem. Nem lepődött meg egy pillanatig sem a hülyeségemen.
- Csodálatos. - nyögtem ki, még mindig levegő után kapkodva.
- Akarod, hogy lefelé vigyelek? - ajánlotta fel vigyorogva.
Jól szórakozott rajtam.
- Kérlek. - leheltem szinte suttogva, majd az idegenvezető közvetlenül a hátunk mögül nyolcszázszor hangosabban megszólalt.
- És most, indulhatunk lefelé.
- Na, ne már! - sóhajtottam fel, és elengedtem Chanyeolt, hogy nekiveselkedjek a lejutásnak.
Azonban két lépést sem tettem meg, már vissza is húzott, és felém tartotta a karját.
- Na, ne már! - ismételtem meg.
- Gyerünk, Sam, karolj már belém!
- Köszönöm. - fogadtam el.
Jó döntésnek bizonyult, mert így sokkal egyszerűbbnek érződött leverekedni magunkat, de a térdeim remegtek, és az illata a fejembe szállt, olyan volt, mintha részeg lettem volna tőle. Amikor végre szilárd talajt éreztem a lábam alatt és elengedtem, a szívverésem visszaállt a normál állapotára. Aztán forgolódni kezdtünk, mert sehol sem láttuk Tae Hwant. Persze, hiszen ő zárta a sort, leghátul jött, vagyis pontosabban csak zuhant.
- Minden oké? - kérdeztem, amikor elterült a földön, és megölelte azt.
- Persze. Persze. - tápászkodott fel. - Az én ötletem volt, tudtam, mire vállalkozunk.
- Igen, ezt jó tudni. - bólogatott Chanyeol, majd a busz felé intett. - Szóval, fél tizenkettő van. Mi lenne, ha ennénk valamit?
- Nem rossz ötlet. - értett egyet Tae Hwan. - Jó lesz megint...
- Nem. Nem szimpatikus a pincér. - vágta rá Chanyeol, mire meg sem próbáltam ellenkezni, mert tudtam, hogy felesleges lenne.
Végül bezuhantunk a buszba, és Chanyeollal megint egymás mellé kerültünk. Tae Hwan, aki pontosan tudta, mire vállalkozik, leghátulra ült, pontosabban feküdt, elfoglalva a hátsó négyes ülést. Amikor a sofőr lefékezett egy kis étterem előtt, ami majdnem teljesen üresnek tűnt, csak intett, hogy menjünk, ő itt megvár minket, majd leadta a rendelését, mi pedig leszálltunk.
- Nem hiszem el, hogy ennyire kidőlt. - jegyezte meg Chanyeol. - De amit még kevésbé tudok elhinni, az az, hogy komolyan csigát akar enni. 
- Ezzel egyet kell értenem. - foglaltam helyet egy üres asztalnál, majd átvettem az étlapot a pincértől, aki majdnem teljesen ugyanúgy nézett ki, mint az előző kettő, de ránk se bagózott, felvette az egyetlen már meglévő rendelésünket elvitelre, majd eltűnt.
Láttam, ahogy Chanyeol méregeti, de úgy tettem, mintha észre se vettem volna.
- Mit gondolsz, mit tervez még mára? - kérdeztem, mert egy pillanatra beállt a csend, és egyszerűen meg kellett törnöm.
- A jelenlegi állapotát elnézve, alvást. - nevetett fel. - De ez nem jelenti azt, hogy mi sem csinálunk semmit.
- Mire akarsz ezzel célozni?
- Hallottál már a Moulin Rouge-ról, igaz?
- Hogyne hallottam volna? Az ország leghíresebb szórakozóhelye. Oda jár mindenki, aki számít.
- És mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, ma este mi is bejutunk oda?
- Azt, hogy ez őrültség!
- Miért?
- Tae Hwan sosem engedné!
- Miből gondolod? Nem lesz semmi baj. - mondta, majd oldalra billentette a fejét.
Nem tudom miért, de annyira meggyőző volt ettől.
A pincér visszajött és felvette a rendeléseinket, majd hamarosan visszatért, és letett elénk két nagy tányér spagettit. Rekord idő alatt tüntettük el, majd fizettünk, és a visszamentünk a buszhoz, ahol a kísérőnk szó szerint ugyanabban a pozícióban feküdt, mint ahogy hagytuk.
- Jó étvágyat. - nyújtottam át neki a műanyag tányért és evőeszközöket, mire kikapta a kezemből, és már el is kezdte enni.
- Köszi, Sam.
- Vissza a hotelba? - kérdezte a sofőr.
Bólintottam, és leültem az ablak mellé, majd elindultunk. Chanyeol ismét mellém telepedett, a karunk összeért, ahogy mindketten kifelé bámultunk az ablakon.
És úgy lett, ahogy jósoltam; amint megérkeztünk, Tae Hwan nagy nehezen kiszenvedte magát a buszból, felszenvedte magát a szobájába, majd magára csukta az ajtót, és bejelentette, hogy a nap további része szabad foglalkozás, csak ne menjünk túl messzire, és hívjuk, ha valami baj van. Rábólintottunk a feltételeire, majd a saját szobánkba mentünk, ahol kiültünk az erkélyre, és elküldtük a Notre Dame-ban készített képeket, én a családomnak és Olivia-nak, Chanyeol pedig valószínűleg a fiúknak. Aztán csak ültünk és bámultunk kifelé a tájra.
Az elhaladó kocsikat néztem, amikor megéreztem magamon Chanyeol tekintetét. Először igyekeztem tudomást sem venni róla, de végül mégis felé fordultam, és egyenesen a szemébe néztem.
- Meg sem kérdeztem, hogy van-e barátod, Sam.
Egy pillanatra lefagytam, és nagyot nyeltem. Eszembe jutott az előző esti beszélgetésem Ryan-nel, és az, amit Chanyeol-nak mondtam utána.
- Nincs.
- Nem értem.
- Tessék?
- Mármint, jó fej vagy, csinos, hogyhogy nincs?
Megvontam a vállam. Most erre mit mondhatnék?
- Jelenleg nincs. - mondtam, hátha ezzel lezárjuk a témát.
De nem zártuk le.
- Amikor azt mondtad, ki kell vágnod az életedből a mérgező embereket...
- Néha azok az emberek mérgezőek a leginkább, akiket szeretsz, és ott akarsz tartani. - mondtam. - Ez a mai életbölcsességem.
Felnevetett.
- Nos, ebben van némi igazság.
És ezzel viszont lezártuk.
Kibontottam egy zacskó chipset, amit a konyhában találtam, és megkínáltam vele. Alig tíz perc alatt elpusztítottuk az egészet, majd közös megegyezés alapján medencézni mentünk. Azonban kivételesen elkövettem azt az öreg hibát, hogy nem mostam le a sminkem.
A víz ezúttal hidegebb volt, gondolom a kinti melegre tekintettel, így először csak lassan ereszkedtem bele, hogy meg tudjam szokni. Jólesően kinyújtóztam, aztán körülnéztem, hogy hol van már Chanyeol. Éppen akkor kanyarodott ki a sövény mögül, kezében két kék koktéllal, és letette őket az egészen a medence széléhez húzott asztalra.
- Hűha, ezek érdekesen néznek ki!
- És valószínűleg finomak is. - tette hozzá, miközben belépett a medencébe, mellém csúszott, és elvette őket az asztalról.
- Előbb te! - szóltam rá, amikor felém nyújtotta az enyémet, és azt várta, hogy belekortyoljak. - Én is megtettem a csigával.
- Igazad van. - vonta meg a vállát, majd a szájába vette a szívószálat, és nagyot kortyolt. - Áfonya íze van. - mondta, miközben ízlelgette, majd én is kipróbáltam.
- Tényleg. Ez nem rossz.
Ezt követően csak üldögéltünk a medencében a kék koktéljainkkal és élveztük a napsütést, miközben fejben már az éjszakát tervezgettem. Hirtelen lelkesedni kezdtem az ötletért, hogy a Moulin Rouge-ban fogunk bulizni.