Lucky One [Chanyeol FF]

✨🗼 10. 🗼✨

A csók csak pár másodpercig tartott, de körülöttünk mindenki tapsolt, és éljenzett, amikor elengedett. Ledermedve álltam, és a szemébe néztem. A száján ott volt a piros rúzsom, amit fél kézzel megpróbáltam letörölni a számról, mielőtt valaki meglátja, hogy elkenődött, mert a másik kezemet fogva tartotta. Mivel már nem voltunk többé látványosság, a vendégek tovább táncoltak, mi pedig csak álltunk ott, egymással szemben, és meg sem moccantunk.
- Pezsgőt? - ért mellénk a pincér, de megráztam a fejem.
Nem éreztem szükségét, hogy tovább igyak aznap este, így is részegnek éreztem magam.
- Mi lenne ha én most... - mutattam a hátam mögé.
- Persze. - bólintott Chanyeol, majd magamon éreztem a tekintetét, ahogy elindultam megkeresni a mosdót.
Amikor végre megtaláltam, két kézzel támaszkodtam meg a mosdókagylón és bámultam a tükörképemre. A rúzsom menthetetlen volt, így le is töröltem. Kinek van rá szüksége amúgy is? A sminkem többi része remekül tartott. Az agyamban viszont minden össze-vissza volt.
Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ez megtörtént. És amit talán még kevésbé akartam elhinni, az az volt, hogy hirtelen... élveztem. És meg akartam ismételni. Ezerszer.
Lehunytam a szemem, mély levegőt vettem, és megpróbáltam kiűzni a fejemből ezeket a gondolatokat, majd kisétáltam, vissza a sötétbe. Chanyeol az asztalunknál ült, a pezsgőt lötyögtette a poharában, és mindenki más a táncparketten szórakozott. Amikor meglátott, azonnal érdeklődővé vált a tekintete.
- Minden rendben? - kérdezte.
- Csak a rúzsomat mostam le.
- Ne haragudj...
- Miért haragudnék? Csak azért csináltad, mert az emberek kérték.
Megpróbáltam elhitetni magammal ezt, de arra jöttem rá, hogy fáj.
Láttam rajta, hogy gondolkozik, mit kéne mondania, majd bólintott.
- Igen. Igen, persze.
Nagyot nyeltem, és reménykedtem, hogy nem vette észre.
- Rendben. Akkor...
- Lépjünk le?
Éppen ekkor léptek a színpadra a táncosok újra, és nagyon szívesen néztem volna még őket, de ugyanakkor el akartam tűnni, amilyen hamar csak lehet, és aludni. És elfelejteni az egészet.
- Lépjünk le.
És Chanyeol-nak igaza lett, az éjszaka tényleg hideg volt. Rám adta a dzsekijét, még ellenkezni sem volt időm, majd kimentünk a busz elé. Csakhogy a busz még nem volt sehol.
Összehúztam magamon a dzsekit, mert igazából nagyon is örültem neki. És nem csak azért, mert meleg volt. Hanem azért is, mert éreztem rajta az illatát.
Chanyeol óvatosan közelebb lépett hozzám, biztosan látta, hogy fázom, és átkarolta a vállam, ami furcsán ismerős érzés volt, és azt kívántam, bárcsak sosem engedne el. De aztán befordult előttünk a busz, és a karja lecsúszott rólam, majd beszálltunk.
Azt hittem, ezúttal nem fog mellém ülni, de tévedtem. Gondolkodás nélkül foglalta el a helyet a bal oldalamon.
- Bocs, srácok, de nincs fűtés a buszban. - szólt hátra a sofőr, ami nem volt valami jó hír, tekintettel arra, hogy csak ebben reménykedtem.
- Semmi baj, kibírjuk. - mondta Chanyeol.
- Te talán igen, de én... - mormogtam olyan halkan, hogy azt hittem, csak én hallom, de ekkor közelebb csúszott hozzám, és ismét körém fonta a karjait.
Egy idő után már kifejezetten melegem volt, de nem szóltam róla. Egyszerűen nem akartam, hogy elengedjen. 
De elkerülhetetlenül megérkeztünk, megköszöntük a fuvart, és felmentünk a szobánkba, halkan, nehogy Tae Hwant felkeltsük, aki már biztosan aludt.
Gyors zuhany után kiültem az erkélyre és megvártam Chanyeolt. Nem tudom, pontosan miért, talán csak reflexből nem tudok úgy aludni, hogy a szobatársam még ébren van. Magamra zártam az ajtót, így nem hallottam, amikor elzárja a csapot, ő viszont látta, hogy felhúzott lábakkal ülök a sötétben. Lassan nyitotta ki az ajtót, nehogy megijesszen.
- Nem vagy álmos? - kérdezte, mire bólintottam.
- De.
- Akkor miért nem alszol?
- Megvártalak.
Ezzel meglephettem, mert nem szólt semmit, csak odébb húzódott, hogy be tudjak jönni, majd bezárta utánam az ajtót, és lekapcsolta a villanyt.
Az éjszaka nagy részében csak bámultam a sötétbe, és agyaltam. Forgolódtam is volna, de nem akartam idegesítő lenni, és főleg nem akartam a másik oldalamon elaludni, pont Chanyeol felé fordulva. Én nem nézek ki olyan tökéletesen alvás közben, mint ő.
De legalább Chanyeol-nak is nehezére esett az alvás, mert ő viszont megfordult egy párszor, mielőtt álomba zuhant volna.
Végül bedugtam a fülesem, és a Dancing King-et hallgattam ismétlőn legalább egy órán keresztül. Felidéztem a hozzá köthető emlékeimet, mind a kettőt, és arra jutottam, hogy nem akarok visszamenni a régi életemhez. Soha.
Amikor reggel felkeltem a fülemben még mindig szólt a zene, csak már jóval halkabban, és a füles zsinórját is alaposan összetekertem. Pizsamában ültem az ágyam szélén, és tíz percen keresztül szenvedtem vele, majd egyszerűen csak a nyakamba akasztottam, és egy törölköző társaságában a fürdőbe vonultam. Egyetlen pillantást vetettem csak Chanyeol-ra, aki még aludt, mielőtt bezárkóztam volna.
Úgy éreztem, az előző este után a dupla zuhany a minimum, amit tehetek a saját érdekemben, úgyhogy percekig folyattam magamra a vizet.
Így a reggel távlatából nem is tűnt olyan vészesnek az éjszaka. Hiszen tényleg csak egy csók volt, és csak azért, mert a közönség ezt akarta. Csak szórakoztunk, mindenkivel megesik. Mondjuk nekem valamivel többet jelentett, mint amennyit kellett volna, de kit érdekelnek az én érzéseim? Eszembe jutott Ryan, és hirtelen kirázott a hideg. Így is legalább húsz nem fogadott hívásom volt tőle, és még mindig nem adta fel.
Mikor rávettem magam, hogy visszamenjek a szobába, Chanyeolt már nem találtam ott, az ágya viszont ismét rendbe volt téve, nem úgy, mint az enyém. Gyorsan összehajtottam a takarómat, majd kivettem a szekrényből egy farmershortot és egy laza, fehér pólót, amikkel visszamentem a fürdőbe, és gyorsan magamra kapkodtam őket. Úgy ítéltem meg, hogy a smink még várhat, így elindultam Chanyeol keresésére. Messzire nem mehetett, ebben biztos voltam, és végül meg is találtam a medencében, egy csapat lánnyal, akik franciául beszéltek, így nyilván egy szót sem értett abból, amit mondtak. Rajongóknak tűntek, én mégis felidegesítettem magam rajtuk.
De ahogy láttam, ők is rajtam, legalábbis ez jött le abból, ahogy megbámultak, amikor megláttam a medence mellett, egészen közel Chanyeol-hoz. Ő maga egyáltalán nem lepődött meg, én viszont annál inkább, mert ezt általában ő szokta csinálni velem, nem én vele.
A lányoknak hirtelen sietős lett, és mind eltűntek, én pedig elégedett voltam magammal.
- Jó reggelt! - köszöntöttem.
- Hogy aludtál?
- Fülessel.
- Ó. Igen, láttam, hogy már körbetekerted vele a fél szobát.
A vízbe nyúltam, és arcon fröcsköltem.
- Csak a fél ágyat. Nem gondolod, hogy készülnünk kéne? Tae Hwan bármikor felébredhet, és akkor hivatalosan is kezdődik a harmadik napi programsorozat.
- Nem hiszem, hogy túl sok kedve lenne sétálni a tegnapiak után.
Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy a Notre Dame-ra gondol, mégis lehajtottam a fejem, mert elvörösödtem a Moulin Rouge gondolatára.
- Akkor gondolom, nekünk kell összeszedni a mai terveket.
- Nekem az az ötletem, hogy gyere be, igyunk olyan kék koktélt, és egész nap napozzunk.
- Azt otthon is tudod csinálni. Menjünk, és fedezzük fel a várost! - erősködtem.
- Jó, jó, csak nyugi, te jó ég, honnan van ennyi energiád reggel? - kérdezte, miközben elkezdett kimászni a vízből.
- Neked miért nincs? - próbáltam terelni a saját figyelmem egy poénos visszavágással a tényről, hogy csöpög a víz a tökéletes felsőtestéről, és közvetlenül előttem áll, de eszében sincs felvenni egy törölközőt, vagy valami ilyesmit.
Így hát hozzá kellett vágnom egyet, ő pedig még azelőtt elkapta, hogy arcon vágta volna.
- Öltözz át, és fent találkozunk. Csak nehogy út közben becsajozz, és itt ragadj.
Azzal elindultam befelé, és hiába éreztem, hogy bámul utánam, nem fordultam vissza.