Kathryn Wilkinson Gimnázium - BEFEJEZETLEN

15.rész

Ettem pár falatot, mert már nagyon éhes voltam és nem akartam, hogy elmegyek Willekhez és, mint egy malac mindet felzabálok.
Gyorsan a szobámba szaladtam, hogy kivalasszam a ruhámat. Egy bordó csipkés ujjú felsőt és egy fekete csőszárú nadrágot választottam. Még mielőtt felvettem volna gyorsan elmentem egy közeli játékboltba venni Lilynek ajándékot. Mégsem mehetek üres kézzel egy szülinapra.
A boltban rengeteg játék várt szerető gazdára, a plüssöktől kezdve a babákig. Nagy volt a választék és nehéz volt a döntés. Végül vettem neki egy tütü szoknyát, amihez volt egy hercegnő korona. Annyira menő volt, hogy egyszerűen nem tudtam ott hagyni, én tuti örültem volna neki, amikor ennyi idős voltam.
Vettem még pár csokit majd hazamentem.
Mire hazaértem 5óra lett. Sietnem kellett készülődni. Hajamat csak megfésültem és kiengedve hagytam, sminknek csak egy kis alapozót, korrektort és szempilla spirárt használtam.
Mikor épp beletettem az ajándékot egy tasakba egy kocsi dudát hallottam meg. Majd egy ajtócsapást és a csengőt.
Ajtót nyitottam. Egy csodálatos szempár állt velem szembe.
- Szia! - mosolyodott el.
- Szia! Gyere be, amíg fel veszem a csizmám. - nyitottam ki jobban az ajtót.
- Hű de csinos vagy! - jegyezte meg hallkan mikor becsukta az ajtót.
- Köszönöm. Kérsz esetleg valamit inni? - mutattam a konyha felé.
- Nem, köszi.
Gyorsan felvettem lábbelimet majd a kabátomat, kezembe vettem az ajándékot, majd indultunk is ki a házból. Oda kint már sötét volt és rettenetesen hideg. Bezártam az ajtót, majd behuppantunk Will kocsijába.
Hamar megérkeztünk a kínosan csendben telő útról.
Kiszálltunk a kocsiból, majd bementünk a házba.
- Megjöttünk! - csukta be mögöttünk Will az ajtót, majd segített levenni kabátom.
- Szia Bonnie!! - jött oda hozzánk Olga, Will anyukája. - Gyertek, már éhesek vagyunk.
Bementunk a konyhába, ahol Lily már az asztalnál ülve szemezett az étellel.
- Na végre!! - csillant fel a lány szeme.
- Szia szépség! - mentem oda hozzá. - Boldog szülinapot! - tettem elé az ajándékot.
- Köszönöm szépen! - kapta ki a kezemből és már nyakig a szatyorban volt.
- Igazán nem kellett volna semmit hoznod. - mosolygott Olga. - De kicsikém tudod, hogy az ajándék bontás csak a torta után van szóval ezt most elveszem. - tette a csomagot a konyhapultra.
Mindannyian leültünk az asztalhoz, majd neki láttunk a vacsinak. Elég fullos lett minden, Olga kitett magaért.
- Befejezte mindenki? - kezdte összeszedni a tányérokat a háziasszony.
- Segíthetek? - álltam fel.
- Igen, megköszönöm. - ekkor megszólalt a csengő.
- Várunk még valakit? - indult el Will az ajtó felé.
Olgaval a konyhába vittük a koszos edényeket.
- Anya ez meg mit keres itt!?
- Apaaa!!! - hallottuk meg Will ideges és Lily örömteli hangját egyszerre, mire Olga kisietett az előtérbe. Félénken, de én is utána mentem, nem igazán akartam belefolyni ebbe, de nem is állhatok ott a konyhában mint egy lószerszám.
A veszekedés irányába mentem, és megláttam egy magas, vékony, bajszos férfit, akinek a kezében rózsaszín-lila lufik és egy nagy szatyor volt. Vonásai hasonlítanak Willére. Ugyan olyan arcforma, a szem, a haj és a testtartás.
- Lily gyere be velem a szobádba nézzük meg mit kaptál tőlem. - mindenki csendben maradt és tekintetét rám szegezte, mikor a síró kislányhoz fordultam. Will szemébe néztem miközben mentünk az előbb említett helységbe. Szomorúság, fájdalom, idegesség és köszönetet véltem kiolvasni belőle.
Mikor beértünk a szobába Lily leült az ágyára én meg kezébe aztam a csomagot, de ahelyett hogy kinyitotta volna csak cikázott a tekintete köztem és az ajándéka között.
- Miért nem nyitod ki? - ültem le mellé és megsimogadtam hátát.
- Csak a torta után lehet ajikat bontani.
- De az enyémet csak is a torta előtt lehet! - mikor ezt kimondtam fülig érő szájjal esett neki a szatyornyak.
- Aztaaaaaa!!! - felállt és elkezdett ugrándozni a koronával a kezébe.
- Gyerünk vedd fel a ruhát is!
Nem is kelett többször mondani neki már vette is fel a rózsaszín kis tütüt és a kis tiarát a fejére téve rohant ki a szobából én pedig utána siettem.
- Ha nem is miatta legalább Lilyért tedd meg. - mondta Olga Willnek mikor odaértünk hozzájuk.
- Nézzétek mostmár igazi hercegnő vagyok! - ugrándozott a szülinapos.
- Neked nem kell ilyen cucc, hogy hercegnő legyél kislányom. - guggolt le a férfi és megpuszilta őt, mire Will hallhatóan felsóhajtott és szemét forgatta.
- Na gyertek üljetek le hozom a tortát. - mondta Olga majd mindenki az asztalhoz ült ő pedig eltünt a konyhába.
- Nagyon sajnálom, hogy ilyen kőrülmények között kell megismernünk egymást. Elnézést kérek. Kevin Solis, Willam és Lily édesapja. - szólalt meg mellőlem.
- Ugyan. - vontam meg vállam és egy gyenge mosollyal ránéztem. - Bonnie vagyok. - ráztunk kezet.
És ez volt a végszó; Olga már meg is jelent tortával a kezében, boldog születésnapot című számot énekelve. Majd letette azt Lily elé és mindenki énekelni kezdett. Miután elfújta a szülinapos a gyertyákat Olga hozott ki tányérokat és felvágta a tortát.
- És amúgy ti hogy ismertétek meg egymást Williammel? - tette fel a kérdést az apuka, mire Willre néztem, de ő mintha meg sem hallota volna.
- Az iskolában egy klikben vagyunk. - válaszoltam kedvesen.
- Ó!! És te mit sportolsz? - Will hirtelen feljapta a fejét.
- Kosarazik. - válaszolt helyettem.
- Tényleg!?! - vágott közbe hirtelen Olga. - Imádom a kosárlabdát!! Benne vagy a suli csapatában is? Majd ha lesz meccsetek megnézhetlek? - lelkesedett.
- Tavaly eltört a csuklóm, ezért ki kelett szálnom a csapatból. - hazudtam.
- Jajj szegénykém. És idén nem mész vissza? - kérdezte Kevin.
- Még nem tudom. - kezdett a helyzet kínossá válni. Will még nem mondta el nekik, hogy már bukott!?!?
- Szerintem itt az ideje, hogy hazakísérjelek. - állt fel Will.
- Meg sem várjátok az ajándék bontást? - lepődött meg Olga.
- Megígértem anyukámnak, hogy időben hazaérek. - álltam fel én is.
Elköszöntem mindenkitől, bocsánatot kértem, hogy csak így hirtelen el kell mennem, majd indultunk is.
- Nem baj, ha gyalog megyünk? - kérdezte Will mikor kiértünk a házból.
- Nem, dehogy.
Körülbelül 20 percre lakok tőlük. Ebből 5 perc néma csendben telt, de már nem bírtam, muszáj volt kérdezősködnöm.
- Mi történt apud és közted? - kérdeztem félénken.
- Ő nem az apám, hanem egy bunkó, utolsó szarházi, senki. - szűrődött ki a fogai közül és gyorsabbra vette a tempót.
- Akarsz róla beszélni? - fogtam meg karját, hogy kicsit lassítson, mert én mar majdnem futottam, mire megállt és szembe fordított magával. Nem szólt semmit, csak mélyen a szemembe nézett. Majd megfogta a kósza hajszálaimat és a fülem mögé türte őket. Nem igazán értettem, hogy mit csinál éppen. Vojon valami rosszat kérdeztem!?
- Minden rendben van? - kérdeztem alíg hallhatóan.
- Félek. - motyogta.
- Mitől?
- Hogy a múlt megismétli önmagát.