Young&Beautiful »Calum Thomas Hood«

/7/

Reggel a napsugarak keltettek. Régen nem aludtam már ilyen jót, mint most Calummal. Kinyitva a szemeim egy alvó angyallal tálalom magam szemben. Ja nem, ez csak Cal.

Olyan békés, a ráncai kivannak simulva, fiatalabbnak tűnik. Egyik kezével meg mindig magához szorít, a másik pedig a fejem alatt pihen. Lábaink összevissza egymáséba gabalyodva. Csak nézem a tökéletes arcát. Telt ajkai irigylésre méltóak, a nagy krumpli orra nevetésre késztet ugyanakkor imádnivaló, a szemei...a szemei még így csukva is csodásak, tudom, hogy ha nyitva lennének elvesznék bennük. Édesen szuszog és néha hosszú, de még milyen hosszú szempillái megremegnek.

-Ilyen szép vagyok Benson?-mormogja reggeli mély hangján, csukott szemmel Calum.

-Már egy 10perce csak engem bámulsz-nevet fel.

Azonnal felülök, francba. Kínos. A mostoha tesóm HALÓ! Észhez kéne térnem. Nagy hévvel felállok és készülök átvágtatni a gardróbomba, mielőtt eldurvulna a helyzet, de az ágyam előtt lecövekelek. Mi a frász történik? Mintha a szívem és az agyam csatázna egymással. Az eszem azt súgja minél hamarabb tűnjek el ebből az átkozott szituból, viszont a szívem mélyen visszabújnék Cal mellé az ágyba és egésznap csak néznem és hallgatnám ahogy beszél, figyelném ahogy a szavakat ejti, vele lennék.

Jézusom mi ütött belém.

A nagy gondolat niagarámat megzavarta Calum, ugyanis egyik pillanatról a másikra előttem termett.
-Rejtegetni próbálod a nyilvánvalót-néz mélyen a szemembe, megingatja a fejét, majd elhagyja a szobámat. Ismét hiányzik a jelenléte, a tudat, hogy velem van.

De miért?

Rejtegetem a nyilvánvalót?

Ezt mégis, hogy értsem?

Nem! Nem szeretem, csak helyesnek tartom, az nem ugyanaz. Nem szerethetem, egyszerűen nem,nem,nem és nem.
Az órára pillantva látom, hogy fél 8 van így arra a döntésre jutok, hogy ki kell szellőztetnem a fejem, és át kell gondolnom a Calummal való kapcsolatom. Előszedtem egy fekete  cica nadrágot és egy fekete sport melltartót amiket gyorsan felkaptam, majd még felvettem egy szürke pulcsit is, nehogy megfagyjak, ha esetleg lengébben öltöztem a kelleténél, lófarokba kötöttem a hajam és már robogtam is le a lépcsőn. Lent felkaptam a futó cipőm bedugtam a fülesem és már indultam is. Egy közeli parkot véltem alkalmasnak az életem átgondolására. Leültem egy padra és a zene volt csak velem és a magány. A park üres volt, ahogy énis. Mi történt velem? Alig pár napja vagyok itt, de máris rengeteg minden történt, vagyis nem, Calum, Calum történt. Miért ilyen...tökéletes? Miért tudott ilyen hamar behálózni, alig ismerjük egymást, mégis... mintha ezer éves lenne az ismeretségünk. A közelében lenni jó, melegséggel tölt el. Vonz magához folyamatosan. Fogalmam sincs miért, amikor sokszor bunkó velem, de még ezt is szeretem benne. Nem, nem ismerek be olyasmit ami nem igaz. Nem szeretem. Ő se szeret, így van rendjén.

A szívemen a szikladarabok megmaradtak, abszolút nem könnyebbültem meg, sőt szarabb a helyzet. Felálltam a padról és hazafelé vettem az irányt. Annyiban maradtam magammal, (azt dumáltam meg a lelkemmelxd) hogy sodródom az árral, pár nap semmit sem jelent, meglátom mit hoz a jövő, meglátom Calum hogyan viszonyul hozzám, addig kár kattognom, nem éri meg ezen stresszelni, viszont oda kell figyelnem. Nem engedhetem ennyire közel, ezeket az együttalvós, közelkerülős dolgokat el kell kerülnöm. Nem eshetek bele a csapdájába, hogy kihasználjon és eldobjon. Nem bírnék ki még egy veszteséget, egy ideig biztos nem.

Időközben hazaértem. Beérve a bejáratin levettem a cipőm és lehúztam a pulcsim cipzárját. Calum jelent meg az előszobában egy melegítőben, kócosan egy bögre kávéval a kezében. Kómásan bámult rám.