A szerelmes Sherlock (SZÜNETEL)

1. fejezet

(Scotland Yard, november 25. reggel, Emma szemszöge)
Nagy levegőt vettem, és beléptem a Scotland Yard épületébe.
Ez az első napom, és még azt sem tudom, hol fogok dolgozni, úgyhogy egyenesen ahhoz az emberhez sétáltam, aki ott ült a porta mögött.
- Jó napot! Elnézést, tudja ez az első napom itt. Meg tudná mondani, hol találom meg Lestrade felügyelőt?
- Persze, nagyon szívesen. Ott fel azon a lépcsőn, a második emeleten az első iroda az övé. Szóval te vagy az öreg róka új társa? - kérdezte, valamiért ezt nagyon viccesnek tartva...
-  Igen, köszönöm szépen! - rámosolyogtam, majd elindultam az előbb említett lépcső felé.
Szerencsére könnyen megtaláltam leendő társam irodáját. Az ajtó nyitva volt, így jobb helyet nem találva az ajtófélfán kopogtattam.
- Áh, jöjjön be, Ms. Poole.
Felállt, én pedig beléptem és kezet fogtunk.
- Hát ez lenne itt az irodánk! - mutatott körbe mosolyogva. - Az ott az ön íróasztala, itt pedig az enyém. Ez itt meg egy kis minikonyhaszerűség.
- Szuper! - mondtam, és lepakoltam a cuccomat az íróasztalomra.
- És van most folyamatban valami ügy? - kérdeztem, ugyanis alig vártam már, hogy dolgozhassunk.
- Mindig van valami. - mosolygott, miközben rám nézett. - Most csak pár kisebb balhé, egy kis papírmunka, a szokásos. Egyébként hadd kérdezzem meg, volt már terepen?
- Persze, nem vagyok már kezdő! - nevettem el magam a gondolatra. - Tudja, azért jelentkeztem ide, mert nemrég költöztem ide, és elképzelni nem tudtam volna, mi mást csinálhatnék, mint hogy nyomozósdit játszak, mint ahogy az előző munkahelyen is. Az átlagos élet túl unalmas.
- Ez elég vicces. Az egyik barátomtól is folyton ezt hallom. Bár neki néha még ezek az ügyek sem elég izgalmasak!
A párbeszédet Lestrade telefonjának pittyegése szakította félbe. Gyorsan elolvasta az üzenetet, majd felállt és így szólt:
- Emlegetett szamár! Most írt, hogy találtak egy hullát az egyik vasúti váróteremben. Szóval indulás!
Már vette is a kabátját, mint ahogy én is, majd kisiettünk, hogy beüljünk az egyik járőrkocsiba.
- Hogyhogy csak mi megyünk?
- Azt írta a kedves khm... barátom, hogy csak mi menjünk, majd később küldjük csak ki Andersonékat.
- Aham. - motyogtam, miközben beszálltam a kocsiba.
- Bocsánat a rendetlenségért, még nem volt időm kitakarítani este óta.
- Miért, mi volt este? - kérdeztem érdeklődve.
- Egy gyanús személyt kellett megfigyelnem, és hát elég éhes voltam... - somolygott.
Hát igen, abból ítélve, hogy az összes hátsó ülésen kajás meg fánkos dobozok hevertek, el tudtam képzelni.
Út közben nem sokat beszéltünk, ami nem is volt nagy baj. Viszont már tűkön ülve vártam, mikor érünk oda. Hiányzott már ez, hiába csak egy hónap kimaradás volt.
Végignéztem Lestrade nyomozón, és máris rengeteg mindent megtudtam róla. Agyonhajszolt, csak a munkájának él, 3 éve elvált, nincs gyereke, jelenleg barátnője sem. Viszont van egy, nem, két kutyája, elég nagy termetűek, a szőr alapján talán dán dog. Vagy boxer. Még egy csomó minden érdekeset találtam, de erre az egyre rá is akartam kérdezni.
- Dán dog vagy boxer?
- Tessék? - kérdezett vissza értetlenkedve, miközben kihajtott egy forgalmasabb útra.
- A kutyái. Dán dog vagy boxer?
- Oh, öhm boxer. Mind a kettő. De mégis honnan...
Nem tudta befejezni, ugyanis közbevágtam.
- Kutyaszőr a kabátján. Leginkább a térde körül és alatta, ami elárulja a méretet, a szín, és a hossz pedig a többi egyebet árulta el. De szórakoztathatom magát tovább is. - folytattam. Úgy élveztem, mikor ezekről beszélhetek! - 3 éve elvált, nincs gyereke, jobb kezes, kertes házban lakik, és már régóta nem volt nagyszabású ügye, ezért az elmaradott papírmunkával foglalkozik. És a többi, és a többi. A részletekbe nem akarok belemenni.
- Na neee. - sóhajtott.
- Mi baj, rossz fele jöttünk?
- Nem. Csak nem sejtettem, hogy egy olyan társat kapok magam mellé, mint Holmes. Bár, hogy őszinte legyek, nem bánom. Magának legalább jó a modora! - villantotta rám elbűvölő mosolyát.
- Áh, szóval Sherlock Holmes a maga bizonyos barátja! - nevettem el magam.
- Igen, bár lehet, hogy a barát erős túlzás rá. Egyébként itt vagyunk. - és letette a kocsit a vasútállomás parkolójába.
Ismertem a terepet, hiszen mikor Londonba költöztem, ezen a pályaudvaron szálltam le, hogy új fejezetet nyissak az életemben.
- Erre! - mondtam, látva Lestrade-n, hogy nem igazán tudja, merre menjünk. Végigvezettem a pályaudvaron, egészen addig a bizonyos váróteremig.
- Ah, Lestrade, végre itt van, azt hittem, ide se ér! - hangzott rögtön a dorgálás, amint beléptünk. A hang egy magas, göndör, fekete hajú férfitól származott. Mellette ott volt barátja, a blogjáról is híres Dr. Watson. Az előbb említett pasas pedig Mr. Holmes.