A szerelmes Sherlock (SZÜNETEL)

15. fejezet

(A fánkosban/pubban, Emma szemszöge)
Már épp ültünk volna le Sherlockkal (ugyanis mindketten megéheztünk) egy fánkkal telerakott tálcával a kezünkben az egyik asztalhoz, mikor megpillantottam Greget. Ő igen furcsán nézett ránk, amit nem tudtam mire vélni, de lehet, hogy csak rossz napja volt.
- Szia! Csatlakozol hozzánk? - kérdeztem, bár jobban örültem volna, ha a randin csak ketten leszünk, de nem baj!
- Jaj, neeem, nem szeretnék zavarni. - mondta. - Csak beugrottam egy kis fánkért, sietnem kell vissza a kutyákhoz. De nektek további jó mulatást! - majd gyorsan vett egy kis fánkot, még egyszer odaintett nekünk, majd elsietett.
- Szerinted nem volt ez egy kicsit fura? - kérdeztem Sherlocktól, miközben elkezdtük majszolni az isteni lekváros fánkokat.
- Szóval neked fel sem tűnt? - kérdezte értetlenkedve. - Bár.. Én sem szoktam észrevenni az ilyeneket, úgyhogy annyira mégse csodálkozom.
- Miről beszélsz? - kérdeztem, mivel most már tényleg kezdett érdekelni, mi az, ami neki feltűnt, de nekem nem (ugyanis ilyen még nem volt!)
- Hagyjuk! - legyintett, majd elmosolyodott. - Most beszélgessünk inkább rólunk!
- Tudod, arra gondoltam, hogy ha már itt vagyunk, hogy jobban megismerjük egymást, akkor tesztelhetnénk egy tanulmányt. - vetettem fel neki.
- Ez remek ötlet! És melyiket?
- Arthur Aron szociálpszichológusét. 36 kérdés, majd 4 percen át csak egymás szemébe nézni.
- Oh, igen, ismerem. Szóval szerelmet akarsz kiváltani? - kérdezte mindent tudó mosollyal, amit egyszerűen imádtam.
- Nem! - mondtam nevetve, majd inkább magamnak mondtam, mint neki: - arra nincs is szükség... Tudod, ezekkel a kérdésekkel tényleg jól megismerhetnénk egymást!
- Igazad van! Mindjárt meg is keresem a tanulmányt! - mondta, miközben előhalászta a mobilját.
Miközben ő keresgélt a neten, én elmerülhettem Sherlock tanulmányozásában.
Gyönyörű, intelligens szemét néztem, amely mindig elpirulásra késztetett, és visszaemlékeztem azokra a mosolyokra, amiket csak nekem tartogatott.
- Megtaláltam! - mutatta Sherlock, felém tartva telefonját.
- Szuper! - örvendeztem. - Akkor nézzük az első kérdést: Ha a világon bárkit választhatnál, kit hívnál meg vacsoravendégnek?

Felváltva tettük fel egymásnak a kérdéseket, egyre jobban megismerve egymást. (Meg kell, mondjam, most még inkább belehabarodtam...) Másfél órán át csináltuk ezt, majd következett az utolsó, második szakasz: 4 percen át csendben ülni, és egymás szemébe nézni folyamatosan.
Teljesen elmerültem gyönyörű kék szemeiben, ezért is lepődtem meg, mikor megszólalt a telefon időzítője, hogy vége a 4 percnek. Olyan rövid időnek tűnt.
Haj, pedig olyan varázslatos volt!
- Nos, hogy tetszett a kísérletünk? - kérdezte Sherlock mosolyogva, miközben kiléptünk a csípős hidegbe.
- Nagyon jó volt! És örülök, hogy ennyire mélyen megismerhettelek... - mondtam egy kicsit elpirulva.
- Én is hasonlóan érzek. Tudod, mikor elindultam a kávézóhoz, még borzasztóan ideges voltam, de mostanra egy szemernyi idegesség sem maradt bennem!
Miközben hazafelé sétáltunk, megkérdeztem tőle:
- Tudod, szerintem ezt megismételhetnénk máskor is. Mondjuk csak sétálunk egyet, vagy akár el is jöhetsz hozzám, és majd főzök valamit.
- Szóval randira hívsz? - kérdezte olyan mosollyal, amit csak nekem tartogatott.
- Miért is ne? - vontam meg a vállam, miközben viszonoztam a mosolyát.
- Szuper! Bármikor nagyon szívesen megyek!
Hamarosan megérkeztünk a lakásomhoz. Túl gyorsan.
- Nagyon jól éreztem magam! - törte meg a csendet Sherlock,  ugyanis úgy tűnt, egyikünk sem akarta még, hogy vége legyen a napnak.
- Én is. - mondtam halkan, mosolyogva.
Egyikünk sem szólt többet, a tetteink magukért beszéltek...

(Fél órával később, Baker Street, Sherlock szemszöge)
Végiggondoltam a mai napot, és önkéntelenül is elmosolyodtam. Az egész randi csodálatos volt, pláne mikor a 36 kérdésen keresztül tényleg mélyebben megismerhettem őt. Na és persze a nap fénypontja... Az a bizonyos csók volt.
Nem tudtam volna megmondani, csupány percekig, avagy órákg álltunk ott, egymást ölelve, csókolva. Olyan volt, mint egy tökéletesen megkomponált mű... Ha csak rágondolok, szinte újra ott érzem magam: a hidegben állva - ami nekem fel sem tűnt akkor - és Emmát ölelve, majd csókolva.
Nem tudtam, mihez kezdjek (mivel már egy ideje nem volt semmi jó ügy) úgyhogy inkább hegedülni kezdtem, hátha az elvonja majd a gondolataimat.

(Aznap, nagyjából ugyanekkor, Greg szemszöge)
Miután hazaértem a kávézóból, csak lerogytam a kanapéra, és hagytam, hadd fürödjek az önsajnálatban, tudva, hogy Emma nem lehet az enyém.
Sherlockkal egyértelműen randin voltak ott, és úgy tűnt, nagyon jól elvannak. Na de ez van, úgy látszik én nem vagyok elég okos, vagy... Tényleg, mi is tetszhet neki Sherlockban???
Hiszen ő csak egy okoskodó drámakirálynő! Nem is néz ki jól... Jó, mégis: fekete, göndör haj, markáns arcvonások, stb. Ráadásul Emmához hasonlóan rettentő intelligens, és zenész is, amit a nők nagyon vonzónak tartanak elvileg.
Mindegy, Emma nem tudhatja meg, hogy mit érzek iránta. Nekem pedig muszáj lesz túllépni rajta, és csak egy jóbarátként gondolni rá. (Ami valljuk be őszintén, nagyon nehéz lesz...)

- - - - - - - - - -
Itt a linka 36 kérdéses tanulmámyhoz, ha érdekel valakit :)
http://m.life.hu/intim/20150116-a-szerelem-kerdesekkel-eloidezheto-pszichologiai-kiserlet.html