A szerelmes Sherlock (SZÜNETEL)

5. fejezet

(Baker Street, ugyanaz a nap este, Greg szemszöge)
Leparkoltam a kocsit, és már siettünk is a 221 B- be.
- Hahó! - kiáltott Emma, mikor beértünk.
- Itt vagyunk! - szólt ki a konyhából John.
- Mi történt? - kérdeztem rögtön, amint bementünk a konyhába.
- Rám támadtak.. - suttogta hüppögve Mrs. Hudson. Mindhárman ott ültek az asztalnál, Sherlock vigasztalóan átkarolta az idős hölgyet.
- Látta esetleg, hogy ki volt? - kérdezte társam.
- Nem, éppen mosogattam, és valaki hátulról leütött. A saját serpenyőmmel!!
- Megvizsgáltam mindent, és sajnos nincs használható nyom. Ezt az embert sajnos nem fogjuk tudni elkapni. - szólt Sherlock.
- Akkor esetleg nincs kedvetek feljönni még egy teára hozzánk? - kérdezte kedvesen John.
- Miket beszélsz, John kedvesem, attól, hogy leütöttek, még tudok én is teát főzni! - szólt közbe Mrs. Hudson.
Összenéztünk Emmával, majd megszólalt:
- Rendben, köszönjük, az nagyon jó lenne. Hosszú napunk volt. - sóhajtotta.
Miközben feltette a vizet, Mrs. Hudson kikérdezte Emmát.
- Hallottam kedvesem, hogy te kerültél a felügyelő mellé! Honnan jöttél, ha szabad kérdeznem?
- Liverpoolból. Ott is nyomozó voltam, aztán mikor ideköltöztem, gondoltam, ugyanott folytatom, ahol abbahagytam a pályámat. - bár udvariasan válaszolt, és mosolygott is hozzá, láttam Emmán, hogy érzékeny téma ez neki valamiért. Úgyhogy meg is próbáltam elterelni a szót:
- Mrs. Hudson, esetleg egy kölyökkutya nem érdekli? Hamarosan megszületnek, és gondoltam, odaajándékozom őket másoknak.
- Jaj, nem, nem. Nálam az a szabály, hogy a házba nem jöhet be kutya! És sajnos egyébként is allergiás vagyok a szőrére.
Még egy darabig eltrécseltünk ott, teát szürcsölgetve. Meg kell mondjam, nagyon kellemes volt. Pláne, mivel valami furcsa okból fogva Sherlock alig szólalt meg, és akkor is kerülte a gúnyos megjegyzéseit. Nagyon furcsa volt. Na persze nem azt mondom, hogy nem volt jó. Sőt!
- Köszönjük szépen a teát, Mrs. Hudson, nagyon finom volt, de most már mennünk kell. - szóltam.
- Rendben, persze. Vigyázzanak az úton, jó éjt!
Mindenki elbúcsúzott.
Épp még Johnnal beszélgettem egy kicsit odakint, miközben elszívtam egy cigit, mikor láttam, hogy Sherlock odamegy Emmához. Ott voltak tőlünk max két méterre, de rosszat sejtettem. Két ilyen lángész... Vajon mit akarhat Sherlock?

(Újra a kocsiban, vissza az őrsre, Emma szemszöge)
Visszaültünk a kocsiba, és pár perc múlva megkérdeztem Greget:
- Feltűnően csendben vagy. Minden okés?
- Ja, igen, persze. Csak azon tanakodtam, mit akarhatott tőled Sherlock.
- Ja, hát akkor miért nem kérdezted meg? - nevettem fel. - Egyébként csak bocsánatot kért a tegnapi modortalansága miatt.
- Ez komoly? Sherlock Holmes bocsánatot kért? Nem hiszem, hogy ilyen valaha is történt volna. - eléggé elcsodálkozott Greg, ez tény. De nem értettem, miért lenne ez olyan lehetetlen dolog.
- Amúgy merre laksz, Emma? Mert ha gondolod, elvihetlek kocsival, aztán majd leteszem az őrsön. Úgy is ott lakok kb. 300 méterre tőle.
- Oh, tényleg? Azt nagyon megköszönném!
- Ugyan!
Megmondtam neki a címet, és pár percen belül már ott is voltunk.
- Még egyszer nagyon köszönöm, Greg! - mondtam hálálkodva.
- Bármikor! - szólt mosolyogva. Erre én is elmosolyodtam, elmormogtam egy "jó éjt"-ot, és kiszálltam.
A harmadikon laktam, úgyhogy még oda is fel kellett mászni. Nem baj, az vígasztalt, hogy azután ma már sehova sem kell mennem. Mikor felértem, körbenéztem a lakáson, és azt gondoltam: Igen, tényleg kéne ide egy kutyus. Nagyon üres így és én is egyedül vagyok...

(Baker Street, miután elmentek Emmáék, John szemszöge)
Miután meggyőződtünk róla, hogy Mrs. Hudson biztonságban lesz, mi is felmentünk.
- Beszéltél Emmával? - kérdeztem.
- Igen, ahogy mondtad. Bocsánatot kértem tőle, és azt hiszem, talán most először úgy is gondoltam.
- Na? És ő mit mondott? - faggattam tovább izgatottan.
- Mosolygott, és azt hiszem, nem haragszik. Azt mondta, semmi baj, neki is vannak rossz napjai, meg egyébként ő se viseli jól, ha nem neki van igaza.
- Tudod, legközelebb beszélgethetnétek is. Vagy mondjuk nem Gregnek írsz, hanem Emmának.
- De nem tudom a telefonszámát.
- Nyugi, elintézem.
- Köszönöm John. De tényleg. Mindent. - nagyon őszinte és nyílt volt, olyan, amilyen csak nagyon ritkán.
- Ugyan! - mondtam, majd a vállára tettem a kezem. - Hisz erre valók a barátok!