A szerelmes Sherlock (SZÜNETEL)

9. fejezet

(December 14., Emma lakása, kora reggel, Emma szemszöge)
Tegnap este még sokáig gondolkodtam azon, kinek mit ajándékozzak majd karácsonyra.
Arra jutottam, hogy Johnnak megveszem azt a könyvet, amiről egyszer beszélgettünk, hogy milyen érdekes a témája, és hogy mennyire elgondolkodtató, de sosem találta egyik boltban sem, mikor kereste. Mrs. Hudsonnek majd valami konyhai cuccot, még nem tudom pontosan, de ha a boltban meglátom, majd tudni fogom. Gregnek pedig - mivel folyton elhagyja a tollait - egy 20 darabos tollkészletet veszek majd. Persze csak viccként! Egyébként pedig új pórázt a nagy kutyáknak, mert már elég rossz állapotban van.
A nagy kérdés azonban az, hogy Sherlocknak mit vegyek???????
Hmm, még ötletem sincs, de nem baj, azt majd még kitalálom. A többiekét pedig még ma megveszem majd munka után.
Ezeket mind még az ágyamban gondoltam végig, úgyhogy ideje öltöznöm, ha nem akarok elkésni!

(S.Y. felé,  aznap reggel, Greg szemszöge)
Siettem munkába, ugyanis meg akartam lepni Emmát a kis asztali műfenyővel, amit vettem a kiskonyhába az irodánkban.
Szerencsére én értem be hamarabb, úgyhogy volt időm kirakni a kávéfőző mellé, megigazgatni, meg minden.
Pont mikor leültem, Emma is befutott.
- Szia Greg! - köszöntött jókedvűen. - Nézd, mit hoztam! - lengette meg a szatyrát, amiben csak most láttam, hogy karácsonyi fényfüzér volt.
- A kérdés már csak az, hogy hova rakjuk fel. - folytatta.
- Az ablakon jól mutatna. - vetettem fel, majd eszembe jutott, hogyan vehetné észre az általalam hozott kis díszt. - Vagy esetleg a konyhába? Oda a kávéfőző fölé vagy ilyesmi.
Ez bevált, arra nézett, és meglátta a pici fenyőt.
- Ezt te hoztad? Nagyon jó, igazán aranyos, és megjön tőle a karácsonyi érzés!
- Igen, gondoltam, feldobná az irodát!
Felraktuk az ablak elé a fényfüzért is, és máris jobb hangulatban indult a reggel.
Ám nem tartott sokáig az öröm, ugyanis hívást kaptunk, az egyik telefonnál ülő szaladt be, hogy értesítsen minket.
- Oxford egyetem, alagsor. Van ott egy labor, ahol egy idős tudós dolgozott már évek óta. Eléggé hibbant egy ürge, de közben egy zseni. Mikor egy már egy hete nem látták feljönni, leküldtek hozzá egy diákot, aki ugyan megtalálta meg az idős urat, de a falon három agy volt. Igen, odacsapták a falhoz, úgyhogy gondolhatjátok, hogy néz ki a fal. Mellette van egy ketrec, a szemközti falhoz tolva, ahova vérrel írtak. Na de majd meglátjátok, menjetek!
Már rohantunk is a parkolóba, hogy minél hamarabb a helyszínre érjünk. Emma rögtön beült a volán mögé.
- Írok Sherlocknak. - mondtam, miközben kihajtottunk az útra.
- Okés! Jaj, úgy örülök, hogy végre újra itt egy komolyabb ügy is. És hogy nem csak a pénteki részegekkel kell foglalkozni.
- Igen. Viszont ez a srác, aki szólt nekünk, Jeremy, naaaagyon sokat beszél. Mindig elgondolkodom rajta, hogy otthon nincs kihez beszélnie, vagy mi?
- Tudod, tényleg nincs neki senki. Egyedül él, a szülei elváltak, testvére, barátai nincsenek.
- Oh. - meglepődtem. - Már kezdtem is elfelejteni, milyen okos vagy!
- Ugyan már! - mosolyodott el. - Nem vagyok okosabb, csak több mindent látok. Mivel én figyelek. Csak nem mondom ki állandóan, nem úgy mint Sherlock!
- Haj, én is figyelek, mégse veszek észre olyan dolgokat, ami neked egyértelmű. Mivel magyarázod ezt, ha nem a magasabb intelligenciahányadossal?
- Én tudom, mit kell látnom. Nem csak egy koszos ingujjat, gyűrött pólót látok. Automatikusan le tudom vonni a következtetéseket legtöbb alkalommal. Ha sokáig gyakorolnád, egy idő után biztosan menne neked is!
Nem tudtuk folytatni a beszélgetést, mert már meg is érkeztünk az egyetemhez. Sherlockék is pont akkor értek oda.
Emma vezetett minket le az alagsorba, úgy látszik, tudja itt a járást.
Amint leértünk a kis laborba, rögtön feltűnt a fehér falakon éktelenkedő vér és agyvelő keveréke.
Három nagy folt volt, valószínűleg három különböző agytól. Azonban se Emma, se Sherlock nem az agyakhoz léptek oda először, hanem a ketrec mögött lévő vörös íráshoz.
- Balkezes. - kezdett bele Emma.
- Kb. 172 cm magas. - folytatta Sherlock.
- Félt, folyamatosan azon idegeskedett, hogy meglátja valaki.
- Kimarta a kezét, hogy legyen mivel felírnia ezt.
Váltakozva sorolták a számukra egyértelmű dolgokat, mi pedig csak álltunk ott Johnnal.
- De mi van odaírva? - kérdeztem.
- Az, hogy segítség, japánul. - vágta rá azonnal Emma.
- Tudsz japánul? - ámuldoztam.
- Persze. Szinte minden nyelven tudok beszélni legalább alapfokon.
- Azta!
- Tényleg? - kérdezte Sherlock meglepve. - Как паживаешь?
- Прекрасна, спасибо! А как ты?
- Wow, tényleg tud. Legalábbis oroszul biztosan. Az pedig elég felesleges nyelv ahhoz, hogy több ilyet is tudjon... De a lényeg az, hogy egy 170 centis japán tinit bezártak ide, majd megölték...
- És az egyik agy, valószínűleg a középső az övé. - fejezte be Emma.
- Igen. - bólintott Sherlock.
- És mivel a tanárok szerint csak az az öreg tudós használta ezt a labort, és senkit nem is engedett ide, valószínűleg ő volt a tettes.
- De mostanra bárhol lehet. - vetette fel John.
- Pontosan. Ezért adunk ki rá majd körözést.
Miközben beszélgettünk, Emma körbenézett a laborban.
- Ezt látnotok kell! - kiáltotta a terem másik végéből, épp egy mikroszkóp fölé hajolva.
Sherlock ért oda leggyorsabban, és mikor felemelkedett, elsápadt az arca. Pont, mint Emmáé.
- Mi van benne? - értetlenkedett John, miközben ő is odasietett.
- Nézd meg magad. - suttogta Emma, miközben fel-alá kezdett járkálni, valószínűleg nagyon erősen gondolkodva.
John is hasonlóan reagált, és most rajtam volt a sor, hogy megnézzem, mi is az. Az eszköz fölé hajoltam, és akkor megláttam...
Mondhatom, én aztán laikus vagyok a kémiához, biológiához, de annyi még nekem is feltűnt, hogy ennek nem kéne így viselkednie.
- Pontosan mi ez? - kérdeztem.
Emma megállt egy pillanatra, mélyen a szemembe nézett, és így válaszolt:
- Ez egy erősen bedrogozott ember agya, ami még most is intenzíven működik. Pedig nem kéne neki. Hiszen legalább egy napja itt van!