A szerelmes Sherlock (SZÜNETEL)

16. fejezet

(December 28., S. Y., Emma szemszöge)
- Jó reggelt! - köszöntem vidáman Gregnek, mikor beléptem az irodánkba, ami serencsére kellemesen meleg volt, nem úgy, mint odakint...
- Szia!
- Na, valami izgalmas ügy esetleg? - kérdeztem izgatottan, hisz már nagyon hiányzott az akció.
- Eddig még semmi. - mondta.
- Ma olyan furcsa vagy. Valami baj van? - kérdeztem aggodalmasan, hátha a kutyáival történt valami, vagy ilyesmi.
- Nem, dehogy, minden rendben! - próbált meggyőzni egy erőltetett mosollyal, ami nem volt túl hiteles.
- Tán már elfelejtetted, Greg... - kezdtem bele. - De én is olyan jó vagyok a megfigyelésben és következtetésben, mint Sherlock. Szóval esélyed sincs előlem eltitkolnod.
- Na jó. - sóhajtott. - Látom már, ezt nem úszhatom meg... Van egy nő.
- Oh, ez sosem kezdődik jól. - mondtam, és közben elkezdtem reggelizni, ugyanis éreztem, ez hosszú lesz.
- Na szóval, - folytatta. -  Tudod, nagyon jóban lettünk, és tényleg igazi álomnő, már épp arra készültem, hogy elhívom randira, de... - abbahagyta, és csak nézett engem mélységesen szomorú tekintettel.
- Mi történt? - tényleg nagyon tudni akartam, és azt is, ki törte össze az egyik legjobb barátom szívét! Ha megtalálom, biztos lehet benne, hogy megemlegeti még azt a napot!
- Megláttam, amikor épp egy másik pasival volt randija. - eléggé felzaklatták az események, meg sem bírt ülni a helyén, inkább felállt, és fel-alá mászkált az irodában.
- Oh, Greg! Úgy sajnálom... - szóltam halkan, hiszen ha valaki, akkor ő tényleg megérdemli, hogy boldog legyen.
Hirtelen ötlettől vezérelve - és mert egy könyvben is ezt olvastam - én is felálltam, megállítottam őt, majd megöleltem. Ezen persze nagyon meglepődött, de pár pillanat múlva ő is viszonozta.
Senki ne értse félre, ez csak és kizárólag baráti ölelés volt! Egyszerűen csak úgy éreztem, muszáj vele tudatnom, hogy van, akinek ő nagyon sokat jelent.

(Aznap délután, Greg szemszöge, Baker Street)
- Szerinted, John? - kérdeztem a beszámolóm végén jó barátomtól. Sherlock épp nem volt otthon, így nyugodtan meg tudtuk tárgyalni ezt az egész Emma & Sherlock dolgot. Igazából nem is volt mit tárgyalni ezen, csak szükség volt rá, hogy elmondjam valakinek, mit érzek. Egy jó tea és John hallgatósága mellett pedig ez tökéletes volt.
- Hát Greg, nagyon sajnálom. Furcsa, hogy az ember mennyire nem tudja észrevenni a dolgokat, ha őróla van szó.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy Emma egy zseni. De azt nem tudta, vagy nem akarta felismerni, hogy ő az az ember, aki összetörte a szívedet. Csak annyit tudott, hogy egy nő. - elmélkedett John, miközben kivitte a csészéket a mosogatóba.
- Mindegy. - sóhajtottam, miközben felálltam. - Mindenesetre köszönöm, hogy meghallgattál, Emmán pedig majdcsak túlteszem magamat valahogy.

Egész úton hazafelé próbáltam elterelni a gondolataimat, (kisebb-nagyobb sikerrel)  úgyhogy inkább bekapcsoltam a rádiót. Épp az egyik kedvenc számom ment, bár még ez is Emmára emlékeztetett.

- - - - - - - - - -
Ennyi lett volna ez a rész, sajna nem túl hosszú, de régen hoztam új részt, szóval gondoltam kéne már. Ha kíváncsiak vagytok rá, mi szólt a rádióban, itt a link: