A szerelmes Sherlock (SZÜNETEL)

7. fejezet

(Greg lakása, még mindig 27-e, kora délután, Emma szemszöge)
Mindketten a kanapén terpeszkedtünk, és próbáltuk kiélvezni azt a max fél órát, amíg a kicsik nyugton vannak. Eddig ugyanis azzal telt az idő, hogy úgy rendeztük a házat, hogy elférjenek a kutyák odabent. Mert hát persze volt kenneljük, de a kicsiknek melegebb hely kell, akkor meg már a nagyokat sem zárhatjuk ki. Éppen alszanak, miután jól kirohangálták magukat, minket is megfuttatva egyszer-kétszer.
- Kutyákkal szép az élet! - mondtam Gregnek fáradtan, de azért jókedvűen.
- Az egyszer biztos!
Beep beep - hallottuk ekkor.
- Jaj ne, nem akarok innen elmozdulni! - nyafogott Greg, de aztán mégis felállt, hogy megnézze az SMS-t.
- Megint Holmes az? - kérdeztem.
- Igen. - sóhajtotta. - Valami történt a Downing Streeten.
- Oh. - elgondolkodtam, aztán rájöttem, hogy... : - Te maradj itt a kicsikkel, Amynek is szüksége van rád, én majd megyek a Downing Streetre.
- Haj, igazad van, és tudom, hogy itt kell maradnom velük, de úgy mennék én is!
- Majd felhívlak, ha ott leszek, és többet tudok! - mondtam, majd elindultam kifelé.
- Ha gondolod, elviheted a kocsim, hátha azzal gyorsabb. - ajánlotta fel.
- Rendben, az szuper lenne! - mondtam, majd mikor elvettem tőle a kocsikulcsot, még odaszóltam: - Aztán nehogy megegyenek ezek a kis vérengző fenevadak! - mindketten nevettünk, de nekem sietnem kellett, amíg mások ki nem érnek és tönkreteszik a nyomokat.
- Akkor majd hívlak, szia! - búcsúztam.
- Szia!
Bementem a garázsba, beszálltam a kocsiba, és indultam egy újabb kalandra. Sajnos Greg nélkül.
Közben felhívtam Andersont, hogy ők is menjenek ki a helyszínre, de addig ne csináljanak semmit, amíg oda nem érek.

(Downing Street, 15 perccel az SMS küldése után, Sherlock szemszöge)
Végre ideért a taxi. Addig viszont nem engedtek be a miniszterelnök lakásába, amíg nincs itt a Scotland Yard. Szerencsére nem kellett rájuk sokat várnom, 2 perc múlva megállt Lestrade kocsija mellettem. De nem ő szállt ki belőle, hanem Emma. Vártam, hogy majd Lestrade is kimászik a másik oldalon, de ez nem történt meg.
- Helló! - köszönt oda Emma, majd ide is jött. - John nem jött?
- Nem, sürgős meghívást kapott, mert valami messzi rokona haldoklik. - feleltem.
- Oh, szegény. - láttam, ő se nagyon tudja, mit mondjon, de azért még próbáltam vele egy kicsit beszélni, így megkérdeztem:
- Lestrade sem jött?
- Nem, reggel születtek meg a kiskutyák, és maradnia kellett vigyáznia rájuk.
- Te is nála voltál. - állapítottam meg, ahogy azt is, hogy ez nem tölt el túl kellemes érzésekkel.
- Igen, átmentem segíteni neki. - elmosolyodott, majd így szólt: - Na de nézzük meg, mi is történt.
Erre a végszóra futottak be Andersonék is. Emma gyorsan odament hozzá, mondott valamit, majd visszajött hozzám, és bementünk a Downing Street 10-be, a miniszterelnök lakásába.
Rögtön egy inas lépett elénk.
- Na végre, hogy ideértek. Jöjjenek utánam. Átvezetett minket egy folyosón, majd egy irodába tessékelt minket.
- Öhm, nos, ő lenne az. Reggel hoztam neki a teáját, ahogy minden reggel, és már így találtam őt.
Mindketten benéztünk az íróasztal mögé, és a szék mellett a padlón egy öltönyös alak feküdt. Főbe lőtték. Az ablaküvegen volt egy lyuk, körülötte repedésekkel, biztos, hogy valaki kívűlről lőtte meg. Én is, majd Emma is tüzetesen átvizsgáltuk a halottat, majd beengedtük Andersonékat, hadd tegyék a dolgukat.
Az inas már pont menni készült, mikor Emma odaszólt neki:
- Bocsánat, megmutatná nekünk a kertbe vezető utat?
- Hogyne, erre tessék.
Miután az inas otthagyott bennünket a kertben, Emma hozzám fordult:
- Gyere, keressük meg, honnan lőhettek!
- Ott van az a bizonyos ablak. - mutattam rá.
- Igen-igen. Nos, akkora méretű töltettel nem sok fegyver rendelkezik, és max. 500 méterre tudnak még pontosan lőni.
Az ablakhoz sétáltunk, és kimértük az 500 métert, közben olyan helyet keresve, ahol el is bújhatott az illető.
Ezt a helyet pedig 468 kéternél találtuk meg, egy nagyobb bokornál.
Emma odaállt a bokorhoz, elképzelte, hogy ő a gyilkos, és a képzeletbeli fegyverét az ablakra irányította.
- Igen, biztos, hogy innen lőtték le, nagyjából hat láb magas lehet az elkövető.
- Én is így saccoltam. - jegyeztem meg.
- Oké, hát mi itt már nem sok mindent tudunk tenni, ha viszont megtalálják majd a golyót, hátha többet tudunk. Én nagyjából 3 félére csökkentettem a lehetséges fegyverek listáját.
- Fel is hívom Mollyt, hogy amint felboncolta a férfit, hívjon engem, hogy minnél hamarabb kiderítsük a dolgokat.
- Rendben. - mondta, miközben elindultunk kifelé az utcára. - Egyébként most jut eszembe, megadjam esetleg én is a telefonszámomat, ha Greget mondjuk nem éred el, vagy ilyesmi? - kérdezte mosolyogva.
Én is visszamosolyogtam rá, majd megadta a számát, aminek nagyon örültem.
- Oh, basszus! Elfelejtettem őt felhívni, pedig mondta, hogy tegyem meg, ha ideérek és többet tudok.
- Végül is ideértél és többet tudsz, szóval még felhívhatod!
- Végül is igen. - mondta, majd felhívta Lestradet. Én elköszöntem tőle, majd fogtam egy taxit, hogy visszamenjek a Baker Streetre.

(Baker Street, késő délután, John szesmszöge)
- Máris itthon? - kérdezte Sherlock, mikor belépett az ajtón.
- Igen, mire odaértem, már elhunyt szegény. Az volt a kívánsága, hogy a hátsó kertben legyen eltemetve, úgyhogy ez így elég hamar lezajlott.
- Oh, értem.
- Na és volt valami, amiről lemaradtam? - kérdeztem.
- Hát igen. A Downing Streeten megöltek egy titkárt. És képzeld, csak én és Emma voltunk, mivel Lestrade-nek otthon kellett maradnia az újszülött kiskutyákkal.
- Azta! És jó volt? - faggattam izgatottan, hisz kíváncsi voltam, hogy alakulnak a dolgok.
- Hmm, igen. Megadta a telefonszámát, hogy ha esetleg Lestrade-t nem érem el, vagy ilyesmi. Egyébként nem sokat beszéltünk, de azért jó volt.
- Ez a lényeg! Meglátod, lesz ebből még komolyabb dolog is!