Egyéjszakás kaland (Befejezett)

1.

Amint kiléptem a bolt ajtaján rajongók ezrei támadtak le, de semmi kedvem nem volt most velük foglalkozni így megszaporáztam lépéseimet.
-A francba! Hagyjatok már! -fordultam hírtelem hátra pár lépés után.
-Adsz egy autógrammot? Egy fotót!.... -mondták a kérdések, kérések tömkelegét meg sem hallva az én kérésemet.

Néha elegem van abból, hogy híres vagyok. Futásnak eredtem persze annyira akaratosak hogy ők is futni kezdtem. Néhány lépésenként hátra pillantottam és örömmel láttam, hogy kezdenek lemaradni rajongóim, de ahogy visszafordultam egyből neki ütköztem valakinek. Hatalmas nagyot estünk mind a ketten. Remek...ha ő is egy rajongóm, akkor nekem végem.

-Áuuu! Nem tudsz a lábad elé nézni?! -mondta rám sem nézve és nem túl kedvesen, ahogy felállt.

-Bocsánat, ne haragudj. -tápászkodtam én is fel. -Had segítsek. -kezdtem összeszedni a táskája tartalmát.

-Nem kell, kössz. -motyogta. -Eleget segítettél már.

-Mondtam, már hogy bocsi. -morogtam cuccait átadva.

-Kössz. A soha viszont nem látásra. -fordult sarkon és indult be az egyik házba.

-Várj! -néztem gyorsan hátra rajongóimra. -Itt maradt a telefonod! -kaptam fel és siettem oda vele. -Ajaj! Bocsi, de mennem kell! Ezek -mutattam mögém- engem üldöznek. Szia! -nyomtam telefonját a kezébe és indultam volna el, ha egy kéz be nem rántott volna a házba. -Köszi. -motyogtam. -Ha nem segítesz, szétszednek.

-Miért üldöztek? -nézett végre rám. Hihetetlen hogy van valaki a világon, aki nem tudja, hogy ki vagyok. -Várj! -szaladt el és jött vissza egy újsággal a kezében. Gyorsan fellapozta és hol az újságot, hol pedig engem nézett. -Te...te...te Harry Styles vagy. -jelentette ki elkerekedett szemekkel, ahogy megfordította az újságot. Tessék...mégiscsak tudja, hogy ki vagyok.

-Igen. -nevettem fel kínomban. -Szóval te is egy rajongóm vagy? -villantottam egy önelégült mosolyt.

-Attól hogy tudom, hogy ki vagy még nem leszek a rajongód, de a számaidat szeretem.

-Szóval a rajongóm vagy. -nevettem fel.

-Hát ha úgy vesszük igen, de nem olyan amilyenek elől menekültél. -kuncogott fel.

-Észre vettem. -kacsintottam rá. -Szerinted elmentek? Nem akarlak zavarni.

-Nem zavarsz...és mindjárt kiderül. Gyere! -invitált beljebb. -Öhm...-nézett ki az ablakon- nem. -fordult vissza hozzám.

-Nem igaz! -dőltem le a kanapéra.

-Nyugodtan helyezd magad kényelembe. -mondta szarkasztikusan és kiment a nappaliból.

-Megtörtént! -kiabáltam utána.

Hihetetlen az a pasi. Tényleg nem olyan rajongóm, mint akik kint tanyáznak. Ő úgy kezel, mintha egy hétköznapi ember lennék és nem egy sztár. Ez tetszik, nagyon is tetszik benne, na meg persze az a kerek popsi is. Aranyos kis lakása van, de jó lenne már elhúzni innen. Már várnak otthon. Nem akarom zavarni....öhm, hogy is hívják? Ja, nem is mutatkozott be.

-Egyébként megtudhatom a nevedet? –kiabáltam, de nem jött válasz így a keresésére indultam. -Hahó? Merre vagy?

-Itt. -jött a válasz mögülem azt hiszem a lépcső felől.

-Jesszus. Megijesztettél. -fordultam meg.

-Nem gondoltam volna, hogy ilyen ijedős sztár vagy. -nevetett ki ahogy szerencsétlenkedett a pólója felvételével. -Egyébként Louis Tomlinson vagyok.