Save Me (V-Hope AU) [BEFEJEZETT]

5. fejezet

Taehyung

Nem bírtam megmozdulni. Eszembe jutott ismét az az este. Hogy felejthettem el azt az estét, amikor a barátnőmet a szemem láttára erőszakolták meg, majd kiszívták az összes vérét? Azután engem magukkal ráncigáltak... legszívesebben elfutottam volna, be Jimin házába, de nem akartam, hogy bántsák őt. Mikor elkaptak egy kocsihoz cipeltek és egy zsákot húztak a fejemre. Már csak az épületben vették le rólam, ahol két velem egykorúnak tűnő fiú állt velem szemben. Az egyik megragadta a hajamat és egy hálószobába cibált, ahol a fejem felé feszítette a kezeimet, majd a nyakamra tapadt és szívni kezdte a vérem. Kétségbeesve cibáltam a kezeimet és a lábaimmal rúgtam, majd az egyik rúgásom betalált.
- TE! - hörögte, majd letépte rólam a ruháim, minden egyes porcikámat összeharapdálta és míg vérben úsztam minden felkészítés nélkül belém hatolt. Még jobban ordítani kezdtem és hirtelen kivágódott az ajtó, majd a másik fiatal srác rontott be.
- Namjoon! - ragadta meg a karjait a fiú és próbálta leráncigálni róla, de ő ellökte, így nekiütközött a szekrénynek, amin lecsúszott. - Kérlek!
Hirtelen engedett el, majd a fiúhoz sietett.
- Hyung! - vette az arcát a kezei közé. - Én sajnálom! Nem akartam...
- Jól vagyok. - gördült le egy könnycsepp az arcán. - De Namjoon... nézd mit tettél!
Felém fordultak végre mindketten. Folytak a könnyeim és csípték a sebeimet, ahogy rájuk folytak. Óvatosan jöttek felém, de én csak próbáltam elhúzódni tőlünk.
- Kérlek! - mosolygott rám biztatóan a megmentőm, miközben felém nyújtotta a kezét.
- Jól vagyok... - suttogtam, miközben elhelyezkedtem a legközelebbi sarokban. Mikor hozzám ért remegni kezdtem... nem bírtam megnyugodni még akkor sem, amikor ruhákat adott rám.
- Sajnálom... - mosolygott rám. - Az öcsém sosem ilyen... nem tudom, hogy mi ütött belé.

J-Hope

V összekuporodva remegett, míg én magamhoz ölelve próbáltam megnyugtatni. Hirtelen abba maradt a sírása és mosolyt erőltetett az arcára.
- Jól vagyok. - mosolygott rám. A többiek már felhívták a megadott telefonszámokat és állítólag már jönnek érte, de nem akartam elengedni. Mikor egy zöld és egy fekete hajú srác berontott és arrébb löktek V ismét remegni kezdett.
- Jól vagy Taetae-hyung? - a kezei között volt az a gyönyörű arc, de nem láttam örömöt azon, csak félelmet.
- Ti kik vagytok? - dörmögtem mögülük és a zöld hajkoronájú srác felpillantott rám.
- Te ki vagy? - morogta, mire V felállt, majd remegő léptekkel a hátam mögött kötött ki. 

- Jól vagy? - kérdeztem, miközben ő a pólóm hátuljába kapaszkodott.
- Taehyung, mi a baj? - kérdezte lágy hangon a fekete hajú srác, akinek a szemében már könnyek gyűltek. - Tényleg nem ismersz fel minket?
- Ne szórakozz Kookie érzéseivel! - indult meg felénk dühösen a zöld hajú, de én nem hagytam, hogy hozzáérjen a mögöttem remegő fiúhoz. - Taehyung! Buzi lettél?! 

- Hyung! - ragadta meg támadónk karját idegesen a fiatalabbik, majd Vre pillantott. - Hyung, mi történt veled? Miért vagy ilyen ijedős és szótlan? Hol van Jimin-hyung?

- Jiminnie... - suttogta remegő hangon V, majd mikor megfordultam, hogy végre láthassam a gyönyörű arcát, a mellkasomba fúrta azt. Lágyan simogattam a puha haját, miközben még jobban elrejtette a gyönyörű arcát és ezzel egyidejűleg az ingemet áztatta.

- Meghalt? - kérdezte a fűcsomó fejű. A fiatalabb társa próbálta lenyugtatni, de nem hagyta magát. - Kim Taehyung! Hol van Jimin?
- Ő még mindig ott van. - szipogott fel a karjaimban. - Namjoonnál...