Save Me (V-Hope AU) [BEFEJEZETT]

8. fejezet

Jin

V

kirántotta a karját a szorításomból, mielőtt a házba értünk volna és a kocsi felé rohant. Mikor utolértem Namjoont ütötte Taehyung. Láttam rajta, hogy fél, de nem bírt érdekelni... az öcsémről volt szó. A hajánál fogva megragadtam és lerántottam a földre, az újdonsült barátja fellökött engem és Vt ölelte magához, aki bömbölt. Jimin könnyes szemekkel bámulta a barátját, akin több sérülés volt, mint az öcsémen.
- Namjoon! - kapaszkodott a feldühödött fiúba Jimin. A gerlepárhoz indult és mikor odaért csodával határos módon leállította magát, mielőtt bántotta volna őket.
- Jin... - fordította felém a fejét. - Vidd őket el a fiúknak. Szerintem éhesek.
- Ne! - sipította Jimin és V egyszerre. Rájuk kaptam a fejemet. Egymás kezét fogták, ezzel az első napot felidézve bennem, mikor itt voltak.
- Jimin! - morogta Namjoon. - Menj a szobámba most!
- Ezt nem teheted! - kiáltotta kétségbeesetten Jimin, miközben remegett. - Kérlek, ő a legjobb barátom! Könyörgöm!
- Takarodj a szobámba! - ordította az öcsém a megszeppent fiúra, aki el is sietett rögtön. - Ti pedig sosem fogtok már kijutni innen élve! Fájdalmas lesz, ahogy végig fogod nézni V halálát... azt, ahogy megalázzák őt és soha többé nem lehet majd a tiéd.
- Nem számít, hogy mi fog vele történni... - mosolygott Hoseok fájdalmasan. - Én akkor is szeretni fogom örökké.
- Namjoon... - szólalt meg halkan Taehyung. - Engedd el őt... el fog felejteni és soha nem fog keresni! Akármit tehetsz velem! Kérlek!
- V! - mormogta Namjoon, miközben megragadta a fiú karját és a nyakába harapott. Láttam átsuhanni a fájdalmat az arcán a fiúknak... mindkettőjüknek.
- Menj! - üvöltötte el magát hirtelen V, mire Hoseok futni kezdett és meg sem állt. Taehyung könnyei folyni kezdtek...

Taehyung

Láttam, ahogy rohan, ahogy menti magát és itt hagy engem egyetlen egy szó nélkül. A könnyeim folyni kezdtek és éreztem, hogy nem bírom magam tovább tartani.
- Szeretlek, tényleg nagyon szeretlek! - mondtam, majd hagytam, hogy a testem átvegye az irányítást felettem.

Namjoon

V hirtelen rogyott össze egyetlen mondat után. A fiú tényleg magára hagyta ezen a helyen, ahogy ígérte. A könnyei még nem száradtak rá az arcára. A karjaim közé vettem a testét és a szobájába vittem. Mikor leraktam az ágyra az ajkai elnyíltak.
- Hoseok! - suttogta, miközben magához húzott egy párnát. Lassan sétáltam ki a szobából a folyosóra, ahol Jimin várt engem.
- Magára hagyta, igaz? - kérdezte könnybe lábadt szemekkel.
- Kicsim... - simítottam az arcára a kezemet. - Mind tudtuk, hogy itt fogja hagyni.
- Szereti őt. - jelentette ki Jimin. - Tudom, hogy miattam nem engeded el őt, de nem állhatok a boldogsága útjába, ahogy te sem.
- Jimin... nélküle tudom, hogy sosem lennél boldog...
- Szerinted úgy, hogy tudom, hogy elvettem az esélyét a boldogságra van jogom boldognak lenni? - kérdezte, miközben folyni kezdtek a könnyei.
- Jimin... elhagyta őt. - suttogtam a fülébe, miközben magamhoz szorítottam a sírástól remegő testét.
- Azért hagyta itt, hogy érte jöhessen. - motyogta a nyakamba, miközben a pólómba kapaszkodott. - Vissza fog érte jönni.
- Ha nem jön, akkor mit teszünk? - kérdeztem, mire megmerevedett.
- Akkor el kell menned érte és megölnöd... - a hangja komoly volt és ellentmondást nem tűrő. Óvatosan simítottam a hajára, miközben hallottuk, ahogy V felsír a mögöttem lévő ajtó mögött.