Homesickness [HawkSilver Hungarian ff]

1

Minden helyzetben döntést kell hoznunk. Legelőször senki nem tudja, hogy jó vagy rossz az irány, de mikor eljön az idő minden kiderül.

A nagy harc közepette oldalra néztem és megláttam, hogy Clint egy kisfiút próbál megvédeni a közelgő töltényektől, úgy, hogy átöleli őt és elfordul vele. Nem hagyhattam, hogy Őket érje el a sok golyó így a képességemet használva berohantam Clint és a töltények közé. Vagy 15 tuti belém került, ekkor még kitudtam préselni magamból egy mondatot:
-Nem láttad, hogy ez jön?-kérdeztem Barton-tól és összeestem.

Izzadtan és remegve ültem fel hirtelen az ágyamban. A történtek óta nem tudtam egyetlen éjszakát sem nyugodtan végigaludni.

Kísért a bűntudat, amiért cserben hagytam mindenkit Szokóviában, hogy magamat mentsem pedig ennek már három éve.

Három hosszú, fájdalmas és nyugtalan éve álmodom minden éjjel ugyanazt, hiányzik Wanda, Clint és mindenki más is.

Ránézek az órámra, ami hajnali egyet mutat.
~Remek, megint nem fogok ma aludni ~ gondolom magamban, miközben felállok és szinte a másodperc tört része alatta konyhában találom magam.

Készítek magamnak egy erős kávét gondolván az remekül ébren tart majd. Természetesen mellé jó pár szendvicset is a szervezetembe juttattam, mert még is Higanyszál vagyok. Talán a leggyorsabb a világon és az anyagcserém miatt szükségem is van rá.

Míg várom a hatását a koffein bombámnak, addig visszasétálok normális tempóban a szobámba és a szekrényemhez lépve az első kezem ügyébe akadt pólót és nadrágot veszem fel, majd egyszerűen kilépek az ajtón.

Bezárom magam után a bejáratot aztán elindulok a vakvilágnak, ami nálam annyit tesz, hogy csak simán elkezdek futni valamerre és a lábaim oda visznek, ahol nekem a legjobb lesz. Az utat sem figyelem csak megyek előre, amerre látok.

Nyolc órányi futkosás után New Yorkban találom magam a jól ismert Stark Torony előtt. 
- Oh ez nekem is meglepő - nézek fel a hatalmas építményre. 

Komolyan ide hoztak az ösztöneim? Eddig sem tudtam elfelejteni magát az épületet, nemhogy az embereket benne. 

Pár percig álltam a tornyot nézve, majd még mielőtt bárki is észrevett volna elhúztam a csíkot. 

Nem mentem túl messzire csak éppen 1 órát kellett futnom Allentownba, ahol egy parkba menekülök. 

Leülök a zöld fűbe, ahol azonnal el is fekszek és egy hosszabb fűszálat kitépve a számba veszem, majd gondolkozni kezdek. 

Hiányzik a torony, Wanda, Tony, Steve, de a leginkább mégis Clint. Hosszú idő óta ő volt az egyetlen apafigura az életemben. 
- Vissza kell mennem -motyogom szinte olyan halkan, hogy én se hallanám, ha nem lenne halálos csend. 
- Viszont mit fognak szólni, mikor csak úgy beállítok? -kezdek el magammal vitatkozni.

Amíg a csodás eszmefuttatást folytattam észre sem vettem, hogy a nap egyre magasabban jár az égen, így hát felkelek és pár percet rendes tempóban teszek meg.
- Ugyan már ez így nagyon lassú! -túrok a hajamba idegesen, majd megiramodva újra egy órát teszek meg New York-ig. 

Egyenesen Brooklyn utcáira sodor a saját szelem vagyis inkább a hasam. Rettentő hangosan kordult fel jelezve, hogy rég ettem és ideje lenne megint táplálnom magam.

Körbefordulok a tengelyem körül és a szemben lévő sarkon meglátok egy otthonos kis kajáldát, így gondoltam bemegyek. A neve Brennan and Carr. (Valóban létező hely Brooklynban. szerk.)

Belépve az ajtón kellemes sült hús illat csapta meg az orrom, mire összefutott a nyál a számban. Jó kis hely lehet -gondolom magamban egy félmosoly kíséretében és egy szabad asztalhoz ülök. 

Körbenézek a helyiségben, de mindenki a szendvicsével vagy a társaival van elfoglalva. Ekkor azonban szíven ütött valami. Egy keserű érzés, ami teljesen behálózott szürkévé téve a az eddig színes napomat. Ezt nem hívják máshogy, mint hiány. 

Hiányt éreztem a családom iránt. Az otthonom iránt. Újra látni akarom Wanda mosolyát, Clint szemeit és... És álljunk csak meg! Miért beszélek úgy a mostohaapámról, mintha... Mintha szeretném. 

Természetesen szeretem, mert felelősséget vállalt értünk, de most valahogy nem ez jutott az eszembe. 

Egy mélyebbről jövő érzelem vette át a szívem fölött a hatalmat, ami melegséggel töltött el és nagyon jól esett.

Merengésemből egy apró érintés hozott vissza, amit a pincér srác okozott.
- Hozhatok valamit? -szólít meg egy kedves mosollyal az arcán.
- Igen. Egy Roast Beef szendvicset kérnék és egy szódát -intézem felé a szavakat, miközben összekulcsolt ujjaimra támasztom az állam. 
- Értem, máris hozom uram -mikor felpillantok egy barátságos mosolyt látok meg a srác arcán, aki eztán elfordul és a konyhába igyekszik leadni a rendelésem.

Pár perc alatt elém rakta a pincér a tányérom, amin a finom illatú szendvics helyezkedett el. Aprót biccentettem felé köszönet képpen és a kezembe fogva harapok bele egy nagyot. Az intenzív ízvilág szinte berobbant a számba.

Miután sikeresen végeztem a kései ebédemmel fizettem és utána újra kiléptem a szmoggal átitatott levegőre.

Zsebre dugott kézzel sétálok, miközben azon forognak a kerekeim miként űzhetném el magamból a nyomasztó hiányérzetet. 

Végül minden egyes szál ahhoz vezetett, hogy muszáj lesz újra életjelet adnom magamról. Pár ötlet teljesen kivitelezhetetlen volt, ezért hát maradtam a legegyszerűbbnél.

Felsurranok és köszönök. A fogadtatás pedig olyan lesz amilyen. 

Nagy levegőt véve pillanatok alatt a torony előtt találom magam, várok pár másodpercet aztán a lépcsőt használva érkezek a lakrészhez. Pontosabban a konyhába, ahol Tony és Steve kávéznak nekem háttal.

Legalább fél percet kell várnom míg észrevesznek, majd felém fordulnak.
- Kihevertem - ezt az egyetlen szót mondom ki egy hatalmas mosollyal az arcomon, mire a kapitány arcára is mosoly kúszik.

~Clint Barton~

Kótyagosan kelek ki az ágyamból, hogy reggelizni induljak, de mielőtt kinyitnám az ajtóm valaki hangosan trappolva rohan el előtte. 

Lassan lépek ki a hálóm rejtekéből, miközben szétnézek a folyosón a Skarlát boszi pedig pont ugyan ebben a pillanatban csapja be a saját szobája ajtaját. Elnézek az ellenkező irányba, ahol Vizió lép be a zárt szobájába. Mondtuk már neki, hogy használja az ajtókat. 

Sóhajtva lépek teljesen a folyosóra, majd a konyhába indulok egy erős kávéért közben a szemeimet néha megdörzsölve.

Mikor végre belépek a helyiségbe olyan látvány fogad, amire azt hittem sosem következik be.
Pietro a szőke fejével áll háttal nekem Steve-vel pedig szorosan ölelkeznek aztán Tony is megkapja a részét. 

Amint a Vasember álnéven is elhíresült milliárdost is elengedte a Kapitány felém bökött a fejével. Eszeveszetten kezdett dobogni a szívem a külvilág pedig lelassult. 

A fülemben éreztem a ketyegőm zakatolását, miközben felém fordul a kócos tincsek tulajdonosa, majd mintha valami átvillanna a szemeiben máris a karjaiban tart. 

Szorosan kulcsolja körém kezeit és vállamba fúrja az arcát, miközben én is ugyanezt tettem. Másodpercekkel később csak halk suttogást hallok, amit észre sem vennék, ha nem hozzám intézte volna szavait.

- Hazaértem.

Ha tetszett vote-oljatok és írjátok le, hogy tetszik-e nektek.
Sziasztok!