My Brother

16.

/Délután/

Miután felöltöztem,és kezdtem az arcommal valamit, bekopogtam Matt ajtaján.
-Hm?-hallottam a kérdését, mire én csak beléptem a szobájába.
-Szia.-mosolyogtam, miközben lefeküdtem mellé az ágyra.
-Mi újság?-hajtotta felém a fejét, és adott egy puszit a homlokomra.
-Gondoltam benézek hozzád.-kezdtem el piszkálni a haját.
-Jól tetted. Át akartam menni a te szobádba, de megelőztél.-nevetett.
-Csak a gyorsaságtól függ.-mosolyogtam rá, majd ő, közelebb húzva magához, átölelte a derekamat. Az ilyeneket is a szülők tudják elrontani... Apu hangját hallottam az ajtó mögül. Hipergyorsasággal felkeltem az ágyról, és a könyvespolcot kezdtem tanulmányozni, mintha csak keresnék valamit. Ebben a pillanatban kopogtak is az ajtón.
-Matt, Hope itt van?-kérdezte apa.
-Persze, éppen egy könyvet keres nálam, mert nem találta a szobájában.
-Melyiket? Találtam egyet a konyhában. Letetem az asztalodra.-mondta nekem apu.
-Áá! Igen? Biztos az lehet! Köszi!
-De most már ne kezdj bele. Indulunk.
-Megyek-megyek.-siettem ki az ajtón, és gyorsan visszanéztem a nevetését visszatartó Mattre.

Megérkeztünk a tóhoz. Csodás. Pontosan mit is fogunk itt csinálni?
-Na, gyerekek! Üljünk le. Vagy ti akár el is mehettek az erdőbe sétálni, de a lényeg, hogy nyolckor itt találkozunk!-vázolta fel a helyzetet Angela.
-Szerintem elmegyünk az erdőbe.-vágta rá egyből Matt.
-Akkor nyolckor!-mutatta fel az ujját Angela.
-Megértettük anya! Én mar nagykorú vagyok. Hagyjatok.-nevetett fel.
-Jó, akkor menjetek. Sziasztok!-és ezzel le is ráztak minket. Matt elindult az erdő felé, én meg csak követtem. Addig vágtatott előre, amíg apuék nem látnak minket. Mikor már tényleg kiestünk a látókörükből, megállt.
-Egy kis egyedüllét.-vigyorgott rám.
-Aha, az.
-Na, gyere.-nyújtotta felém a kezét. Egy pillanatig elgondolkodtam, majd a kezemet ráhelyeztem az övére. Azt hiszem, teljesen elönthette a pir az arcomat.
-Keressünk egy nyugis helyet.-dobta be az ötletét.
-Oké, keressünk.-egymás kezét fogva elindultunk egyenesen. Valahol az erdő közepén, letértünk az útról. Nem, nem a Piroska és a farkasban vagyunk... Ez nem az. Vagy nem tudom mi lehetett Matt gondolata. Talán ő a farkas, én meg Piroska. És meg fog enni, vagy foggalmam sincs. De szerintem nem egy mesében élünk.
-Nem, nem a Piroska és a farkast játszuk el.-olvasott a gondolataimban, miközben elnevette magát.-szimplán tudok egy helyet.
-Tehát nem fogsz megenni?-nevettem fel.
-Téged? Soha.-vigyorgott rám.
-Ez irónia volt?
-Előfordúlhat.
-Meddig fogok még élni?
-Ha rajtam múlik, még sokáig.
-Tudsz te aranyosat is mondani.-nevettem.
-Látod, megismered az "érzékeny" oldalamat.-röhögött.
-Mik derülnek itt ki...
-Az, hogy találtunk egy nyugis helyet.-mutatott jobbra, ahol egy farönk helyezkedett el, előtte virágok, mellette meg bokrok. Szép, és nyugalmas helynek tűnt.
-Akkor én most leülök.-terveztem elengedni Matt kezét, de ő visszarántott.
-Ne merj elengedni. Te kiskorú vagy, én meg nagykorú. Vigyáznom kell rád.-döntötte a homlokát az enyémnek. A felvázolásán elnevettem magamat.
-Na, nem röhög. Együttérez!
-Én együttérzek, csak közben nevetek.
-Ha ezt nem mondod el, nem okosan halnék meg.
-Tudom.. Én, és a bölcsességeim.
-Te, és a bölcsességeid.-mosolygott, és hosszasan megcsókolt.-Most már leülhetsz.-engedett el.
-De nem úgy van, hogy vigyáznod kell rám?-néztem fel rá.
-Dehogynem. Csak most én is leülök.
-Oké. Rendben.-nevettem el magam. Leültünk a farönkre.
-Mielőtt elszöknél...-a fejét a combomra hajtva, elfeküdt a rönkön.
-Szerinted elszöknék? Nem vagyok öt éves.
-Viszont! Lehet nem is szeretsz engem, csak kényszerből vagy velem.
-Mi van?-röhögtem.-Szeretlek, te hülye.
-Én is szeretlek, te hülye.
-Wow, együtt vagyunk hülyék.-nevettem fel.
-Jézusom.. Ezek a bölcsességek...-dörzsölte meg a szemét.
-Ugye? Jól nyomom, nem?
-Huu.. Nagyon.-nevette el magát.
-Mondhatok még egy bölcsességet?-vigyorogtam.
-Csak, ha értelmes... Mondjuk olyat már nem tudsz mondani..
-Hé!-löktem le a fáról, röhögve.
-Kisebbet nem tudsz lökni?-húzta össze a szemét.
-Nagyot löktem?
-Ja..-motyogta, majd megfogta a kezemet.-Segíts felkelni.
-Oké. Segítek.-nevettem. Ömm.. Ezzel a probléma, hogy magára rántott.
-Így jár az, aki szórakozik velem.-röhögött rajtam.
-Bunkó!
-Ééén bunkóó?
-Igen, te!
-Na, azért gondold végig.
-Végig gondoltam. Bunkó vagy.-gurultam le róla, így igazából a földre estem.-Aú...
-Fájt?
-Aha..
-Na, gyere ide.-húzott magához. Így feküdtünk egymás mellett, valahol az erdő mélyében. Matt felém fordúlt, és nyomott egy puszit a homlokomra.
-Soha ne hagyd, hogy elmenjek.-súgta a fülembe.
-Nem fogom.-húnytam le a szememet. Matt fölém hajolva, megcsókolt. Két tini. Jó, az egyik már kevésbé tini, de ez most lényegtelen. Két tini, akik kiegészítik egymást. Boldogak. Együtt. Ezek vagyunk most mi Mattel....

Sziasztok! A héten nem lesz több rész, ugyanis nyaralok, és a szállasunkon nincs net...:/ De jövő héten hozom a folytatást!:)