My Brother

17.

Hmm... Előfordúlhat, hogy ööhm... Nem néztük az időt. Fél kilenckor kaptunk észbe.
-Basszus... Matt, mennyi az idő?
-Fél kilenc, miért?-fordította felém a fejét.
-Khm... Nyolcra vissza kellett volna érnünk, most meg már full sötét van!
-Megnyugtatlak azzal, ha azt mondom, hogy nem tudom merre kell menni?-nézett rám.
-Ezt most nem mondhatod komolyan...
-Pedig igaz..
-Oké, akkor emlékezetből ki kell mennünk az erdőből. Apáék halálra aggódhatják magukat.

Eljött a nap azon része, hogy ki kell jutnunk az erdőből. Ha én azt gondoltam, hogy jobbra kell menni, Matt rávágta, hogy ő úgy emlékszik, hogy balra kell mennünk. Mivel ő jártasabb ebben az erdőben, rábíztam a döntést. Nem, többet NEM bízok fiúra döntést...
-Ööö... Most mi legyen?-kérdezte Matt, amikor már bent voltunk az erdő közepében.
-Franc se tudja. Ki kéne találnunk innen, de a te megérzéseidre kellett hallgatni...-dünnyögtem.
-Nyugi már! Gondolj arra, hogy ez egy útvesztő, amiben ketten vagyunk. Ketten keresnek minket. Ők most indultak el, mi meg inkább megvárjuk őket itt, ahol vagyunk.-tűrte el a hajamat a fülem mögé.
-Hideg van, sötét van, ki tudja mik vannak ilyenkor ebben a bazi nagy erdőben...
-Hé!-fogta meg a kezemet.-Mellettem nem kell félned semmitől. Kéred a pulcsimat?
-Óóó.. Naná.-nevettem el magam, majd Matt egy laza mozdulattal levette a pulcsiját, és átnyújtotta nekem. Belebújtam a számomra óriási pulóverbe.
-Hmm... Iszonyat jól áll.-nevetett fel. Igazából nem láttam az arckifejezését a vaksötétben, de ismerem annyira, hogy tudjam egy perverz mosolyt hagyott maga után.
-Vakard le azt a mosolyt az arcodról.
-Honnan láttad?
-Szerinted? Ismerlek...
-Mielőtt ránk találnának..-hallottam, ahogy a leveleken áttaposva közelebb lép hozzám. Megragadta a derekamat, és egy laza csókba húzott. Miután elengedett, leültem a levelek közé.
-MATTHEW! HOPE! HOL VAGYTOK?-hallottuk a hangokat a közelből.
-HAHÓ!-ordítottam.
-Ahh... Azért ne okozz halláskárosodást nekem..-szólt bele Matt.
-Bocsi.-suttogtam.
-Hope!-szaladt oda hozzánk apu.
-Szia apu!-nevettem kínosan.
-Nagyon megijesztettetek minket. Nem esett semmi bajotok?-ölelt magához apukám.
-Mind a ketten jól vagyunk. Kicsit elnéztük az időt, amikor kifele akartunk menni, eltévedtünk..
-MATT!-hallottam Angela akadozó hangját. Egy kirajzolódott alak rohant felénk.
-Matt, nem esett semmi bajod?-rohant egyből a fiához.
-Jól vagyunk.

Miután hazamentünk, levágtam magamat az ágyamba. Már félálomba voltam, amikor a polcomról leesett valami.
-A rohadt életbe!-hallottam Matt hangját.
-Összetörtél legalább valamit?-ültem fel a lehető legálmosabban az ágyamon.
-Csak majdnem..
-Tök mindegy.
-Bocsi az erdőben való eltévedésért...-túrt a hajába.
-Semmi baj, de legközelebb rám hallgatunk..-dörzsöltem meg a szememet, majd hátradőltem az ágyamon.
-Figyelj csak...
-Hm?
-A szobád..
-Igen?
-Hangszigetelt?
-Matt, felejtsd el.-nevettem el magam.
-Tudnom kell, mert erre az információra szükségem lesz még a későbbiekben!
-Honnan tudjam, hogy hangszigetelt-e a szobám?-nevettem.-Az első tulajdonos biztos tudja.
-Remélem egy éven belül kapok választ...-húzta el a száját, mire én érdekesen néztem rá.-Most mi van? Tudod, hogy nagyon ak...
-Ne, ne, ne! Ne folytasd!-szóltam közbe.
-Gonosz vagy.-nevetett, majd levágta magát mellém, és én felé fordúltam.
-Te meg hülye.-kezdtem el piszkálni a haját.
-Figyelj. Holnap lesz egy "sulikezdő" buli Ashtonnál. Nem akarsz eljönni?
-Mehetek.
-Persze, hogy jöhetsz.
-Ez kijelentés volt.-bólintottam.
-Ooo, tehát jössz.
-Ki nem hagynám!-vigyorogtam.
-Na, rendben. Mentem aludni. Jóéjt!-köszönt el egy csókkal, és kiment az ajtómon. Pár percig gondolkodtam még, majd elaludtam...