𝒍𝒆𝒉𝒆𝒕𝒆𝒕𝒍𝒆𝒏 𝒔𝒛𝒆𝒓𝒆𝒍𝒆𝒎

- 9 -

- Nincs mit. - mondtam fülébe suttogva, amitől kirázta a hideg - akár ezerszer is lerajzollak, ha szeretnéd.
- Hmm meg tudnám szokni. - kuncogott fel anygyali hangján.
- Igen? - simítottam végig a karján.
- Persze - mosolygott.
Erre a kapásjelző mocorogni kezdett. Odamentem és nagy nehezen de kifogtam egy kisebb pontyot. Arinak sajnos nem volt szerencséje, de a halat megsütöttük a tűzrakóhelynél és megettük. Rocky is visszajött az illatra, így ő is kapott egy keveset belőle.

A falatozás után még maradtunk megcsodálni a naplementét. Valahogy mindig is olyan megfoghatatlan érzés ölelt körbe mikor figyeltem. Ahogyan az ég teljesen átváltozik királykék vízből, narancs sárga és vörös vértengerré. Megcsillan a vizen így azt is beteríti. Auróra vállamra döntötte fejét és úgy szemlélte ő is a tájat. Fantasztikus volt. Az elöttü.k elterülő narancs sárga és vörös vértenger tökéletes kontrasztott alkotott a mögötte elterülő mezővel, melynek fűszálait egy édes kis fuvallatt rezegtette meg. A hajunkba is belekapott összegubancolva azt. Derekára fonva karom húztam közelebb magamhoz kedvesem. Mmm kedvesem... - ízlelgettem a szót fejemben. - Jól hangzik. - döntöttem el.
Mindig is le akartam festeni,csak nem volt hozzá merszem. Hisz ki vagyok én hogy ezt a szépséget lefessem?

Fáradtan ásítva tápászkodtam fel, hogy meginduljunk haza.
- Megyünk is? - emelte fel fejét.
- Igen kedvesem. - mosolyogtam, mint a tejbetök. Kimondva is jól hangzott.
- Kedvesem? - felvonta a szemöldökét.
- Nem tetszik? - ilyedten néztem rá.
- Dehogynem. - fonta ujjait enyémekkel össze.
- Akkor megnyugodtam. - villantottam ki fogsorom.
- Na akkor induljunk is meg aranyom. - húzott maga után. Nagy nezmhezen összepakoltunk mindent. Rocky-t összevadásztuk és egy utolsó pillantást vetve a tóra indultunk meg a kocsihoz.

A hazaúton egész végig a rádióból szóló számokat énekeltük együtt, az én borzasztó és az ő csillingelő hangjával. Angyali volt. Ez az egyetlen kifejezés,amit használni tudok. Néha abbahagytam a rikácsolást, hogy hallgathassam, de akkor rámszólt, hogy nehogymár egyedül "szenvedjen".

Hazaérve anyámmal találltuk szembe magunkat, amit nem értettem, hisz azt írta, hogy még két-három napig nem jön haza.
Szeme egyből megakadt öszekulcsolódó kezünkön. Auróra az elején el akarta húzni, de én erősen tartottam. Nem akartam, hogy elszakadjon tőlem.
- Szia anya. - húztam magam után szerelmem a konyhába.
- Sz-sziasztok. Hanga nem akarod bemutatni...őt? - utalt a mellettem álló személyre.
- Anya, ő itt a barátnőm, Auróra. Auróra, ő itt az anyám. - tettem meg amit kértem.
- He-hello - nyujtott kezet megszeppenve Auróra. A haja szemébe hullott, de még úgy is gyönyörű volt.
- Szia. Te a lányom barátnője vagy...úgy? - vonta fel szemöldökét, mire láttam, hogy megdermedt Ari. Hátra nézett tőlem segítséget várva, de én csak bíztató pillantásokat küldtem felé. Kíváncsi voltam, hogy felvállalja-e.
- I-igen. - dadogott édesen, én pedig elkezdtem körkörösen simogatni ujjamal a kezét, tudtára adva, ügyes volt.
- Jajj lányom.. - engedte el kedvesem kezét - Mindig is gondoltam, hogy valami nem okés veled... Nekem csak annyi a lényeg, hogy boldog legyél. Ha te így az vagy, áldásom rátok. - mosolyodott el a végén.
- Köszönöm. - öleltem meg. Ritkán esett meg az ilyen, de nagyon örültem, hogy nem borult ki.

Ezután felbattyogtunk és ledobtuk magunkat aludni.
Elég rossz rémálmom volt. Auróra elveszett egy erdőben én pedig képtelen voltam megtalálni. Kétdégbeesetten kiabáltam érte, de semmi sem történ. Semmi nem mozdult és választ sem kaptam.
Leborultam a földre és úgy sirattam őt. Futni kezdtem a semmibe és csak feketeség fogadott.

Hirtelen felülve nyitottam ki a szemeim. Ami a szemem elé tárult megrémített.
Vá-várjunk csak. Ez nem az én szobám. Egy halványkék szobában találltam magam. A hely letisztult volt. Hova lett a jól megszokott kupim? Mik ezek a szinek? Hova lettek a cuccaim? Hol vagyok? Hova tünt Auróra?
MI A FENE TÖRTÉNIK?