𝒍𝒆𝒉𝒆𝒕𝒆𝒕𝒍𝒆𝒏 𝒔𝒛𝒆𝒓𝒆𝒍𝒆𝒎

- 10 -

MI A FENE TÖRTÉNIK?
- ANYA! - kiabáltam. Teljesen meg voltam rémülve.
- Anyáddal volt egy újabb rémálmod? - nyitott be egy férfi.
- Ömm....te ki vagy? - néztem rá kétségbe esetten.
- Ne szórakozz az apáddal te gyerek mert még megjárod! - nevetett fel - Amúgy jól szinészkedsz, miért nem csatlakozol a szinjátszó klubbhoz? - mosolygott rám az állítolagos "apám".
- H-hát nem tudom... - motyogtam még mindig sokkos állapotban.
- Készülődj, beviszlek suliba! - ment ki. Hol vagyok? Ki vagyok? Ki ez az ember? Mivan?????

Felálva a ruhás szekrényhez mentem, ahol volt egy tükör. Amint megláttam magam, teljes sokkot kaptam.
Ugyan úgy Hanga voltam, de valami alternatív dimenzóban, vagy tudom is én, mert épp hogy csak ki tudtam venni régi vonásaim.
Kinyitottam a szekrényt és csak kislányos és "csinos" ruhákat találtam. Egyetlen fekete ruha sem, se semmi.
Sóhajtva feladtam és felvettem a legsötétebb ruhákat, amiket találtam.
Próbáltam rájönni, hol vagyok és ki vagyok, de semmi nem jutott eszembe.
Még mindig sokkos állapotban, lebaggyogtam és finom reggeli várt rám. A ház is hasonlított a milyénkre, csak az elrendezés és a színek voltak mások.
- Na siess lányom, még elkésel! - borzolta össze a hajam "apa". Csak ő lehet nem?
- Ok-oké... - lehajtott fejjel, gyorsan megettem.

Kikísért az autóhoz és beült a vezető helyére.
- Mi a baj, Laura? Nem vagy valami bőbeszédű ma. - nézett rám kérdőn.
- Milyen Laura? - kaptam rá a fejem.
- Hát te, ki más? - nevetett zavartan.
- Oh tényleg... - szóval itt Laura vagyok.
- Nem vagy izgotatt már a hétvége miatt? - mosolygott.
- Mert mi lesz? - húztam össze a szemöldökeim.
- Hát a szülinapi partid! Erről megfeletkezni.. Mivan kimosták az agyad?
- Ja-ja tényleg, nem tudom mi van velem. - nevettem hamisan.
- Megint keveset aludtál este? - aggódott.
- Nem, csak rosszat álmodtam, lehet az a baj.
- Oh, hát akkor próbáld elhesegetni. Na de meg is érkeztünk, szóval siess! - puszilta meg az arcom búcsúzásképp. En csak kipattantam a kocsibol és spuriztam be.

Az iskola is a régi volt, szóval legalább itt kiismerem magam.
Egyből egy mosdóba rohantam.
Ki vagyok? Ki ez a Laura? Vajon egyáltalán az én időmben vagyok? Ez az egész totál zavaros...
- Lám-lám Laluka.. - jött ki az egyik fülkéből Renáta - Vagy inkább Hanga? - vigyorgott.
- M-mi? Hogy? Mit keresel itt? Honnan tudod ho..
- Csönd! - vágott szavamba - Mindent elmagyarázok, ha befogod. Szóval én küldtelek ide, mert Aurórát magamnak akarom, és te nem vagy elég jó hozzá. Szóval Laura testébe raktalak, aki ugye le fog fekündi vele most hétvégén. Legalább egy jó élményed legyen. Viszont ha megtörtének -ami kétség kívűl bekövetkezik- te elveszel az időben es térben és örökre Laura maradsz. - nevetett ördögien. Bár lehet hogy ő maga az.
- De.. hogy?
- Hogy mi vagyok én, arra lennél kívancsi? Egyenlőre csak annyit, hogy én teszek -elvileg- rendet az időben és térben. Téridő utazónak szoktak nevezni, de ez mindegy neked. Foglalkozz fontosabb dolgokkal. - erre betoppant Auróra, Renáta pedig köddé vált.
- Ó Szia Lau. - mosolygott rám, amitől ellágyult a szívem.
- Hello ke.. hello - néztem rá zavartan. Majdnem elszoltam magam.
- Mi van már őlelést sem kapok? - nevetett.
- Dehogynem! - egy pillanat alatt már szorosan öleltem.
- Ennyire hiányoztam? - ölelt vissza.
- Igen. - mondtam őszintén.
- Menjünk órára, elkésünk. - fogta meg kezemet.
- Mikor érdekelt engem a csöngő? - nevettem.
- Eddig mindig te sietettél. - zavarodott össze.
- Oh.. akkor menjünk. - húztam ki a mosdóból.
- Fura vagy ma... - motyogta.
- Csak rosszat álmodtam.
Pont csöngő előtt estünk be. Gyorsan leültünk és csodálkozva tapasztaltam, hogy az első padban ülök Arival. Na fantasztikus...
- Mi történt Laura kisasszony? Maga sose az utolsó pillanatban erkezik az óráimra. Minden rendben? - értetlenkedett a tanár. Jajj ne én vagyok itt az eminens?
- Elnezést, de sürgős telefonhívast kaptam. - kamuztam szemrebbenes nélkül, mire Auróra csak tátott szájjal bambult.
- Csukd be a szád, mert berepül a légy! - suttogtam fülébe kuncogva.
- Na akkor kezdjük az órát!