Wrong number

~4~

  Anyával énekelve készítettük el a vacsit és az ebédet. Épp, mikor az utolsó csirkét sütöttem, hallottunk motozást az ajtónál, percekkel később apa jelent meg a nappaliban fáradt arccal.

- Azt hittem, nem lesz vége a mai napnak – sóhajtott nagyot, kioldotta nyakkendőjét, és felballagott az emeletre.

- Neked is szia – kiálltottunk utána egyszerre anyával, majd kuncogva néztünk össze.

- Ezt az egyetértést – hallottuk apa nevető riposzát, majd mindenki visszasietett dolgára. Anya felszeletelte a sajtot a salátához, én pedig kitettem az utolsó husit is a tálra, majd tálaltam.

Apa épp a tálalás végén ért be a konyhába. Mosolyogva ültünk asztalhoz, és beszélgetni kezdtünk.

- Milyen napotok volt? – érdeklődtem két falat közt.

- Borzalmas – vágta rá apa –, ma lett volna egy tárgyalásom, de a felperes még mindig a kórházban van, így azt áttették, szóval egész nap papírmunkát néztem át és írtam alá.

- Szegény feje. – sóhajtottam drámaian. Orrom alatt ott csücsült szemtelen mosolyom. Apa megemelte összegyűrt szalvétáját, és felém lendítette, már nyújtottam a kezem, hogy elkapja, de anya egy határozott mozdulattal elkapta, és rosszalló pillantásokkal mért végig mindkettőnket.

- Az asztalnál nem labdázunk – jelentette ki határozottan, majd folytatta az evést. Apával egymásra néztünk, és visszafojtott nevetéssel próbáltunk tovább enni.

- És neked, drágám? Milyen napod volt? – érdeklődött apa jókedvűen.

- Csak a szokásos. Papírmunka – legyintett anya.

- Azta – toltam el magam elől az üres tálat -, úgy jól laktam, hogy csak na. – Anyáék is befejezték az evést. Furcsa pillantásokat váltottak, meglepetten néztem rájuk, de letudtam egy legyintéssel, és elkezdtem leszedni az asztalt.

- Casse? Neked is sikerült délig aludni? – néz rám apa nevetve.

- Nem! – vágom rá sértetten. – Lett egy bunkó szomszéd, akinek hála már nyolc órától talpon vagyok – meséltem, miközben a mosogatóba pakoltam a használt tányérokat.

- Megismerkedtél Benjaminnel? – nevet hangosan apa. Mikor megfordultam, mindketten pukkadoztak a röhögéstől.

- Benjamin? Ismeritek? – néztem gyanakvón a szüleimre. 

- Áh, akkor nem leszek ünneprontó – tette fel a kezét mosolyogva apa, és kisomfordált a konyhából.

- Ez mi volt? – néztem anyára furán, de válasznak csak értetlen pillantásokat kaptam.

- Nem tudom – legyintett. – Apád néha nem, hogy is mondjam... - kezdte mosolyogva.

- Milyen is vagyok, drágám? – kukucskált be a helyiségbe apa.

- Szeretnivaló apa. Csak szeretnivaló – nyomtam gyors puszit borostás arcára, és gyors léptekkel feltrappoltam a szobámba.

Amint beléptem, a telefonom rezegni kezdett, ezzel jelezve, hogy SMS-em érkezett. Meglepő gyorsasággal kaptam farzsebemhez, és vettem ki a telefont belőle. Hirtelen mozdulatnak köszönhetően ki is csúszott a kezemből, és egy hangos koppanással ért földet.

- Na, jó – mondtam izgatottan. – Ennyit nem ér egy ismeretlen srác – néztem a telefonomra, mely ismét megzörrent. – De. Nagyon is ér – nevettem fel hangosan, felkaptam a földről a készüléket és feloldottam. Azonnal az értesítéseimet kezdtem böngészni, ahol három Facebook és két Instagram ablak közt megtaláltam az SMS fület is. Gyorsan ráklikkeltem, és csalódottan olvastam el a feladó nevét: Annalise. Az egyik sulis barátnőm írt, hogy „SOS, nem tudja, mit vegyek fel camera chatre, MOST!". Halkan kuncogva sétáltam laptopomhoz, mely ágyamon pihent, és mosolyogva kapcsoltam be. Mialatt a gépem bekapcsoltam, küldtem egy válasz, miszerint másodpercek kérdése, és elérhető vagyok. Nem viccelek, amint bekapcsolt a gépem, azon nyomban felugrott Annalise neve, hogy szeretne videochatet kezdeményezni. Nyugodt és rutinos kézmozdulattal kisöpörtem hajam a szememből, majd engedélyeztem a kapcsolatfelvételt.

- Cass! Ma este randim lesz Paullal, és halványlilám sincs, mit vegyek fel – kezdte köszönés nélkül. Ahogy elnéztem a hátteret, tényleg krízishelyzetben volt, ugyanis az egész ágyát beterítették a különböző ruhakupacok, a szekrénye pedig, amiben az esetek nagy többségében a legnagyobb rendben uralkodik, most teljesen üres volt.

- Nyugi, Anne! – kezdtem. – Megoldjuk.

- Hogyan oldanánk meg? – mindjárt három óra, nekem meg hatra kész kell lennem, és még csak azt sem tudom, mit vegyek fel. Még nem is tusoltam, a sminkem sehol, tekintve, hogy nem tudom, milyen színekhez is kell passzítanom, a hajam meg zsíros, így azt is meg kell mosnom, meg beszárítani és... - hadarta hisztérikusan.

- Anne! – szóltam határozottan, mire barátnőm vett egy nagy levegőt és elhallgatott. – Na, így már jobb. Hova mentek? Milyen stílusban szeretnél menni, mennyire szeretnéd magad kicsípni? – tettem fel a legbanálisabb kérdéseket.

- Nem tudom, hova megyünk. Nem volt hajlandó elmondani. Csak annyit mondott, ne csípjem ki magam, és öltözzek melegen – mondta csalódott hangon.

- Annalise West! – kezdtem idegesen. – Konkrétan elmondta, hogy mit vegyél fel, te meg ki vagy akadva? – gesztikuláltam erőteljesen. – Menj el tusolni, moss hajat, szárítsd meg, vedd fel a kedvenc farmered, hozzá az oroszlánkirályos pulcsid, amit tőle kaptál...

- A kapucnisat? – szólt közbe óvatos mosollyal.

- Igen azt – legyintettem. – Tegyél fel egy nagyon natúr sminket, vagy akár ki is hagyhatod, és vedd fel a Vansed.

- Baszki... De... - dadogott tátott szájjal.

- Amikor megjön, kérdezd meg, hogy kabát kell-e, s ha azt mondja, igen, vedd fel a barna mellényed – fejeztem be a fejem csóválva. – Nem értelek meg. Amikor ruha bajom van, mindig téged hívlak, mert neked van a legjobb stílusod, de ha magadról van szó, képes vagy órákat gondolkodni a legbanálisabb outfiten.

- Imádlak, Cass! – mondta mosolyogva. – Mentem, köszi! – mosolygott bele a kamerába, majd bontotta is a vonalat.

Fejcsóválva néztem az órára, ami szerint már fél négy volt. Gondoltam, magam is elfoglalom a mosdót, és egy habfürdő segítségével felkészülök a rejtélyes vacsoravendégre.

Belépve a fürdőbe, bezártam az ajtót, előszedtem a kis mécseseimet, és megnyitottam a forró vizet. Töltöttem egy kevés barackos habfürdőt a vízbe, és elővettem két tiszta törölközőt, majd előkerestem a kedvenc lejátszási listám, és a telefonom letettem a kagyló szélére. Jonas Blue hangja visszarepített a nyár elejére, mikor még az osztálytársaimmal hülyéskedtünk, és alig vártuk, hogy vége legyen az iskolának.

Időközben a kád megtelt forró vízzel, én meg már csak fehérneműben álltam. Gyorsan megengedtem a hideg vizet, és meggyújtottam a gyertyákat. A víz pont megfelelő hőmérsékletűre hűlt le, így miután levetettem a felesleges darabokat, lassan belefeküdtem. Egész testemen kellemes bizsergés lett úrrá, ahogy az apró buborékok masszírozták. 

Az elmém kitisztult és egész testem ellazult... Sikerült elaludnom a forró vízben.

{ Meglett! Óriási késéssel és még nagyobb erőfeszítések árán, de itt vagyok az új résszel. Nagyon köszönöm, a sok Vote-ot és pusztán azt, hogy olvassátok a történetet, annak ellenére, hogy mennyire ritkán sikerül részt kitennem.

Legyen szép a napotok (vagy estétek)!}

Hope_A

2017.10.07.