Wrong number

~6~

A tegnap este fergeteges volt. Benji-ről kiderült, hogy jobban preferálja, ha csak simán Bennek szólítjuk, így kapva kaptam a lehetőségen és leszögeztem, hogy nekem bizony Benji marad. Rengeteget nevettünk és végül fél kettőkor mentünk be, miután Benji is elköszönt.

Reggel kilenckor kipattantak a szemeim, és gyomrom baljósan kezdett fájni, rossz előérzetem volt. Úgy voltam vele viszont, hogy a reggeli rutin és maga az étkezés hiánya okozza, így mikor végeztem a mosdóban, elindítottam az első zenét a Youtube lejátszási listán és táncikálva lesétáltam a konyhába valami reggeli után nézve.

Feltettem a tűzhelyre egy bögre tejet melegedni, majd gondterhelt arccal megálltam a hűtő nyitott ajtaja előtt és bambán bámultam a különböző ételeket. Sajnos elképzelésem sem volt, hogy mit is szeretnék reggelizni, egészséges smoothiet, vagy zabkását, esetleg valami tegnapi maradékot. Vívódásomból telefonom csörgése ébresztett fel. A csengőhangom énekelve csúsztam a pulthoz, melyen ott rezgett a készülék, majd meg sem nézve a hívót, felvettem.

- Hello – igazából két tippem volt, hogy ki lehet a vonal másik oldalán, és be is igazolódott sejtésem.

- Szia, Cica. Hogy aludtál? – kezdte és hallottam, hogy a háttérben valamivel ő is matat.

- Jól. És te? – kérdeztem szórakozottan, mosolyogva bámultam a plafont, mikor halk sistergésre lettem figyelmes a tűzhely felől. – Basszus! – szaladtam a már kifutott tejhez és gyorsan kikapcsoltam az „elektromos lángot".

- Mit csinálsz, Cica? – nevetett Ash a vonal túlsó felén.

- Kifuttatom a tejet, ha ennyire érdekel – mondtam neki. – Arrrgg! Várj egy percet kérlek kihangosítalak, hogy tudjam lemosni.

Letettem a telefonom a tűzhely melletti pultra és megnyomtam a kihangosítás gombot, majd elkezdtem letörölni a kiömlött tejet.

- Ahh, nem elég, hogy ötletem sincs mit egyek, még a kakómat is kezdhetem elölről – mérgelődtem.

- Nyugi, Cica, ez nem a világ vége – hangszíne megváltozott, megnyugtató és kedves lett. – Reggelire pedig dobj össze egy egyszerű rántottát pirítóssal.

- Köszi a tippet – őszintén szólva eszméletlen meglepett, mennyire eltalálta a reggeli ötletét. Miután újra megtöltöttem a bögrét tejjel, és elhatároztam, hogy jobban figyelek, előszedtem a rántottához szükséges alapanyagokat. – Letettem volna? – tettem fel hangosan a kérdést és a telefonomhoz siettem.

- Nem – kezdte -, csak én is azon gondolkodom, mit reggelizzek.

- Neked már nem fekszik a rántotta? – kérdeztem nevetve és elkezdtem feltörni a tojásokat.

- Feküdne, ha lenne itthon tojás – magyarázta -, ilyen, ha az ember fia költözik. – Távoli motozás hallatszott, majd egy hangos felkiáltás – EZAZ!

- Mit találtál? – érdeklődtem miközben az olajat töltöttem a serpenyőbe, közben levettem a tejet és elkészítettem a kakaóm is.

- Virslit! Te jó ég, mintha egy új élőlényt fedeztem volna fel, olyan érzésem van – mondta.

- Mikori? – kuncogtam halkan és beleöntöttem a serpenyőbe a rántotta eddig kész masszáját.

- Nem lehet olyan régi – pillanatnyi csend, szerintem belegondolt, hogy mikori is lehet, és mi baja történhet, ha megeszi, majd folytatta -, mindegy, ami nem öl meg az megerősít.

Hangosan nevetve csóváltam meg a fejem, és elővettem két tálat. Az egyikbe kiszedtem a már elkészült rántottát a másikba pedig, beletettem két megmosott paradicsomot. A pirítóba beledobtam két kenyeret, és mire felvágtam a paradicsomot a pirítósom is kész lett.

- Na, most te némultál meg? – kérdezte motozások közepette.

- Nem, bocsi csak kész lett a reggelim. Küldök képet, hogy irigykedj – mondtam és készítettem egy képet az esztétikusan elhelyezett reggelimről, majd elküldtem neki.

- Szemét vagy te lány – mondta.

- Én? Ugyan – kuncogtam.

- Mennem kell pakolni, sajnálom, most magadra kell, hogy hagyjalak – mondta drámaian.

- Szip-szip – nevettem hangosan. – Menj csak. Majd még beszélünk.

- Szia, Cica!

- Szia, Ash! – azzal bontottam is a vonalat és nekifogtam a reggelim komótos elfogyasztásának, közben pedig a reggeli híreket böngésztem. Uncsi sztár-pletyiket olvasgattam, melyek éppen hogy lekötötték a figyelmem.

Reggeli után elindítottam a mosogatót és felszaladtam a szobámba, megálltam a szekrényem előtt és komoly dilemmába estem: Elmenjek futni, ha már ennyire fitt vagyok, vagy ne? Megvontam a vállam és arra jutottam, bele nem halok egy kocogásba, így előszedtem a rég látott futócipőm, egy fekete cicanadrágot, egy sportmelltartót és a fehér felsőm, amiben általában sportolok.

Magamhoz vettem a fülhallgatóm, a kulcsaimat, bezártam az ajtót és elindultam a házunkhoz legközelebb eső parkhoz, ami legalább húsz percre van, laza kocogó tempóban, így pont megfelelőnek ítéltem a távot. A felhajtón még elvégeztem pár nyújtást, mert izomlázat épp nem szerettem volna kapni, majd random betettem a lejátszási listámról egy számot és elindultam. A Fall Out Boy egyik új száma csendült fel, a The Last Of The Real Ones. Egyenletes tempóban szaladtam el Ben felhajtója előtt is, majd integettem a szomszédjában levő idős Mrs Martinnak, aki épp a virágok körül tett-vett. Az első kereszteződésnél lefordultam balra, felszaladtam az emelkedőn, aminek a végén meg kellett állnom, mert szúrni kezdett az oldalam így sétálva folytattam az utam a következő kereszteződésig. Átkeltem az úton, tekintve, hogy vasárnap délelőtt volt alig volt forgalom, így kényelmes tempóban folytattam a futást és közben végigfuttattam magamban, hogy mit is fogok ma elintézni. Anyáék reggel elmentek meglátogatni a nagyit, és csak késő délután érnek haza, így lesz időm sütni valami apróságot. Fejben megdicsértem magam, hogy ilyen tevékeny napot tervezek, és elhatároztam, hogy ezt az egész nyaramra ki fogom terjeszteni.

Épp a gondolatmenetem végéhez érve érkeztem meg a park bejáratához, ahol hemzsegtek az emberek. Sokan kutyát sétáltattak, piknikeztek, randiztak, a gyerekekkel játszotta, de voltak olyanok is, akik csak kiültek egy padra és újságot olvastak. Mosolyogva néztem végig a boldog embereken, de nem mentem be a parkba, kifújtam magam és elindultam visszafele. A domb, ami most lejtővé vált megkönnyítette a dolgom, ennek ellenére megálltam a végén és kifújtam magam. Rég futottam, főleg ennyit, egyhuzamban, így kisebb légszomjam lett, melyet le kellett küzdenem. Egy kerítésnek támaszkodtam, és mély levegőket vettem, hogy egyenletessé váljon a légzésem. A lábaim is már kezdtek fájni, így jobbnak láttam, ha sétálva folytatom az utam.

A kereszteződés előtt, melynél be kellett fordulnom, hogy hazamehessek szirénaszóra lettem figyelmes. Magamban mosolyogtam, egyet, hogy talán Benre ráhívták a rendőröket csendháborításért, a tegnapi után kinéztem belőle, hogy ma reggel is zenével indítja a napját. Persze ezt az ötletet nagyon hamar elvetettem, Ben nem ennyire hülye, így inkább megszaporáztam a lépteimet, hogy kiderítsem mi történt az utcánkban. Azt hittem valami történt az öreg Mrs Martinnal, vagy a férjével, aki kerekesszékbe került, mert amputálni kellett a lábát.

Tévedtem. Nem a Martin háztól jött a sziréna szó, nem, nem Benre hívták ki a rendőrséget. A mi lakásunk előtt álltak a szirénázó járművek, vagyis azon maradványok előtt, ami maradt a házból. 

{Nem szaporítom a szót! Remélem tetszett a rész, ígérem a következőben megmagyarázom a történteket. 

Legyen szép napotok/estétek!}

Hope_A

2017.12.19.