Wrong number

~ 8 ~

(Kérlek olvasd el a végén a megjegyzést is!)

Két nappal később, hétfő reggel, épp pólóban igyekeztem a szobámból, a nappalin át, a konyhába, hogy elkészítsem a reggeli kávém. Pont, mikor beléptem a konyhába, abban a pillanatban csengettek. Szememet forgatva csoszogtam az ajtóhoz, és bele sem gondolva, hogy miben vagyok, ajtót nyitottam. A küszöbön egy, Benjivel egy magasságú srác állt. Nem lehetett több húsznál, bár ezt igyekezett borostával megcáfolni. Arcformája és testalkata is nagyon a Benjiére hajazott, ebből arra következtettem, hogy talán a testvéréhez van szerencsém.

- Azta! Ben, honnan szerzi az ilyen jó bulákat? – szólalt meg tátott szájjal.

- Bunkó! – fordultam sarkon és rácsaptam az ajtót. Mintha mi sem történt volna, ismét bementem a konyhába és elővetettem a tejet. Nem törődve az ajtócsengővel, és a hangos dörömböléssel, nyugodt lelkiismerettel kapcsoltam be a kávéfőzőt, majd visszamentem a szobámba, hogy a takaróm rejtekéből előkotorjam a telefonom. Mikor végre rátaláltam a kis huncutra, feloldva, a megszokott reggeli SMS fogadott, Ashtől: „Szia, Cica! Remélem velem álmodtál, és csupa szépet ;)"

Nagy mosollyal az arcomon siettem vissza, a már sípoló kávéfőzőhöz, melyet kikapcsoltam, majd derekam megtámasztottam a pultnak, hogy kényelmesen vissza tudjak írni.

„El kell, hogy szomorítsalak. Ma sem voltál álmaim hercegének megtestesítője."

Elküldve az SMSt a kész kávémmal leültem a pult előtt lévő bárszékek egyikére. Furcsálltam, hogy abbamaradt a dörömbölés, így az ajtóhoz osontam és kikukucskáltam az ablakon. A fiú lehorgasztott fejjel ült a lépcsőn és kezével, gondosan beállított, hajába túrt. Megsajnáltam, így halkan kinyitottam az ajtót.

- Gyere be – szóltam halkan, és félreléptem a küszöbről.

- Köszönöm, és bocsánat az előbbiért. Hirtelen kirohanás volt – szabadkozott, miközben összeszedte a holmiját, és gyors léptekkel besétált.

- Gondolom Ben rokona vagy – pillantottam vissza rá a konyhába menet. – Esetleg kérsz egy kávét? Épp magamnak is azt készítettem – mutattam a pulton hagyott bögrémre, mely még gőzölgött.

- Elfogadom, köszi – szólt, majd követett a konyhába, közben folytatta –, és igen. Ben öccse vagyok. Ashton.

- Kedves Ashton - fordultam meg hirtelen mire az említett személy nemes egyszerűséggel nekem jött, és, hogy ne essünk el mindketten átölelte derekam így tartva meg. Biztos kezei közt egy percre minden megszűnt létezni, orromba bekúszott az erős férfi parfüm illata, pillantásom le sem tudtam venni a smaragdzöld szempárról, mígnem a gyönyörűen ívelt ajkak huncut mosolyra nem váltottak. Az előbb említett szemek csábos, megnyerő pillantásokkal vizslattak és azonnal kapcsoltam, hogy tovább időzőm a karjai közt mind kellene. – Ne stíröld a fenekem! – löktem el magamtól határozottan.

- Nem is – kezdett tiltakozni, de szavába vágtam.

- Éreztem, hogy le sem veszed róla a szemed. Tudod, ez egy olyan női megérzés. Téveszthetetlen – magyaráztam, miközben ismét elindítottam a kávéfőzőt. – Amúgy – fordultam ismét hozzá -, a nevem Cassidy Wells – nyújtottam oda kezem.

- Te jó ég! – rázta meg a kezem. – Mekkorára megnőttél.

- Ne már! – fordultam csüggedten a sípoló géphez és kikapcsoltam. – Te is emlékszel rám?

- De még mennyire! Köszönöm – vette át a bögrét -, nem kérek cukrot, köszi. Nagyon is emlékszem. Olyan irigy voltam a bátyámra, mert mindig az ő nyakában voltál hajlandó csak lovagolni. Te jó ég mennyit verekedtünk emiatt – nevetett halkan.