Wrong number

~5~

A csengő halk ritmusa bekúszott fülembe. Mintha mennydörgés lett volna, úgy pattantak ki szemeim. Percekre volt szükségem, hogy realizáljam, hol is vagyok. Mikor elmém felfogta, hogy, a már langyos vízben ücsörgöm, testem ráncok borítják az órákig tartó vízben lét miatt, gyors tempóban kipattantam a kádból és mialatt a vizet kiengedtem letusoltam. Nem mértem, de szerintem 3 perc alatt letusoltam, megtörölköztem és átszaladtam a szobámba.

- Oké. Mit vegyek fel? – kezdtem pánikolni – Nyugi! – nagy levegőt vettem és a fehérneműs szekrényből kikaptam egy fekete szettet, majd felvettem és megálltam a szekrényem előtt. Újabb lélegzetvétel és kinyitottam. Az nem kifejezés mekkora káosz fogadott, de legalább láttam a színeket.

Szemem megakadt egy fekete fehér kockás anyagon, azt gyorsan kirántottam és hozzá egy fekete garbót. Azonnal magamra kaptam a garbót és már hallottam is a lépteket a lépcsőn felfele jövet. Rápillantottam a kockás anyagra, melyről kiderült, hogy az egyik pántos szoknyám, így azt is hamar magamra vettem. Hajam Időközben vizesen lógott vállamra, így gyorsan bedugtam a hajszárítóm és mire anya belépett a szobába, már unott arckifejezéssel pislogtam rá.

- Megjött a vendégünk. Lejössz? – tette fel a költői kérdést.

- Csak pár perc. – fogtam meg még mindig nedves tincsem.

- Siess, kérlek. – mosolygott rám anya és becsukta az ajtót. Gyors tempóban előszedtem fél kézzel a szempillaspirálom és hajszárítóval a bal kezemben elkezdtem sminkelni.

Szerintem három percig volt türelmem a hajammal babrálni, így hamar kirángattam a dugaszból és letettem ágyamra, majd még utoljára belenéztem a tükörbe. Nem ijedtem meg attól a személytől, aki visszanézett rám, így megfelelőnek találtam a kinézetem és határozott léptekkel elindult az ebédlő fele.

Leérve a lépcsőn azonnal meghallottam apa öblös nevetését és egy másik ismerős férfihangot. Megtorpantam, de a lehető legrosszabb helyen, a küszöbön. Anya vett észre legelőször és fel is állt. Észrevétlenül ökölbe szorult a kezem és az asztalhoz sétáltam.

- Cass – kezdte anya -, nem tudom emlékszel-e Benjire – pillantott az újdonsült szomszédunkra. Benji arcára mosoly kúszott, mely elhatalmasodott és alig bírta visszatartani a nevetését.

- Hát – kezdtem -, volt szerencsém a mai nap folyamán megismerni.

- Jajj, nem úgy értem! – Legyintett anya látványosan. – Mondjuk, nem csodálkozom, alig voltál három éves, mikor elköltöztek.

Ekkor arcom valami nagyon fura grimaszt ölthetett, mert Benjiből kitört a nevetés és apa is kuncogni kezdett. Gyorsan rendeztem arcvonásaim és helyet foglaltam, majd igyekeztem témát váltani, hogy mindenki ne rajtam röhögjön.

- Miről volt szó az előbb? – pillantottam körbe.

- Felidéztük a régi időket – mosolygott sokat sejtetően apa. – Imádtad amikor Benji a nyakába vett – mosolygott nosztalgikus hangulatban apa.

- Tényleg? Nem is emlékszem ilyenre. – Benjire pillantottam, aki mosolyogva méregetett, mintha látná bennem az akkori énem. – Akkor most te hány éves is vagy? – pillantottam rá s közben magamban matekeztem. – Huszonkettő? – tippeltem.

- Huszonhat. – elnéző mosollyal fordult anya felé, aki halkan felállt.

- Segítek – mondtam, és én is felszöktem, hogy segítsek behozni az ételeket.

Anyát követve besiettem a konyhába. Arcán huncut mosoly csücsült, de nem volt hajlandó kimondani mire is gondol pontosan. Sejtettem ugyan, hogy a reggeli beszélgetésünket szeretné felidézni és egy kiadósat nevetni a pironkodásomon, de megelőzve bármilyen nem kívánt szavát megszólaltam:

- Ne, mondj semmit – kezdtem -, a reggel történteket, és az akkor mondottakat felejtsük el.

Kezembe vettem a tésztás tálat és egyedül hagytam anyát. Magamban fortyogva léptem be az ebédlőbe, ahol konkrétan összeütköztem Benjivel, aki épp kifele tartott. A dolog pikantériája, hogy a kezembe levő tál tartalmának fele a kettőnk mellkasán landolt, mivel Benji reflexszerűen tartott meg, ezzel pedig magához rántott, így egyenes úton érkezett meg a vacsora java a felsőinkre.

Ez volt a sorsdöntő pillanat, amikor az idő megállt. Úgy éreztem, mintha a másodpercek órahosszúsággal léptek volna tovább. Benji arcán meglepettség tükröződött, és ahogy szemével reakcióm leste enyhe aggodalmat is felfedeztem íriszeiben. Másodpercek tört része alatt játszódott le bennem a drasztikus folytatás, ha most kiakadok és azt az arcom mutatom, amivel a reggel bemutatkoztam. Nem akartam, hogy anyáék csalódjanak bennem, és őszintén megmondva szerettem volna tiszta vizet önteni a Benjivel közös poharunkba, így lassan behunytam a szemem és hangos nevetésben törtem ki.

A következő pillanatban Benji mellkasa is remegni kezdett és belőle is kitört a nevetés, ennek következtében a kettőnk közé szorult tészta rövidúton a földön landolt. Ekkor érkezett meg anya is a konyhába és az arcára kiülő döbbenet apát is nevetésre késztette anya kényszerű mosollyal nézett végig a már sírva nevető csapaton és szemében csillogni láttam azt a rég kihunytnak hitt fényt, mely arról biztosított, hogy még gyerek vagyok, és ha hibázom is, mindig meg lehet oldani valahogy a bajokat.

- Nem akarom tudni, hogyan csináltátok, de vacsora után ti takarítjátok fel – mondta anya, mikor valamelyest sikerült lecsillapodnunk.

Benjamin kivette a kezemből a tésztástálat és átkarolta a derekam, hogy most már együnk. A vacsora nagyon jó hangulatban telt. A kezdeti feszültség feloldódott és mindenki nyíltan oltogatta a másikat, ahogy az megszokott volt a családomban. Anyáékat elnézve, tényleg régről ismerték már Benjit, mert úgy viselkedtek vele, mintha csak saját fiuk lenne. Vacsora után, Benjivel elvállaltuk, ha már úgy is fel kell mosnunk, akkor már az asztalt is leszedjük, így anyáék kiültek a teraszra egy üveg borral mi pedig nekiláttunk a takarításnak. Én szedtem le az asztalt közben a drága szomszéd a padlót sikálta.

- Illendőnek látom bocsánatot kérni a reggeli kis incidensünk miatt – kezdtem fel sem nézve a mosogatóba pakolt edényekből.

- Igazából én voltam a bunkó, amikor még a zenével is rápakoltam egy lapáttal – kezdte – nekem is elnézést kell kérnem miatta. Ugyanakkor szeretném jelezni, hogy a közeljövőben boldogítani fog még egy Philips. – Összeráncolt szemöldökkel pillantottam rá, mire folytatta. – Az öcsém hozzám költözik – magyarázta meg.

- Értem. Akkor ezek szerint hozzá kell szoknom a korai ébresztőhöz? – pillantottam rá aggodalmat színlelve.

- Az öcsém ebbe tuti nm fog beleszólni. Azt a gyereket atombombával lehet csak kiszedni az ágyból. – halkan kuncogtam, mire komoly arckifejezéssel rám nézett, és megmagyarázta: - Már leöntöttem egy liter hidegvízzel, de egyet ordított átfordult a másik oldalára, és tíz perc sem telt bele már aludt is.

Hangosan felnyerítettem épp mikor mellém lépett. Készen voltunk a konyha feltakarításával, így elégedett mosollyal léptünk ki mi is a teraszra anyáékhoz, és ott folytattuk az étkezés végénél abbamaradt beszélgetést.

{Előre leszögezném, hogy én többet semmit sem fogok megígérni. Igazán ismerhetném most már annyira magam, hogy tudjam, mire vagyok képes.

Na, mindegy. Bocsánat (ismét) a csúszásért, de nálunk is beindult a sulis élet és Hope ehhez igazán nehezen tud alkalmazkodni (főleg a koránkeléshez).

Remélem, ti nem vagytok annyira leamortizálva, mint én.

Legyen szép napotok/estétek! ♥ }

Hope_A

2017. 11. 25.