Wrong number

~7~

- A múlt heti merénylet elkövetőire, még mindig nem bukkantak rá a rendőrök. Bár megfeszített erőkkel igyekszenek, a felbújtok nyomára akadni, eddig sikertelennek bizonyultak erőfeszítéseik, nyilatkozta a rendőrfőkapitány, és hozzátette, kérik a lakosokat, legyenek sokkal óvatosabbak, figyeljenek jól, és ha szokatlan dologra lesznek figyelmesek azonnal értesítsék a hatóságokat. Mr. és Mrs. Wells nem nyilatkoztak az ügyben, de forrásaink szerint a merényletet fenyegető levelek előzték meg...

- Ne nézd ezt a szennyet. – kapcsolta ki a TV-t Benjamin az új lakótársam. – Gyere inkább és tedd hasznossá magad. Öt napja nem ettem csak gyors kaját, el sem tudom mondani mennyire jól esne már valami rendes kaja.

- Akkor főzz magadnak – ültem fel törökülésben a kanapéra, és kortyoltam egy nagyot a tejes kávémból.

- Ne már, Cass. Jól tudod, hogy szerencsétlen vagyok a konyhában – kezdte - elvégre, ezért élsz te is gyorskaján, mert nem vagy hajlandó jó asszony módjára főzni. Helyette délben felkelsz, megiszol egy kávét, három óra tájban bekapsz egy croissant-t, ami amúgy megint elfogyott, ÉS NEM – folytatta, mielőtt közbeszólhattam volna -, nem megyek el venni.

- Nincs kedvem. Törődj bele – mondtam, és felálltam a kanapéról, hogy a konyhába vigyem a poharam, mely kiürült Benji szónoklata alatt.

- Ugyan már Cassy. Segítek, csak főzz már valami kaját, mert éhen halok – jött utánam, mint egy kiskutya.

- Benjamin – nyitottam ki idegesen a hűtőt, amiben egy rekesz sör, egy, már félig üres tej és egy, körülbelül egy hetes kínai maradéka volt, amit azonnal ki is dobtam. – Nincs itthon miből főzni! – mutattam rá nyugodt hangon a tényre, hogy, ha akartam volna se tudtam volna semmit készíteni.

- Mindent lehet, csak akarni kell – csillant fel a szeme.

- Na, hirtelen megjött a kedved az üzletekhez? – pillantottam rá lesajnálón.

- Figyelj, van egy fair ajánlatom – kezdte, és mikor látta, hogy figyelek folytatta. – Ha hajlandó vagy ezentúl főzni, akkor én meg – itt megakadt, de gyorsan közbevágtam.

- Elvállalom a mosást és a főzést – kezdtem – ha, kölcsönadod az autód, amikor kérem, és neked nincs szükséged rá.

- Héhé! – tette fel védekezőn kezét, tudtam ez nehéz harc lesz, mégis egységesnek éreztem a kérésem és ajánlatom súlyát. – A mosás az...

- A múltkor összemostad a piros boxered a fehérekkel és úgy rémlik néhány inged is ott volt – mutattam rá a nyilvánvaló tényre, hogy ez nem megy neki.

- Jó rendben. - Engedte le kezét és elvette a slusszkulcsot a tartójából, majd felém fordult – Most viszont elmegyünk a szupermarketbe, és veszünk alapanyagot az ebédhez. Te vezetsz – dobta oda a slusszkulcsot -, látni akarom, kire bízom az én kicsikémet.

Röptében kaptam el a kulcsot és izgatottan szaladtam a kanapén hagyott telefonomért, majd gyorsan felhúztam fehér Converesem. Benjamin bezárta az ajtót és kételkedő tekintettel beszállt az autóba.

- Ne légy ennyire pesszimista, tudok vezetni – néztem rá bíztató mosollyal, elfordítottam a slusszkulcsot és lefullasztás nélkül sikerült kiállnom a felhajtóról. Testem átjárta az a semmivel össze nem téveszthető szabadság, amit vezetés közben érzek. A Range Rover motorja halkan duruzsolt, ezzel egyfajta eufórikus állapotba hozva engem. Sikerült végre elengednem magam, az elmúlt napok feszült, félelemmel teli órái után.