Linetta - Hobbit fanfiction

1. évad 1. rész - Az út, mely egy örökkévalóságig tart

Jó olvasást! :) Úgy gondoltam első résznek kell egy 3 oldalas bevezetés :) (word-be írom)

    Csendesen értek partot az úgynevett Kék-tenger hullámai Középfölde Északnyugati határának partján. Mindenhol tökéletesen a természet finom hangjait lehetett hallani. A madarak csiripeltek, a delfinek partközel úsztak, így az ő beszédüket is lehetett hallani. Két bokor között éppen egy őzmama tisztítgatta gidáját, míg a mellettük lévő fán éppen mókusok szaladgáltak és kutattak élelem után. A tökéletes természeti hangokat és összképet 5 furcsa lény törte meg, egethasító hangos vitájukkal.

- Ez az enyém!!!! Én találtam! – mondotta az egyik.

- Nem igaz! – felelt a másik.

- Én láttam meg előbb! Engem illet! – szállt be a harmadik is a vitába.

- Nem mert én!- mondta negyedik.

Egy arany pénzérméért szólt a vita. Még az első korból való lehetett. Két fa, négy csillag és a Hold volt rajta. Valami tündeírás is volt, de azt ők nem tudták elolvasni mert nem beszélik a nyelvet. Azonban ez az érme az egyikőjüket nem érdekelte. Ő mással volt elfoglalva. Valamivel, amit éppen partra sodortak a hullámok.

- Hé fiúk, nézzétek! –azzal a partra mutatott és a vita abbamaradt.

- Ez meg mi?- kérdi az egyik.

- Nem tudom, nézzük meg. -felelt.

- Mi van ha egy ork ?- kérdezi a másik

- Az nem így néz ki te suta!

- Szerintem nem él, szóval nyugodtan megnézhetjük. – szólalt meg a negyedik.

- Rendben. – válaszoltak egyhangúan.

Abban a pillanatban amikor elindultak volna, az a valami amit partra dobtak a hullámok, elkezdett ébredezni. Megijedtek és elbújtak a közeli szamóca bokrok mögé. Az a valami egy lány volt. Lassan-lassan felkelt. Először csak felült, aztán térdelt. Majd felállt. Nagyjából lesöpörte a ruhájáról a homokot, de nem nagyon bírta, hiszen még vizes volt. Szerencséjére napos idő volt, így nem fázott. Észrevette, hogy mozog a bokor. Lassan közeledett, de hirtelen előugrott 5 furcsa lény a bokorból, és fegyvert szegezve rá, körbevették őt. A lány felemelte a kezét, így jelezve, hogy nem akar harcba szállni. Letették a fegyverüket, mert látták, hogy egy ember. Majd az egyik megszólal:

- Üdvözlégy vándor, mi járatban errre, ha szabad kérdeznem? – szólalt meg az egyik udvariasan.

- Legyetek üdvözölve ti is, de ha szabad kérnem, máskor ne ilyesszetek meg ennyire.

- Elnézésedet kérjük.

- Semmi baj. Ti milyen lények vagytok? Nem lehettek törpök hisz ahhoz túl nagyok vagytok.

- Mi trosztok vagyunk. A törpök egy közeli rokonága. Nagyobbak vagyunk nálluk, mégis úgy nézünk ki mint ők. Csak mi vándoréletet élünk.

- Értem.

- Hogy hívnak emberlány?

- Linetta a nevem. És titeket?

- Szép neved van. – mondotta az egyik.

- Köszönöm.

- Az én nevem Kratosz, Én vagyok a legnagyobb. – rajta egy zöld színű, kissé szakadt ing volt, barna nadrággal. Az orra igencsak nagyobb volt a megszokottnál, a szeme színe setétbarna.

- Engem Nergálnak hívnak. Én vagyok a legkisebb. – mondotta a zöld szemű, zöld inges fekete nadrágos troszt.

- Én Kléner vagyok, a második. – neki kék szeme volt, barna inge és nadrágja.

- Badaser vagyok, a harmadik. – rajta szürke ing volt zöld köpennyel és nadrággal. Szintén kék szeme volt. Neki válláig érő szakálla volt.

- Engem pedig Jefennek hivnak. Én vagyok a negyedik. – ezzel fejezte be a bemutatkozást az elálló fülű, barna szemű, szürke nadrágos és barna inges troszt.

- Ezek szerint ti testvérek vagytok? – kérdezte Linetta.

- Igen. – felelte Kratosz. – Hogyan kerültél ide, egyáltalán mi járatban erre?

- Nem nagyon emlékszem semmire. Csupán annyira, hogy meg akartak ölni, de én inkább felajánlottam a segítségem a kalózoknak, valami elrejtett kincs megkeresésében a Himling szigeten. – Felelt az ezüst, háta közepéig érő hajú, vörös szemű lány. – És ti? Mi járatban erre? – kérdezte.

- Mint már említettem, vándoréletet élünk és éppen most erre járunk. Te hova valósi vagy? Rohani? Gondori? Talán dúnadán? – kérdezte Badaser.

- Sajnos egyik sem. Én sosem ismertem a családom. Nem tudom hová tartozom. Ezért járom én is a világot, hogy egyszer megtaláljam a választ.

- Ó, sajnálom. Nem akartalak megbántani

- Nem bántottál meg, ne csüggedj emiatt. – válaszolt egy enyhe mosollyal Linetta.

- Ha akarod, veled mehetünk egy darabig. –ajánlotta fel a lehetőséget Kratosz .

- Rendben, örülnék neki.

- Merre menjünk? – kérdezte Kléner.

- Hát.. talán lenne egy lehetőség. – mondotta Linetta.

- És mi lenne az? – kérdezte Jefen.

- Álmomban egy erdőt láttam. Egy öreg erdőt, egy csodás palotával ami az erdő mélyén volt, de közel egy tóhoz és egy hegyhez. Nem tudjátok, hogy ez merre lehet?

- Ismerős. – válaszolt Jefen. – Talán a Fanholn erdő lehet az.

- Nem te buta! – mondta Kratosz. – Bizonyára a Bakacsin erdő lehet. A palota Thranduil, a tündekirályok egyikéje és bizonyára Tóvárost és a Magányos hegyet láttad.

- Ez remek! Végre láthatok tündéket! Arra még úgysem jártam!

- Mi nem szeretjük a tündéket.. A rokonainkkal igen gonoszak voltak.

- Akkor mégse menjünk oda? – kérdezte Linetta.

- De mehetünk oda, csak mi be nem tesszük a lábunkat abba az erdőbe. A határáig elkísérünk, előbb utóbb úgyis megtalálod a palotát, vagy téged találnak meg az erdőtünék.

- Rendben. Akkor indulhatunk? Tudjátok az utat?

- Persze. – felelt Kratosz. Az út gyalog akár 6 hónapig is eltarthat, de lóháton vágtázva alig 2 hónap.

- Huhh az jó hosszú, remélem megéri odamenni és találok választ a kérdéseimre. – mondotta Linetta.

Azzal elindultak. Az első néhány nap álmatlan éjszakái voltak Linettának, hisz nagyon izgatta az, hogy ennyi idő után talán megtudja, hogy ki is ő és honnan jött.