Linetta - Hobbit fanfiction

2. évad 10. rész

Sziasztok, itt is lenne a következő rész. Ez már egy kicsit érdekesebb lesz, mivel az előző rész habár tartalmas volt, de nem léptünk benne előre a történetben.

Jó olvasást! ^.^

Luin, beérve a könyvtárba kissé meglepődött, hiszen először tapasztalta azt, hogy mások is vannak ott rajta kívül. Talán már kezdte megszokni, hogy itt mindig egyedül van, s bele tud mélyedni a könyvekbe. Bár amennyien voltak, meglehetősen csend volt, hiszen mindenki vagy tanulni, vagy kikapcsolódni jár ide. Észrevette, hogy az eddig magának kijelölt helyet, a kis padot az asztal alatt, most más vette birtokába, úgyhogy kénytelen lesz egy új helyet keresni, ahol biztosan nem zavarja senki.

Lassan és egy kicsit félénken elindult a hosszú sorok felé, és örömmel tapasztalta, hogy most kifejezetten kevesen néznek végig rajta, s veszik jól szemügyre. Mindenki el volt mélyülve a könyvek rejtelmes s tartalmas soraiban.

Úgy gondolta, hogy most is az Első Korról fog könyvet választani, hiszen még az elején elhatározta magában, hogy szeretné megismerni a tündék történelmét (legalábbis amennyire sikerül), és csak utána foglalkozni igazán azzal, amiért jött. Úgy volt vele, hogy közben lehet rájön, rossz helyen keres. Eközben megakadt a szeme egy címen: „Amroth: Világunk másodlagos teremtői, a valák" Ezzel csak egyetlen gond volt. Túl magasan volt a könyv, s létra nem volt a közelben, ha pedig elmenne egyet keresni, nem találná meg újra a könyvet, így aztán kénytelen volt mégiscsak megpróbálni levenni a könyvet, hátha valami csoda folytán szárnya kél, s lerepül kezeibe. Pedig nem volt annyira alacsony az ezüsthajú, talán az átlagnál egy nagyon picivel kisebb, inkább maradjunk annyiban, hogy a könyv volt túlságosan magasan. Szóval, ennél az oknál fogva elkezdett ugrándozni, és körülbelül a 5. ugrás után hátraesett, egyenesen a mögötte lévő könyvespolcnak, s arról az ütközés hatására leesett egy könyv, egyenesen Lin fejére, mire ő fájdalmasan feljajdult.

- Óhh, a valákra! Ugye jól vagy? – futott oda hozzá egy számára ismeretlen, épp a sorok közé beforduló tündelány.

- Persze, semmi bajom, csupán egy kissé ügyetlen vagyok. – mosolygott kínosan Lin.

- Úgy látom, mégis van egy kis baj! – húzta össze szemöldökét a lány – vérzik a fejed! Sőt, lehet agyrázkódást is kaptál! – hadarta aggódóan a tünde.

- Dehogy, semmi bajom! Tényleg jól vagyok. – próbálta meggyőzni Lin.

- Azt nem hiszem. Na gyere, elkísérlek az orvoshoz!

- Köszönöm. – mondta Lin, s felsegítette őt a lány, majd elindultak a kijárat felé.

- Egyébként, ha szabad kérdeznem, hogy hívnak? És te vagy az új lány igaz? – kérdezte a barnahajú tünde.

- Linettának hívnak, és igen én vagyok. – mosolygott kedvesen – És neked mi a neved?

- Az én nevem Elnis. – válaszolta a világosszőke göndör hajú, s világoskék szemű tündelány.

- Szép neved van. Az „ E'l " a csillagot jelenti ugye?

- Igen, a nevem jelentése pontosan csillagnő. A tiédnek szerintem nincs, legalábbis ezen a nyelven nem. – gondolkodott el a szőkehajú.

- Nem, valóban nincs. Pedig könnyebb dolgom lenne ha tudnám. – mosolyodott el Lin.

- Miért? – kérdezi kíváncsian.

- Hát igazából azért, mert csak körülölel valamilyen témát, például háború, vagy természet és így az ezekhez tartozó könyveket olvasnám csak el. Mert tudod, azért vagyok itt, hogy megtudjam kik is voltak az igazi szülein, és mi lett velük.