Angyal

1. James

Üdv. A nevem James West. A West Industries tulajdonosa és vezérigazgatója. Mindezek mellett a valaha volt legfiatalabb vezérigazgató a vállalat történelmében. Ez a kötelesség mindössze 16 évesen szakadt a nyakamba, amikor apám Alan West sajnálatos módon elhunyt. Legalább is valahogy így fogalmaztak az agyon olvasott New York-i pletykalapok. Valójában nem sok minden tudtam az apámról. Mindig hideg és nem törődő volt velem, furcsálltam is, hogy rám hagyta a céget. 20 éves koromig gyámom, apám nővére, Mary vezette a tanácsot és gondoskodott rólam. Az amúgy is pontokban meghatározott kamasz éveimnek azonnal befellegzett. A gimit még abban az évben elvégeztem és nem sokkal 20 éves korom után friss diplomával az igazgatói székbe ültem. Az életem immár 7 éve csak a munkáról szól. Én is kimért és mindenre odafigyelő üzletember lettem. Tárgyalok, adok, veszek, majd mindez kezdődik elölről... Persze, azért akad némi szórakozás. A hölgyek társaságát üzletemberhez méltóan a hétvégi estékre ütemezem. A hét többi részén nincs helye efféle időtöltésnek a naptáramban. Ma szerda van, így még mindenképpen 2 napot kell kibírnom, míg péntek esti partnerem, naptáram szerint Erica este 9-re a szállodai szobámba érkezik. Éppen egy üzleti ebédről térek vissza a 32 emelet magas irodaházba, ahol az irodáink, a laborok, étterem, konditerem, egy kisebb galéria és persze a tetőtéri magánlakosztályom kap helyet. Az épületbe lépve Jenny, az új, fiatal recepciósunk széles mosollyal üdvözöl.

- Jó napot Mr. West! – harsogta, szőke copfja lobogott a fején, dekoltázsán eggyel több gomb volt kigombolva, mint az illendő lenne. Munkatárssal sosem randizom, és ez éppúgy vonatkozik az összes épületben dolgozó személyre.

- Jó napot! – köszöntöttem, egy pillantásra méltatva majd azonnal a magán liftembe szálltam.

A legfelső emeletre, az irodámba mentem. Nemsokára egy videokonferenciám lesz néhány kanadai ügyféllel, később pedig a laborok szintjén lesz jelenésem, ahol egy új, energiatakarékos autó motorjának demonstrációjára kerül majd sor. Amint kiszálltam, Helen a középkorú titkárnőm a kezembe nyomta a már előkészített mappát, majd egyenesen az irodámba mentem. Kigomboltam a zakómat és elhelyezkedtem bőrszékemben, de alig pár perc múlva kopogtak az ajtón.

- Tessék!

- Szerbusz, fiam! – köszöntött a belépő, 60-as évei közepén járó Edward.

- Edward.- biccentettem.

- Hogy állunk? – ült le az íróasztalom előtti bőrfotelba. Az igazgatótanács tősgyökeres tagja, apámat és nagyapámat is ismerte.

- Nos, nem tudom, eddig 50 milliót kerestem és alig múlt délután kettő. – gondolkodtam, miközben végigsimítottam borostás államon. – Szerinted?

- Jól van fiam! – pattant fel, majd hozzám sétált és megveregette a vállamat. – Jól vezeted a vállalatot.

- Kösz, jó példaképem volt. – eresztettem meg felé egy mosolyt.

Edward mindenben segített, akárcsak a többi tag, hiszen szép summával tömöm az ő zsebüket is, de ő mindig is közelebb állt hozzám. Nem csak az aranytojást tojó tyúkot látta bennem, amikor még hivatalosan alkoholt sem ihattam, hanem a magára maradt gyereket is, amiért nagyon hálás voltam neki. A tanácsban mindenki legalább 15 évvel öregebb volt nálam, ezért mára már nem esett nehezemre bárkit is tegezni közülük.

- Ugyan már. – legyintett. – Aggódom ám érted. – ereszkedett vissza a székbe.

- Értem? – értetlenkedtem, majd teljes figyelmemet neki szentelve két karomra támaszkodva előredőltem.

- Bizony, folyton dolgozol. – emelte rám szürke szemeit. – Hol marad az élet, meg a szórakozás?

- Hidd el, szórakozom én eleget. – somolyogtam felé mindentudóan.

- Azt elhiszem, de én nem az egyéjszakás kalandjaidra gondoltam. – vizslatott tovább

- Hát akkor?

- Kéne már egy nő melléd. – ecsetelte. – Mindig egyedül vagy, ideje lenne társat találnod, egy erős nőt, aki támogatni tud.

- Nincs nekem időm ilyesmire. – legyintettem. Pontosan elegek nekem azok a lányok, akiknek megmondom a nevem a következő percben meg már meztelenül állnak széttett lábakkal.

- Csak egyszer kell jól döntened. – mosolyodott el. Ő és a felesége Susan már több mint 40 éve boldog házasok.

- Nem lehet mindenkinek akkora szerencséje, mint neked.

- Dehogynem, csak a megfelelő helyen kell keresni. – biccentett, majd megszólalt a telefonom, hogy 10 perc múlva kezdődik a konferencia. – Nos, jó munkát – állt fel, majd az ajtó felé indult, de mielőtt kilépett volna, visszafordult – gondolkodj el azon, amit mondtam.

A tárgyalás jól sikerült, a kanadaiak ráharaptak az üzletre az új energia előállító rendszerről, ami a környezet energiáit használja fel, és így állít elő elektromosságot. Megint több millió ütheti a zsebemet, ha aláírjuk a szerződést. A motor bemutatása is nagyon bíztató volt, még néhány fejlesztés, és pár éven belül már mindenki számára hozzáférhető lehet a piacon. Átnéztem még néhány fájlt az irodában, majd 7-kor úgy döntöttem hazamegyek. Holnap csak 9-re kellett bejönnöm, az első találkozóm csak 10-kor lesz, ezért úgy döntöttem, hogy nem a tetőlakosztályban alszom, hanem a Jersey Cityben lévő házamban éjszakázok. Ezt még a nagyszüleim, anyám szülei hagyták rám 4-éve, amikor meghaltak. Anyám a születésem közben meghalt, és bár apám nem szívesen vitt a nagyszüleimhez, azért ők rendre kikényszerítették, hogy láthassanak. A velük eltöltött idők gyerekkorom legszebb napjai voltak. A házuk gyönyörű volt, és haláluk után felújíttattam, így most olyan, mint egy modern kis palota, ahova bármikor szívesen hazamegyek. A sofőrömet, Tomast hazaküldtem, én pedig a garázsban parkoló Camarom volánja mögé pattantam, hogy az alig 1 órás utat megtegyem. Április lévén, még hamar sötétedett odakint, és amikor kicsivel több, mint fél óra autózás után letértem a főútról, hogy hamarabb eljussak a házig, már csak az én autóm fényszórói világítottak. New York fényei már a távolba vesztek, körülöttem egy kisebb erdő terült el, de így a másik úttal ellentétben, nyertem 10 percet. Már láttam a távolban a házakat, amikor hirtelen valami átrohant előttem az úton, én pedig elrántottam a kormányt. Kiesett minden. Csak sötétséget láttam.

- Már úton a segítség, uram! – egy édes hang hozott vissza a valóságba. Ólomsúlyú szemhéjaim alól kilesve egy hatalmas kék szempárt, pillantottam meg, a legigézőbbet, amit valaha is láttam. Kétségbeesés tükröződött gyönyörű arcán. Ajkai mozogtak ugyan, de a hangja hozzám már nem jutott el. Egy Angyal volt Ő, aki megmentett engem.

Már úton a segítség, uram! – Az édes, angyali hang egyre csak szólt a fejemben, majd hirtelen...Éles sípolásra ébredtem. A fejem hasogatott, kényelmetlenül feküdtem, és ez a zaj nagyon idegesített. A szemhéjaim, mintha egy örökkévalóság óta nyíltak volna ki először.

- James! – oldalra fordulva Mary nénit pillantottam meg, igaz kissé homályosan.

- Mi történt? – kérdeztem zavarodottan. Hol az angyalom?