Angyal

5. James

A Los Angeles-i találkozók jól sikerültek. Sikeres üzletek köttettek, de a fennmaradó időben nem sokat csináltam. Végig a szállodám tetőlakosztályában tartózkodtam, és vasárnap délután hazarepültem. Hétfőre terveim voltak. Meg kellett látogatnom Saraht. Meg akarom őt ismerni, és ezt már nem akarom tagadni. Reggel megmondtam Helennek, hogy déltől tegye szabaddá a napomat, majd szabadnapot adtam Thomasnak, és a saját kocsimmal, egy 2016-os fekete DodgeHellcat, indultam el Jersey Citybe. Ha szerencsém van, ma is akkortájban ér haza, én pedig megvárom a háztömbje előtt. De ma nem jött, még kettőkor sem érkezett meg, de nem adtam fel. Kissé melegebb volt az idő, hisz két nap múlva május, ezért fekete öltönyömben nem fáztam. Az ingem felső két gombja ki volt gombolva, a nyakkendőmet pedig már a kocsiban levettem. Kicsivel fél négy előtt a sarki buszmegállóban megállt egy busz, és egy ismerős lány is leszállt róla. Sarah volt az, és a ház felé tartott. Amint közelebb ért, teljes testtel felé fordultam, de valami nem stimmelt. Az arca bal oldalán fel volt dagadva és repedve a szája, a másik oldalon pedig a szemei alatt egy nagy lila folt látszódott. Rémesen festett. A szívem is belesajdult a látványba. Vajon mi történhetett?

- Sarah! – indultam meg sietve felé. Ijedten kapta rám tekintetét. A megtörtség látszott szép szemeiben. – Mi történt magával? –állítottam meg a vállainál fogva.

- Nem kéne itt lennie. – mondta reszelős hangon. Eltolta a kezeimet és a bejárat felé fordult. – Legjobb lesz, ha elmegy. – Na, azt már nem.

- Ki tette ezt magával? – kérdeztem dühösen, követve őt a bejáratig.

- Csak elestem. – hazudta. – Minden rendben. – próbálta kulcsait a zárba illeszteni. – Kérem, menjen. – szólított fel ismét.

- Ezt a mesét nem veszem be. – kaptam ki a kulcsokat a kezéből, és a megfelelőt beletettem a zárba. – Had segítsek. – kértem halkan.

- Nézze Mr. West. – fordult felém. – Ez nem a maga gondja, és nem kérem a segítségét. – fordította el a zárat, majd belépett. – És most kérem, menjen. – fordult még vissza, majd rám csapta az ajtót.

Ottmaradtam kint, és szóhoz sem tudtam volna jutni. Nyilván nem esett el sehol, hanem valaki ellátta a baját. Milyen szörnyeteg az, aki egy ilyen angyalra kezet emel? Az én kezem ökölbe szorult. Nem bánthatja őt senki büntetlenül. Nem tudom miért ébred fel ilyen intenzíven a védelmező ösztönöm, de tudtam, hogy cselekednem kell. Látszott rajta, hogy fél, és reményvesztett, nekem pedig ki kell derítenem, hogy miért. Lett is egy tervem. Visszasétáltam az autómig, kivettem a mobilomat és tárcsáztam. Az első csörgésre felvették.

- Uram! – hallottam meg Thomas dörmögő hangját. Ő az egyetlen, aki segíthet. A negyvenes éveihez közelítő, kopasz, afroamerikai sofőröm a haditengerészetnél szolgált, így voltak kapcsolatai.

- Szükségem van a segítségére. – vágtam a közepébe.

- Hallgatom.

- Tudjon meg nekem mindent SarahMorganről. – soroltam. – Valaki csúnyán helyben hagyta, tudja meg, ki volt az. – folytattam. – Ne maradjon ki semmi, a sötét dolgokat is tudni akarom.

- Értettem uram! – hallottam, hogy papírra jegyzetel. – Még valami?

- Szükségem lenne valakire, aki a nap minden percében vigyáz rá. – tudnom kellett, hogy még egyszer senki nem emel rá kezet. – Tisztes távolságból, és láthatatlanul, persze. – tettem hozzá. Ő erről nem tudhatott.