Angyal

2. James

Kórházban feküdni szar dolog. Kórházban feküdni úgy, hogy közben mozdulni sem tudsz, na az már kurva szar dolog. Miután majdnem felpattantam az ágyról, szinte le kellett fizetnem a nővérkéket, nehogy az ágyhoz bilincseljenek. Na nem mintha más körülmények között nagyon elleneztem volna a dolgot. Mary néni elmondta, hogy balesetem volt, amire halványan, de emlékeztem. Az orvos is meglátogatott, elmagyarázta, hogy agyrázkódásom van, meg eltört legalább 2 bordám és néhány még meg is repedt. Szerinte egész jól megúsztam a dolgot. Rákérdezett arra is, hogyan történt a baleset. Beszámoltam arról, amire emlékeztem, persze a lányt, akit én Angyalnak nevezek, nem említettem. Valószínűleg helyből hülyének néztek volna. Most egyedül feküdtem a szobában, arcomon két sebtapasszal, és vártam, hogy az orvos meghozza a mai CT-m eredményeit. Ma péntek volt, vagyis majdnem két napja itt tengettem a napjaimat, az üzlet meg csak úgy volt magának, ami kezdett tűrhetetlenné válni.

- Hogy vagyunk, Mr. West? – jött be a kedves, 60-as évei közepén járó doki.

- Tökéletesen, mikor mehetek el? – kérdeztem rá a lényegre kertelés nélkül.

- Mr. West, a jelen állapotában szeretném még a hétvégére benntartani.

- Tessék? – na jó, lehet egy kissé kiakadtam. Nincsen nekem időm ilyesmire. – És mi van azzal, hogy saját felelősségre távozok?

- Természetesen ebben nem akadályozhatom meg, mindenesetre javasolnám, hogy gondolja át. – biccentett felém, jóhiszeműen, nyilván azt gondolta, meggondolom magam, de tévedett.

- Nos akkor mit kell aláírnom, hogy mehessek?

- Máris hozom. – sóhajtotta, majd kisétált a szobából.

Alig egy órával később már felöltözve álltam a kórházi szobában, Thomas, a sofőröm, pedig már a parkolóban várakozott. Nem mondom az öltözködés elég fájdalmas volt, de mindent megért, ha végre elmehettem erről a nyomasztó helyről. Kibicegtem a folyosóra, mert azért olyan baromi gyorsan most nem tudtam sétálni, majd megálltam a recepciónál, hogy odaadják a gyógyszereimet. Egy kissé szigorú, úgy a negyvenes évei elején járó afroamerikai, rövid hajú nővér ült a recepciós pultnál.

- Üdv, James West. – próbáltam egy kedves mosolyt villantani a nőre, több-kevesebb sikerrel.

- Mr. West. – tartott egy kis szünetet. A mosolyom nem ragadt át rá. – Itt a pirulái. Vegyen be belőlük, amikor úgy érzi, fájdalmai vannak, de csak 8 óránként. – magyarázta.

- Rendben, értettem. – vettem el a kis fiolát. Már éppen köszöntem volna el tőle, hogy leléphessek, de visszafordultam. – Elnézést, de nem tudja megmondani, ki volt az, aki hívta a mentőket? – kérdeztem reménykedve. Az a lány megmentett, és azóta nem megy ki a fejemből.

- Az ilyen információt nem adhatjuk ki. – ezt nagyon határozottan közölte.

- Értem, csak szeretném az illetőnek meghálálni, esetleg egy köszönőkártyával, vagy virággal, érti. – próbáltam a legszívhezszólóbban nézni, de nem hatott.

- Sajnálom.

- Akkor, viszlát. – fordultam sarkon, és vissza se néztem.

A parkolóban már ott várt Thomas, aki kinyitotta a limóm hátsó ajtaját, én meg beszálltam. Megmondtam neki, hogy a céghez vigyen. Nem érdekelt, hogy már elmúlt öt óra, rá kellett néznem a vállalatra, mert még azt hiszik, hogy nem törődöm vele. Az út alatt végig a titokzatos lányon járt az eszem. Már kezdett idegesíteni. Nekem nincs időm a nőkkel ismerkedni. Soha életemben nem randiztam, vagy vittem el nőt vacsorázni. Én csak felhívtam a nőt, átjött a szállodai szobámba, megdugtam ahányszor akartam, aztán mikor kidőlt, én felkeltem, felöltöztem, otthagytam egy ajándékszatyrot valami csilli-villi ékszerrel és leléptem. Vissza se néztem, és soha nem hívtam fel újra. Ez volt a hétvégi programom. Ez a lány viszont az elmém legmélyére férkőzött. Biztos az agyrázkódás az oka. - Már úton a segítség, uram! – egyfolytában a kétségbeesett, lágy hangját hallom. Látom az arcát, a csodaszép szemeit, bennük az aggodalmat... Fúú... Kifújtam a levegőmet, és amint a kocsi megállt besétáltam a West Industries épületébe. Az előcsarnokban jópár csodálkozó szempár tapadt rám. Egyből a magánlifthez léptem, azzal pedig az irodámba mentem. Helen kedvesen köszöntött és örült, hogy nincs semmi bajom. Az irodámban Edward várt aggódva.

- Jól ránk ijesztettél fiam! – pattant fel, majd elém lépett és meg akart ölelni, mire halkan felszisszentem. – Ó, ne haragudj.

- Semmi baj, nem vészes. – intettem le őt. - Mi a helyzet, volt valami gond, ameddig nem voltam? – tértem azonnal az üzletre.

- Nos, a japán ügyfelekkel elhalasztottuk a tegnapi tárgyalást, aminek nem nagyon örültek, de a lapokból nyilván már tudták, hogy mi történt ezért nem akadékoskodtak, és a többi találkozón pedig helyettesítettek, vagy Helen átütemezte őket.

- Helyes. – bólintottam megerősítés képpen. – A japánokat majd én intézem. – folytattam. – Mit írnak a lapok?

- Tessék. – nyújtotta át az egyik legolvasottabb New York-i napilapot.

A MILLIÁRDOS WEST AUTÓBALESETET SZENVEDETT

Hogy miért vesztette el uralmát az autó fölött az egyelőre nem világos...
A West Industries vezérigazgatóját jelenleg kórházban kezelik...

- A többi is hasonló – tette még hozzá.

- Remek. – hagytam ennyiben. Nagyon ügyeltem rá, hogy a nevem a lehető legkevesebbet szerepeljen a lapokban.

- Ugyan, az a fontos, hogy ép bőrrel megúsztad.

- Kösz.

- Nos, szerintem haza kéne menned, ma már úgy sincs mit tenni, holnap pedig...

- Holnap beszélek a japánokkal, és a Texasi cég vezetőivel ebédelek. Utol kell érnem magam. – mondtam, és ettől nem tágítok.

- Rendben, viszlát, fiam!

- Viszlát, Edward.

Úgy döntöttem, hogy azért még dolgozok egy keveset. Nem megyek haza a Jerseybeli házamba, hanem a tetőtéri lakásban maradok. Szóltam Thomasnak, hogy reggelig nem lesz rá szükségem, ezért hazamehet, majd az irodából kiszóltam Helennek is, hogy mára végzett. Az emeletemen nem maradt senki, én pedig mappákkal a kezemben fellifteztem a tetőtéri apartmanomba. A konyhapultra letettem a dossziékat, majd bevettem egyet a fájdalomcsillapító bogyókból, mert igencsak hasogatott az oldalam. 2 kötés is volt rajta valami tapasszal, és gondoltam jobb nem piszkálni. Meg akartam nézni a postámat, mielőtt nekilátok a munkának, de sehol nem találtam. Biztos a recepciósok nem küldték fel. Kissé dühösen lelifteztem, hogy magamhoz vegyem a leveleimet. A recepciós pultban Jenny állt, az új lány, szőke tincsei szabadon omlottak vállaira.

- Mr. West! – csodálkozott

- A postámat, ha kérhetem. –mondtam neki hidegen.

- Máris! – azonnal túrni kezdte a pulton elterülő iratokat, aminek következében, egy kép eldőlt az asztalon. Érte nyúltam, hogy visszaállítsam, és a szavam is elakadt. Az Angyalom nézett vissza rám a képről Jenny mellől. Gyönyörű volt a mosolya.

- Itt is van uram! – nyújtotta felém a levélköteget. Én még mindig a képet bámultam. – Uram!

- Igen, köszönöm. – tértem észhez, és elvettem tőle a postát. – A barátnője? – kérdeztem torok köszörülve.

- Igen, a legjobb barátnőm. – válaszolta, kissé furcsa arckifejezéssel.

- Mi a neve?

- Sarah.

Kedves olvasók!
Meg is érkezett a legújabb rész, James szemszögéből.
Jó olvasást, csillagozzatok bátran!
-LD♥