Angyal

8. Sarah

Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez történik velem a mai napon. Nyugodtan olvasgattam délelőtt a lakásban, miután Jamesszel megbeszéltük, hogy nem foglalkozunk a rólunk megjelent képpel. Szerencsére Jenny miatt sem kellett aggódnom, mert még mindig az anyjánál volt Texasban. Egész nap borús volt az idő, hamar kezdett sötétedni, de Mexnek ki kellett mennie, így fogtam a pórázt és levittem sétálni. Már csak megszokásból sem vittem magammal kulcsot, ami nagyon rossz ötletnek számított. A vihar épp akkor tört ki, amikor még kint voltunk, és néhány hatalmas villámlás miatt az áram is elment. Balszerencsénkre nem hoztam kulcsot, így mikor bőrig ázva a házhoz értünk, nem tudtunk bemenni. Az öt percre lévő buszmegállóban találtunk menedéket a zuhogó eső előtt. Egy lélek nem járt arrafelé, de egyszer csak megjelent James, és felszedett minket. Beengedett a házába, lezuhanyoztam, sőt még váltás ruhát is adott. Egy nyilván méregdrága inget és egy férfi pizsamaalsót, amik nevetségesen nagyok voltak rám. Az illatuk viszont mámorító volt. Nem tudom, hogy kerültünk a kandalló elé, de arra eszméltem, hogy forró ajkai az enyémeken vannak. Nagyon meglepett, igazából lefagytam, de amikor erősebben húzott magához, jóleső sóhaj tört fel belőle, és amikor nyelve átcsúszott felfedezni a számat, végleg elvesztem. Nem gondolkodtam, a pillanatnak éltem és hevesen visszacsókoltam. Uram ég! De régen csókoltak már meg. És így még sohasem. Férfias illata, ami az óceánhoz hasonlított leginkább és ajkai édes íze teljesen elvarázsolt. A tűz ropogott mellettünk, ő pedig csak csókolt és csókolt, egyik kezével a hajamba túrt, a másikkal pedig az arcomat simogatta. Én is belekapaszkodtam a tarkóján lévő fekete fürtökbe, mire halkan felnyögött. Ez visszahozott a valóságba, legalább is annyira, hogy elszakadjak tőle. Lihegve és értetlenül néztem rá. Hogy történt ez? És miért volt ilyen jó? Ő is zihált, és kutató tekintete az enyémet kereste. Ő is zavartan nézett rám, én pedig, mint aki egy sündisznóba ült, hirtelen felálltam.

- Én... - igazgattam meg a még mindig vizes hajamat. – Nem tudom mi ütött belém... Ne haragudj... - hadartam össze-vissza, és mindenhová néztem csak rá nem.

- Ne kérj elnézést. – állt talpra ő is bizonytalanul. – Én kezdtem az egészet. – Szerencsére Mex éppen ezt a pillanatot választotta, hogy bejöjjön a szobába, így volt mivel kihúznom magam a helyzetből.

- Megyek, megszárítom Mexet, hogy ne vizezzen össze mindent. – mondtam, de meg sem vártam a válaszát, a nyakörvénél fogva felvezettem a kutyát az emeletre.

Abba a szobába vittem, ahol az imént én magam is voltam, majd a fürdőben kerestem egy törölközőt és jó alaposan dörgölni kezdtem a bundáját. Hagyta, hogy törölgessem, és valószínűleg már háromszor megszáradt, mire abbahagytam. Mi ütött belém! Buta test és buta agy! Attól még, hogy vonzódom hozzá nem kellett volna rávetnem magam, mint macinak a mézre. Ennek a kapcsolatnak nem szabadott volna ilyen fordulatot vennie. Nagyon kedves és észveszejtően szexi, de nem lehet köztünk semmi. Ha valamiben, hát ebben igaza van Jennynek. Nekem nincs helyem az ő világában. Egy milliomos üzletember, nem jön össze egy magamfajta lánnyal a munkásosztályból. Ha lenne is köztünk valami, az nem tartana egy éjszakánál tovább és az biztos, hogy én nem tudnám elviselni. Már így is túlságosan közel került hozzám, nem engedhetem ennél is közelebb. Megmostam az arcomat, majd felakasztottam a törölközőt száradni, és amikor már kellően megnyugodtam, visszamentem a földszintre. James a konyhában volt, és ha jól láttam tejet melegített. A pulton mellette pedig még további tejek sorakoztak. Betör a tejiparba, vagy mi?

- Mit csinálsz? – kérdeztem kíváncsian, majd az étkezőpult egyik felén levő bárszékre ültem. Reméltem elfelejthetjük a korábbi incidenst.

- Gabonapelyhet fogok enni. – fordult meg hirtelen. – Kérsz te is? – bökött a nem messze lévő csokis gabonapehely doboza felé. Hát mindent képzeltem, de azt nem, hogy ilyesmit eszik. Ettől kicsit emberibbnek tűnt.

- Azt hittem, a milliárdos James West nem él, ilyen egészségtelen dologgal. – feleltem vigyorogva. Megmosolyogtatott a tény, hogy jelenleg mennyivel fiatalabbnak látszik, pedig most is ing és öltönynadrág van rajta.

- Ne mond el senkinek, de... - sétált közelebb és a pult másik felén, szembe velem megállt, majd közelebb hajolt, de megtartotta a tisztes távolságot. – Ez az én elektromágnesem. – felelte halálosan komolyan.

- Mos komolyan, Tony Starkhoz hasonlítod magad? – kérdeztem immár nevetve. Ő, mint vasember. Nem esett nehezemre abba a szerepbe képzelni. A milliárdos dolog legalábbis pipa.

- Lehet, hogy azt tettem. – vigyorodott el. – De ez tart életben. – kacsintott, amitől meglódult a szívem. Még jó, hogy visszatért a főzőpulthoz. – Ha van egy doboz tej és egy doboz csokis gabonapehely, a híres James Westnél minden rendben van. – ezt már háttal mondta, így nem láttam az arcát. – Szóval kérsz?- húzta le a lábast a melegítőről és várakozva felém nézett. Egek, olyan édes volt most! Annyira hétköznapi, hogy itt tudtam volna maradni akár örökre. Nem Sarah! Felejtsd el.

- Csak ha adsz belőle. – tértem vissza a témához. – Nem akarom, hogy ne legyen meg a kellő üzemanyagod az üzleti tárgyalásokhoz. – csipkelődtem kedvesen, csak hogy ne jöhessen létre egy újabb forró pillanat.

- Hogy lásd, milyen nagylelkű vagyok. – vett elő az egyik fenti szekrényből két színes müzlis tálat. – Megosztom veled. – tette le a sárga színűt elém, majd a kezem ügyébe tolta a gabonapelyhes dobozt. – Először a hölgyek. – intett a fejével, és leült velem szembe.

Csendben ettük meg a különleges vacsoránkat. Nem nagyon mertem rá nézni, már csak azért sem, mert folyton magamon éreztem sötét, átható tekintetét. Nem kockáztathattam meg, hogy rá nézek, mert féltem, egyetlen pillantás elég lenne és én elvesznék. Az ajkaim még mindig bizseregtek, de próbáltam nem erre gondolni. Semmit nem lehetett hallani, csak a kanalak csörgését és a rágásunkat. Mex is odatolakodott, de nem hozzám, hanem Jameshez és nála kuncsorgott kajáért. Már figyelmeztetni akartam Jamest, hogy ne adjon neki belőle, amikor a hűtőhöz sétált és egy szelet felvágottat emelt a kutya orra fölé. Ezzel az egy tettel teljesen lekenyerezte Mexet, aki egész végig ezután a lába mellett ücsörgött. Felajánlottam, hogy elmosogatok, és elpakolok, de hallani sem akart róla. Mindent berakott a hiper-szuper mosogatójába aztán felkísért az emeletre. Előtte mentem, és éreztem, hogy alaposan végignéz rajtam. Mielőtt beléptem volna szobába még halkan odasúgtam neki.

- Jó éjt James. – csak félig fordultam felé, és egyik kezem már a kilincsen volt. Azt szorítottam, hogy legyen erőm rá nézni. – Mégegyszer köszönöm, hogy maradhattunk. – Végül ránéztem és várakozással teli reménység csillogott a sötét szempárban. Legszívesebben odaléptem volna hozzá, megmarkoltam volna az ingét és úgy megcsókoltam volna, hogy mind a ketten elfelejtsük kik is vagyunk. De nem tettem.

- Nincs mit. – suttogta, majd tétován tett felém egy fél lépést, de végül meggondolta magát. Szerencsére. – Jó éjt, Sarah! – majd mind a ketten beléptünk a szobánkba.

Az ágy hatalmas volt. Pedig ez csak egy vendégszoba. Mex a földön feküdt az ágy lábánál. Otthon velem alszik, de nem akartam, hogy még több kellemetlenséget okozzunk Jamesnek. Vajon az ő ágya mekkora? Na, itt hagyjuk abba! Nem gondolhatok ilyenre. Sem olyanra, hogy most valószínűleg félmeztelenül fekszik benne, mert... Te jó ég! Nagyon melegem lett. Annyira régen nem voltam már senkivel, hogy most minden erre szánt energiámat felébresztette ez a gyönyörű férfipéldány. Nekem pedig ezt most mind le kell küzdenem. Hosszú lesz az éjszaka, ismét!

Kedves olvasók!
Megérkezett az új rész.
Jó olvasást, csillagozzatok bátran!
-LD♥