Angyal

12. Sarah

Mindenek előtt Emberek! Köszönöm a kitartást, köszönöm, hogy szeretitek amit írok, sajnálom, hogy csak ilyen sokára hoztam új részt! De nem szaporítom itt a felesleges szót, majd esetleg a végén. Jó olvasást, és köszönöm még egyszer. - LD♥

Furcsa szagokra és gépek idegesítően hangos pittyegésére ébredtem. A fejem úgy hasogatott, mint akinek odavágtak egy baseballütővel. Mint kiderült, nem is csoda. Enyhe kifejezés, hogy magamhoztérésem pillanatában semmivel nem voltam képben. Lassan oszlott el a köd, de tudatosult bennem, hogy kórházban vagyok. James mindent elmondott, arról, amit az egyik munkatársa tett velem. Az orvosok még egy csomó vizsgálatot elvégeztek rajtam, de szerencsére a duzzanat, ami a koponyámban keletkezett teljesen eltűnt, semmilyen maradandó károsodást nem szenvedtem. Ezek után még három napot a kórházban kellett töltenem. James, bármennyire is kértem, nem mozdult el mellőlem. Szerettem volna, ha nem magát hibáztatja a történtek miatt. Jenny is mindennap meglátogatott. A kórházi szobámat elárasztották a szebbnél szebb csokrok. Alig vártam már, hogy végre kikerülhessek onnan. A kórházi környezet meglehetősen nyomasztó volt. És persze rengeteg időt elvesztegettem a munkahelyemről is, nem is mertem arra gondolni, mennyi bevételtől estem így el.

És most itt vagyok, James kocsijának hátsó ülésén ülök, az említett mellett természetesen, és hazafelé tartok. James éppen a telefonon beszél valakivel, amikor megállunk a ház előtt. Ami nem az enyém, hanem az övé.

- Elnézést, de haza kell mennem. - fordultam felé értetlenül.

- Figyelj, visszahívlak később. Csináld, ahogy mondtam. Kösz. - ezzel eltette a mobilt. - Arra gondoltunk, hogy sokkal jobb lenne, ha egy ideig itt maradnál.

- Miért? És mi az, hogy gondoltatok? Kik?

- Én és Jenny. Megbeszéltük, hogy amíg teljesen jobban nem leszel, itt maradsz nálam.

- Dehát jól vagyok, semmi bajom. - próbáltam elmagyarázni neki. Tényleg jól voltam. A fejem is csak néha hasogatott.

- Igen tudom. De az orvos is mondta, hogy ha lehet egy hétig még ne nagyon maradj egyedül. Jenny minden nap dolgozik. Itt nem leszel egyedül, figyelek rád.

- Nem vagyok gyerek. Semmi gond nem lesz, ha hazaviszel. Ráadásul a munkahelyem is közelebb van onnan.

- Gyere, beszéljük ezt meg bent. -sóhajtotta. Lehet, hogy nyerésre állok.

Odasétáltunk a bejárathoz. A sofőr addigra már eltűnt a fekete SUV-vel. James kinyitotta az ajtót, majd maga előtt beterelt a házba. Az orvosi mappámat letette a konyhapultra, majd szembefordult velem.

- Nézd Bébi. - kezdte, közben két tenyerével kehelybe fogta az arcomat. Esélyem sem volt nem rá nézni. De nem is akartam mást. - Tudom, hogy ellennél egyedül, mert eddig is elvoltál minden baj esetén, de most már itt vagyok én. Fontos vagy nekem Sarah. Amikor ott feküdtél a kórházban és nem tudtam segíteni neked majdnem beleőrültem. Kérlek, engedd meg, hogy most segíthessek. Kérlek, maradj velem. - a végét már elhalkulva mondta.

Gombóc keletkezett a torkomban. Mikor lett ez a férfi ilyen érzelmes? Nem tudom, de tetszik.

- Oké. - suttogtam. - Egy feltétellel.

- Halljuk.

- Dolgozni mész. - tiltakozásra nyitotta a száját. - Nem hanyagolhatod el a munkádat miattam. Eddig is alig dolgoztál, mert folyton a kórházban voltál. Dolgoznod kell, ez a feltételem. - elhúzta azokat az édes ajkakat, jelezve, nem tetszik neki, amit mondtam.

- De itthonról dolgozom. - egyezett bele kelletlenül. - Mindent az itteni irodából intézek.

- Rendben. - egyeztem bele.