Húsz szál rózsa: Neked ||JiHope||

• első rózsa •

Az aprócska ujjaid

Már az első találkozásunkkor is erősebben dobbant meg a szívem a megszokottnál. Emlékszem, anya leküldött a boltba, hogy vegyek paradicsomszószt a vacsorához. Én természetesen nem akartam menni, hiszen az akkori barátnőmmel való telefonálást sokkal fontosabbnak tartottam. Végül, egy kisebb vita után, már a közeli kisbolt sorait róttam, a piros zöldség szósza után kutatva.

Azóta is áldom anyát, amiért akkor lekiabálta a fejem, és leparancsolt az üzletbe.

Mindketten kerestünk valamit - akkor még azt hittük, hogy csak ételt a vacsorához -, amikor nagy erővel összeütköztünk, s te a földön kötöttél ki.

Talán klisésen hangzik és giccsesen, de abban a pillanatban valahogy tényleg úgy éreztem, megállt körülöttünk az idő.

Éjfekete íriszeidet rám emelted - arcodat a pír egy erősebb árnyalata lepte el - s dús, sötét rózsaszín ajkaidat egy kínos mosolyra görbítetted. Én pedig csak álltam, eltátott szájjal - a bolt közepén -, s úgy éreztem, hogy egy angyallal találkoztam.

Igen- igen, jól látod, már akkor így becéztelek - tudtodon kívül!

Mint minden romantikus pillanatnak, annak is hamar vége szakadt, ugyanis, magas orgánumú - ennek ellenére is rendkívül férfias - hangodon megszólaltál, ezzel libabőrt csalogatva kissé száraz, napbarnított bőröm felszínére.

- Bocsánat. A fűszereket keresgéltem, és nem néztem, hogy éppen lefejelni készülök valakit. - nevettél fel édesen - ezzel több ezer kis pillangót életre keltve gyomromban. Nos, akkor még betudtam ezt annak, hogy biztos nem ettem ma még semmit, azért bizsereg így a gyomrom, de nem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjek, ezt bizony mind; te váltottad ki belőlem.

- Ugyan, én kérek bocsánatot! Túlzottan belemerültem a paradicsomszósz felkutatásába. - kuncogtam fel tarkómat vakargatva, majd ráeszméltem, hogy bizony, te még mindig a hűvös földön csücsülsz, ezért kezemet nyújtottam feléd.

Mihelyst kezeink összeértek, s én felhúztalak - a paradicsom édeskésen savanyú szószához, egyébként rendkívül hasonló színű -, pír szökött fel orcánkra, s egymásba fonódott ujjainkat kezdtük el tanulmányozni. Tenyeremben teljesen elveszett aprócska kezed, s gyűrűkkel díszített ujjaid, s én ezt annyira aranyosnak véltem, hogy nem bírtam tartani magam - egy aprócska kacaj hagyta el ajkaimat.

- Nem vicces! Nem én tehetek róla, hogy ilyen kicsik és ducik. Nem szeretem őket. - sütötted le pilláidat zavartan, miközben kezed kihúztad ujjaim közül - ezzel üres és magányos teret hagyva közöttük.

Én csak fejet csóválva mosolyodtam el, de nem szóltam semmit.

Most már bánom.

Jimin, akkor nem mondtam el, mert nem gondoltam, hogy fontos lehet, de nem azért nevettem az ujjaidon, mert nevetségesnek tartottam őket.

A gyönyörű, aprócska, imádni való ujjaid voltak azok, amiket először megszerettem benned.

**********

Hello mindenkinek, aki ide tévedt^^
Nos, itt lenne az első rész, ami nem tudom, hogy mennyire nyerte el a tetszéseteket, de azért remélem, hogy van, aki szerette olvasni!❤️ *Zsófi és a fogalmazás lvl -922.*
Visszajelzéseknek, véleményeknek igazán örülnék most is!😊❤️

!További Szép Estét Kívánok Nektek!

#HappyNamjoonDay❤️❤️❤️