A mérleg könnyen megállt a tűn, csak kissé billegett, de nem mozdult határozottan. A fiú mellé helyezett egy újabbat, kissé bedöntve, majd tökéletesen egyenletesen, fokról fokra alkotta meg maga körül a mérlegek körét. A kis tárgyak finom kidolgozása, gyöngyházas szárnyai és bronztűje egészen elegáns darabokká tették őket, de az ehhez nem illően színes csengettyűk miatt a fiút mégis inkább emlékeztették valamilyen abszurd gyermekjátékra. Pontosan ismerte a használatukat, ez olyasmi volt, amit a mestere elsők között tanított meg neki... a mérlegeken ősi bűbáj ült, régi ráolvasás, és megérezték a természet hatalmánál sötétebb és erősebb átkokat... tehát ha mononoke volt a közelben, félrebillentek, mutatva, merre jár. Néha billegésük egészen úgy láttatta, élnek, Kaya szeretett ezzel legtöbbet viccelődni, kisállatokhoz hasonlítva a megbűvölt tárgyakat. A fiú ezen sosem nevetett... ő maga képtelen volt bármilyen szinten élőnek, sőt, egyenesen bájosnak találni a démonok vadászatához használt eszközöket. Hasznosak voltak, szükségesek, de nem olyasmik, amikhez kötődni lehet.
Amikor a kör teljes lett a fiú figyelve, hogy ne zavarja meg a mozgásukat, térdelő helyzetben ült le a közepén, szabályosan a térdére fektette a kezeit, és várt. A tekintete sebesen ugrált egyik kis tárgytól a másikig, miközben ő maga mozdulatlan maradt. A csendben, valószínűleg az aggodalomnak hála néha úgy vélte, hallja a csengők hangját, ilyenkor egészen természetellenes szögbe csavarta a nyakát, hogy odanézhessen. Nem billenhettek el. Nem billenhetett el egyik mérleg sem, hiszen nem tett olyat, nem került olyan helyzetbe, hogy tényleg megszállja valami... aggasztotta a tény is, hogy mennyire tisztán képes gondolkozni. Vajon valóban így van? Vajon valóban helyesen lát mindent, vagy már az érzékei, vagy már az játszik vele? Ez utóbbi esetben próbálkozni megőrizni a józanságát is felesleges volna, hiszen már eleve elbukott.
A következő pillanatban ismét zajt hallott, de ezúttal ez nem a csengők halk, éles dallama volt, és egészen biztosan nem csak saját félelmeinek megtestesülése egy hangban... ha felemelte a fejét, látta az árnyat az ajtón, szinte egy pillanattal előbb érzékelte a csiszolt fakerethez érő ujjakat, minthogy az ténylegesen félrecsúszott volna, és Mitsuo egy nehéz lépéssel feltűnt volna a résben. Ahogy meglátta a fiút, egy pillanatra elkerekedett a szeme, ami öreges arcán egészen torz grimaszt eredményezett, majd, az első meglepetésből felocsúdva megköszörülte a torkát, és úgy tette fel a kérdést:
- Mit csinálsz? – a fiú tökéletesen tisztában volt a helyzete furcsaságával, némileg a finom humorral is, amit a jelenet szolgáltatott... térdelő ülésben mérlegek között nyitottak rá.
- Meditációs gyakorlatot végzek – felelte végül nyugodtan.
- Mérlegekkel? – vonta fel a szemöldökét az idős férfi.
- A felállításuk koncentrációt igényel. Jól előkészíti... a gyakorlatot – kissé lejjebb vitte a tekintetét, ismételten a mérlegekre pillantva, miközben a torkát összeszorította az érzés, hogy talán pont abban a pillanatban billennek majd felé, mikor a mestere is a szobában tartózkodik.
Mitsuo még egyszer végignézett a szobán, a félig nyitott fiókokon, az épphogy kissé elcsúszott terítőkön, azon a furcsa rendezetlenségen, ami csupán egy kis kényelmetlenséget jelentett, és a fiú mérlegkörének kísérteties szimmetriáján, majd kilépett, és behúzta maga mögött az ajtót. A mérlegek még mindig álltak, a fiú pedig lassan kezdett megnyugodni, hogy nem is fognak elbillenni. Akárkitől is származott a hang, nem szállta meg semmi. Önmaga volt.
Nem állt fel, továbbra is mozdulatlanul várt, ahogy a tudatában egymást üldözték a gondolatok, mint madarak a tavaszi égen. Ha nem mononoke, nem is ayakashi... a hang csak belőle származhatott, valamiből, ami természetesen a része. Olyan bizarr gondolat volt, hogy érezte, ahogy a tarkóján égnek merednek a szőrszálak, de ha a tudata nem taszította el azt, ha nem erőszakos behatolóról volt szó, akkor csak ez a lehetőség jöhetett szóba. Az ujjára emelte az egyik mérleget, ami halk, csilingelő hangot hallatott, majd kilépett a körből.
YOU ARE READING
Amit a tükörben nem látni... (BEFEJEZETT)
Fanfiction„Én csak egy egyszerű Vajákos vagyok..." Meddig juthat egy kitsune és egy ember szerelméből született félvér gyermek? Hogy találja meg a helyét két világ peremén, amikor egyik sem fogadhatja be igazán? A sötét démonok, Mononokék és Ayakashik által l...
