Malfoy Titka - átírás alatt

Út az igazsághoz

MALFOY SZEMSZÖGE:

Beléptem. Leila ott kuporgott a padlón, ahová Monstró ledobta. Fekete haja az arcába hullott, ahogy követett a tekintetével. Leültem az ágyamra. Kék szemében még mindig rémület ült.

- Gyere ide!

Lassan föltápászkodott és elém sétált.

- Tessék. Csinálj velem amit akarsz. Nem fogok védekezni.

Az ágyamra dobta a pálcáját. Látszott, hogy teljesen meg van törve. Ha azt mondanám neki, ugorj ki az ablakon, megtenné. Egyértelmű volt, hogy halálfalók között nőtt fel. Én is, de ez, egy lányon sokkal jobban visszatükröződik. Gondoltam felvidítom. Elvigyorodtam;

- Hát, amit én akarnék csinálni veled, lehet hogy előbb kicsit jobban meg kéne ismernünk egymást.
Két rózsaszín folt jelent meg az arcán; rögtön kitalálta hogy arra gondolok. Nem volt teljesen vicc. Az esés közben leoldódott róla a köpeny és csak egy vékony ing volt rajta. Vékony teste kiemelte telt idomait... De nem szabad ilyenekről fantáziálnom. Ő azért jött hogy megvédjem, nem másért. Úgy gondolok rá mint a húgomra.
Abba hagytam a vigyorgást, mivel még mindig dermedten állt.

- Hiszek neked. Nem foglak bántani.

LEILA SZEMSZÖGE:

Hisz nekem. De hát akkor miért volt..?

- Azért voltam durva veled, hogy a többiek ne fogjanak gyanút.

Hát persze. Eszembe juthatott volna. Nem néztem a szemébe.

- Ilyen sajnos a jövőben is elő fog fordulni, de ígérem nem fog bántódásod esni.
- Gyere ülj ide!
Megütögette az ágyat. Szó nélkül engedelmeskedtem. Megfogta az állam és kényszerített, hogy a szemébe nézzek, de amint felpillantottam, rögtön elengedett.

- Régen találkoztunk.

Ó, igen. Nagyon régen. Talán hét éves lehettem. Emlékszem, aznap széttépte a kedvenc babámat. De megbocsájtottam neki. Mindig.

Rengeteget játszottunk együtt, kicsi korunk óta. Mindennél jobban szerettem. És bár szinte minden játékom összetörte (halálfalók fiaként belé égett a rombolás), mindig azt játszotta velem, amit akartam. Egyszer, nagyjából öt éves korunkban, esküvőset játszottunk. Még az anyja fátylát is elhozta nekem. Én egy szalagot kötöttem a nyakába, bár masnira, nem mint egy nyakkendőt. Megfogtuk egymás kezét és végig vonultunk a kerten. Felléptünk a tornácra és szembe fordultunk egymással. Mivel én már voltam esküvőn tudtam hogy zajlik ez.

- Esküszöm mindig szeretni foglak!

És a nyakába ugrottam. Ő is elmotyogott egy halk, én is - t, majd megcsókolt. Az volt életem első csókja...

- Igen, régen.

- Sajnálom a szüleidet.

- Jó emberek voltak. Csak gyávák voltak. Hagyták hogy rossz útra vigyék őket. De az utolsó évükben nagyon bátrak voltak...

Könny cseppek gördültek le az arcomon.

MALFOY SZEMSZÖGE:

Sírt. Odanyúltam és megszorítottam a kezét. Nagy felelősség került a nyakamba. Halálfalók elől elbújtatni egy lányt, amikor a szüleim is azok. Erről eszembe jutott még valami.

- Neked is van?

Kérdőn nézett rám, mire feltűrtem a talárom jobb ujját, hogy lássa a Sötét Jegyet. Elborzadva nézte a karomat, majd lassan bólintott és ő is feltűrte az ujját. Most én borzadtam el. Alkarja, a könyökétől a csuklójáig fekete volt.