LEILA SZEMSZÖGE:
Már több mint egy hónapja, hogy át lettem szöktetve a mardekár házba. Azóta nem hagytam el a kis szobát, ami kezd kicsit nyomasztóvá válni, de tűröm. Az sem egyszerű, ahogy Draco ételt hord nekem. Bár azt hiszem mindenek ellenére ő is élvezi az esti összebújós-beszélgetéseket és az együtt alvásokat, meg persze az sem egy hátrány, hogy amióta itt vagyok, szinte minden háziját én írom.
- Megjöttem Hercegnőm!
Imádom amikor így szólít. Éppen hanyatt feküdtem az ágyon, így fejjel lefelé lógva rámosolyogtam. Fölém hajolt és adott egy köszönő-szájrapuszit, fejjel lefele persze, így orra az államat súrolta. Felnyúltam és kezeimet a nyaka köré fontam. Éreztem, hogy az ágy besüpped, ahogy fejem mellett megtámaszkodott két kezével, hogy ne zuhanjon rám.
- Hiányoztál - suttogtam egy levegővétel helyett.
Ajkainkat elszakította egymástól, és levette a talárját, majd megkerült és négykézlábfölém mászott, kezei ismét a fejem mellett támaszkodnak.
- Igen? Te is nekem.
Élveztem, hogy alatta fekszem, megadva neki a domináns helyet, és elvesztem szürke szemében. Felemeltem a kezeimet és a mellkasát kezdtem simogatni. Lassan levezettem ujjaimat a nadrágja széléig és kitűrtem az ingét, majd lassan alá nyúltam. Az érintésbe mindketten bele borzongtunk. Ez volt az első hogy hozzá értem a pólója alatt. Nem tudom mit csinál és mennyit, de nem semmi kockái vannak. Lehunytam a szemem és minden kis izomtömeget egyesével körberajzoltam ujjaim hegyével. Halkan mordult egyet és lejjebb engedte magát, hogy jobban hozzáférjek, így testünk már majdnem össze ért.
- Szeretem amikor ezt csinálod - mormogta a fülembe, majd bele is csókolt. - De ez így nem túl igazságos. Vedd le a pólód, akkor én is leveszem.
Már rég elvesztettem az irányítást a testem fölött. Szeretem Dracot, tényleg. És nagyon úgy tűnik, hogy ő is engem. Kihúztam kezeimet az inge alól és alulról fölfelé haladva elkezdem kigombolni.
- Most már te jössz - suttogta, majd miután eldobta az inget, karomnál fogva ülő helyzetbe segített és áthúzta a pólót a fejemen. Most egymással szemben ülünk és kölcsönösen megcsodáljuk egymás meztelen felsőtestét.
MALFOY SZEMSZÖGE:
Ő kezdte, ő nyúlt a pólóm alá. Ez azt jelenti, hogy a következő szintre léphetünk. Belevaló lány, erősebb mint látszik.
Elégedetten szemügyre vettem fehér bőrű testét. Így, póló nélkül még jobban látszik, mennyire le van fogyva. Derekát könnyedén átérem, bordáinak körvonala tisztán látszik, medence csontja is kiugrik. De még így is szép. Karcsú fehér alakja úgy világít előttem, mint egy angyal. Kinyújtottam a karom és egy szoros ölelésbe vontam.- Eszel te rendesen?
- Azt eszem amit hozol - szuszogta a fülembe.
Válaszán elmosolyodtam. Milyen igaza van. Lehajtottam a fejem és ismét csókba hívtam.
LEILA SZEMSZÖGE:
Kezemet a mellkasára fektettem, egy erős mozdulattal hátra löktem és most én másztam fölé. Haha. Még mindig őt csókolgatva ráülök a hasára.
- Legyőztelek - mormogtam bele a csókunkba. - Enyém vagy.
MALFOY SZEMSZÖGE:
- Tiéd vagyok - ismételtem el majd aprót nyögtem, ahogy megéreztem puha ajkait és a nyelvét a mellkasomon. - Teljesen.
Mélyen a szemembe nézet gyönyörű szürkés kék szemével.
- Akarlak, Draco, szeretnék örömet okozni neked - suttogja kéjesen a bőrömre, amitől kiráz a hideg.
![](https://img.wattpad.com/cover/122692099-288-k123514.jpg)
YOU ARE READING
Malfoy Titka - átírás alatt
Fanfiction(BETEKINTŐ A LAP ALJÁN! OLVASS BELE!👇) Mi történik a Roxfortban, miután a háború befejezése után minden hetedéves visszatér hogy befelyezze tanulmányait? Olvasd el és kiderül! Minden jog fentartva J. K. Rowlingnak. 18-as részek és trágár beszéd Kis...