Üvegszív

8. fejezet

„... mi csupán csaljuk a világot" (Ady Endre)

Dina idegesen beharapja az ajkát. Fogalma sincs, mit talált ki Ákos, de bízik benne, hogy beválik, mert igazság szerint egyáltalán nem áll készen arra, hogy ezzel az egésszel kapcsolatban, ami kettőjük között zajlik, vallatásnak vessék alá. Egyelőre még ő sem érti teljesen, nemhogy másoknak magyarázza... De hát igazából nincs is mit magyarázni, nem?

Egy: mindketten felnőtt emberek.

Kettő: vonzódnak egymáshoz, amiről a legkevésbé sem tehetnek.

Három: csak rájuk tartozik, hogy mit kezdenek ezzel a vonzalommal.

A kertből vidám hangok és nevetés szűrődik be a házba. Egyre közelebb érnek, és Dina még mindig érzi, hogy félve meg-megremeg a gyomrában az idegesség. Össze kell szednie magát. Elég lesz elviselni a többiek érzését, nem hiányzik hozzá, hogy ő maga is zaklatott legyen.

Hallja, hogy már a verandán vannak. Kiles a folyosóról, de gyorsan visszakapja a fejét – fogalma sincs, hogy ha kintről benéznek az ablakon, látszódhat-e.

Ákos jön elöl, Dina hallja, hogy kinyitja az ajtót. Mély levegőt vesz, már nem sokáig bujkálhat.

– Oké, akkor mielőtt bemennénk, szeretnék kérni valamit – hallja Ákos hangját, és nem tudja megállni, újra óvatosan kikukucskál. A verandán áll mindenki, Ákos az ajtó előtt, keze a kilincsen, az ajtó épp csak résnyire nyitva – Dina érzi, hogy azért tartja így, hogy ő is hallhassa a beszélgetést.

– Szóval... – kezdi a férfi zavart torokköszörülés után – Tekintsük ezt szülinapi kérésnek.

– Ez új, ilyen még nem volt – szól közbe vidáman Krisz. – Nem elég, hogy megleptünk?

Mindjárt lesz itt olyan meglepődés... – gondolja fanyarul Dina.

– Krisz, kérlek, csak hallgass végig. – Dina érzi Ákos hangjában a feszültséget, még akkor is, ha egyébként higgadtnak tűnik. Tudja, hogy a férfi aggódik, és ez az aggodalom neki, érte szól, ami jóleső, borzongatóan édes érzéssel tölti el a lányt.

Ákos szünetet tart, de Krisz nem szólal meg újra.

– Szóval... azt szeretném tőletek kérni, és ha csak egy kicsit is szerettek, megteszitek ezt nekem, hogy amikor belépünk, akkor egyszerűen ne kérdezzetek semmit és...

– De bátyus – vág közbe Krisz élénken –, ha azt se kérdezhetem meg, hogy ihatok-e egy sört a hűtődből, inkább be se megyek.

– Krisz, kapsz sört – mondja Ákos visszafogottan, de Dina szerint most már nem tudja elrejteni a hangjából a feszültséget. A lány érzi, hogy a többiekben feltámad a kíváncsiság...

– Tehát – folytatja Ákos, és igyekszik határozott lenni –, nincs kérdés és nincs megjegyzés. Ennyi. Csak... viselkedjetek úgy, mintha... semmi furcsa nem lenne odabent.

– Ugye nem meztelen nőket rejtegetsz? – veti fel Krisz játékosan.

Ákos úgy sóhajt fel, mint aki éppen feladja, aztán szélesre tárja az ajtót. Dina szíve nagyot dobban – most már nem rejtőzködhet, ki kell lépnie a nappaliba. Nagy levegő, menni fog. Mégis inkább visszahúzódik, hátát a falnak támasztja, és mély lélegzetvételekkel próbálja csillapítani szíve heves dobogását. Hogy lehet ennyire gyáva?

Hallja a léptekből, hogy Ákos után a többiek is besorjáznak, a kíváncsiságuk olyan erővel csap le Dinára, hogy szinte megszédül tőle.