Üvegszív

2. fejezet

„de ha már itt vagy, vágj bele" (Szabó Lőrinc)

Határozottan felesleges a jelenléte, pedig milyen jó ötletnek tűnt azzal távolabb tudni magától Ákost, hogy segít eltüntetni a vacsora maradványait – töpreng Dina, ahogy félrebillentett fejjel barátnőjét és annak pasiját vizsgálja, bár igazából, ha nem nézne rájuk, akkor is teljes mértékben tisztában lenne azzal, hogy a körülötte repkedő forró szikrák nem kívánnak tűzoltót.

– Oké, gyerekek, akkor én most átpályázok a kanapéra – jelenti ki, és várja a hatást, vagy legalább valamit, de Kamilla és Adrián még csak rá se néz. Igazából megkérdőjelezi, hogy egyáltalán hallották-e. Szép dolog a szerelem, tényleg, de ezek ketten néha komolyan az agyára mennek ezekkel az őrült, „azonnal letépem rólad a ruhát" pillantásokkal. Három hónapja élnek együtt, szóval most már legalább olyankor kordában tarthatnák a vágyaikat, amikor vendégeik vannak.

Még egy pillantást vet Kamillára és Adriánra, hátha elmúlt már a révület, de nincs szerencséje. Bámulatos, hogy mennyire el tudnak egymásban merülni, hogy mennyire egyszerűen képesek kizárni a külvilágot. Tulajdonképpen szeret velük lenni, jó hatással van a lelkére ez nagy boldogság, ami őket kettejüket körbelengi, és a könyvesbolt feletti lakás hangulata is mindig megnyugtatja – talán a sok fenyőbútor és a tágas tér miatt, de az is lehet, hogy egyszerűen csak azért, mert ezt a lakást áthatja a szeretet és a törődés.

Dina ellép a konyhapulttól – a mosogatást Kamillára és Adriánra bízza, bár ha így haladnak, éjfél is lesz, mire végeznek. Kivesz egy sört a hűtőből – már elmúlt a fejfájása, talán azért, mert végre evett, a lasagne pedig isteni volt, úgyhogy repetázott is –, aztán elnyomva egy sóhajt a kanapéhoz lép. Ákos már állna fel, de Dina int, hogy maradjon csak, és inkább leül a földre. Elveszi a dohányzóasztalról a sörnyitót, lepattintja a kupakot, és jól meghúzza az üveget. Mennyei érzés, ahogy a sör végigömlik a torkán. Az üveget a nyakához szorítja, és élvezi a hideget. Nem mintha itt bent olyan döglesztő meleg lenne, mint kint – örök hála a légkondinak –, de azért a hideg jólesik a bőrének. Nem szívesen ismeri be, hogy ehhez talán köze van Ákosnak is...

Dina nem tagadhatja le, hogy megijeszti az a vágy, ami életre kelt benne még lent az udvaron, és sajnos azóta sem múlt el teljesen. Kívánt ő már máskor is férfit, az érzés nem idegen számára, és képes arra, hogy visszafogja magát, de ettől még ijesztő, hogy a férfi csupán kétszer ért hozzá, ő pedig mégis azt kívánja, hogy bár mindenhol érintené. Ez egyszerűen zavarba ejtő – főleg úgy, hogy tudja, Ákos ugyanezt érzi. A férfi egész vacsora alatt őt figyelte, ha Dina ránézett, akkor sem fordult el – csoda, hogy ez senkinek nem tűnt fel.

Dina hisz a szerelemben, de nem hisz abban, hogy létezhet első látásra. Kíváncsiság, érdeklődés lehet, de nem szerelem. És ami azt illeti, azt a vágyat sem tartja természetesnek, amit most érez. Bár talán nem bizonytalanítaná el annyira a vágy, ha a férfi nem zavarná össze. Akkor olyan egyszerű lenne: egy kis flört, csábítás, ágyba bújnának és vége is. Mert vége lenne, ha nem is rögtön, de elég hamar – Dina ezzel kapcsolatban nem kerget illúziókat, hiszen eddigi tapasztalatai nem adnak rá okot.

A fiúk, akikkel járt, mindig elég hamar elvesztették iránta az érdeklődésüket, idővel Dina ezen már egyáltalán nem lepődött meg – ahogy olyan sokan mondták már rá, valóban fura lány, bár ő maga inkább úgy mondaná, hogy elcseszett, de ez igazából csak nézőpont kérdése. Vagy eufemizmus – kinek hogy tetszik, de az biztos, hogy amint jobban megismerik, menekülnek a közeléből, és Dina úgy hiszi, nem fog olyan férfit találni, aki hosszabb távon képes lenne elviselni a defektjeit, vagy ahogy Kamilla szokta kedvesen nevezni: a dilijeit.