Őszinte érzések, Hazug szavak...[Szünetel]

2.RÉSZ

Már becsengettek, amikor végre befejezte a beszédet az igazgató, ezzel párhuzamosan pedig az utolsó szót is sikerült megértenem. Kicsit ugyan remegve, de sikerült kijutnom az irodából, a lábaim teljesen elzsibbadtak, olyan volt, mintha megannyi hangya mászkálna alsó végtagjaimon.

Mivel a 4. emeleten csak az irodák és a tanári van, ezért míg ott haladtam, nyugtom volt, de amikor csak egyetlen szintet is lejjebb értem, már a diáksereg várt rám, hogy utamat állva nehezítsék meg az osztálytermemig való eljutásomat. Bár ők is csak a saját termüket keresték, nem törődtek egymással...főleg nem velem... Teljesen kifulladva jutottam le a földszintre, majd a terembe, ahol a cuccom még mindig ugyanolyan pozitúrában volt az asztalomon, ahogy én hagytam még az óra végén. Elég sokan voltak az osztályban, azok is csak lányok, akik szintén tudomást sem véve létezésemről megszakítás nélkül folytatták a pletykálkodást.

Leültem a helyemre, majd megpróbáltam a táblára írtakból kikövetkeztetni, hogy mennyiről is maradhattam le, majd a házit is megkerestem, és miután mindezt elvégeztem, előkészítettem a következő órára szükséges dolgaimat, majd átismételtem az anyagot, hátha esetleg felelni kellene, pont időben, mivel a tanár is belépett a terembe.

---

Szinte teljesen észrevétlenül telt el a megmaradt 3 órám, és már csak azon kaptam magamat, hogy a megbeszélt korrepetáció helyszíne felé tartok - tehát a könyvtárba. Mivel a sulinak hivatalosan vége mára, ezért a könyvekkel teli hatalmas helység teljesen üres, csak a portás néni van bent, aki láthatólag éppen el van merülve monitorjának bámulásában.

Miután meggyőződtem róla, hogy rajtunk kívül senki sincs itt, csak leültem az egyik nagyobb asztalhoz, előpakoltam minden cuccot, amiről úgy gondoltam, hogy esetleg kellhet, majd vártam... és vártam.

Mr.Park azt mondta az irodájában, hogy szinte minden tantárgyból korrepetálnom kellesz majd Hoseok-ot, mert nagyon le van maradva. Írassak vele felmérő teszt-féleségeket, amiket maga az igazgató állított össze és adta ide nekem, hogy majd az eredményeket átnézve jöjjek rá, hol is maradhatott le a „fejlődésben" a tanítványom, majd onnan kezdünk el „építkezni".

Amikor az egyik szünetben belepillantottam az ilyen szintfelmérőbe-, ami történetesen a matek volt -, majdnem elröhögtem magamat a feladatokon. Az első feladatok az alapműveletek elvégzése volt, teljesen kis számokkal, én már csak ránézésre is meg tudtam mondani a megoldást, és biztos voltam benne, hogy ezek Hoseok-nak sem lennének akadályok. Viszont ahogy nőtt a feladatok száma, úgy a nehézségi szint is velük jött. Meglepetésemre azonban, szinte mindet meg tudtam volna oldani, nem okoztak volna kihívást! Eddig is tudtam, hogy az utolsó osztály csak egy felkészítés jellegű, ami az év végi vizsga sikeres leadását és a különböző egyetemekre való bejutást segíti elő, de legalább reménykedtem, hogy nem fogom magamat halálra unni a következő évemben... de sajnos csalódnom kellett, mert akármelyik felmérőt is nézegettem, mindet ki tudtam volna tölteni legalább 85 %-ra.

Annyira gondolataimba merültem- illetve a feladatok tanulmányozásába-, hogy a vállamra nehezedő kéz jelenléte se tűnt fel, csak akkor, amikor a tulajdonosa meg is szólalt.

- Mr.Shin hol van? - kérdezte az igazgató, mire cseppet sem férfias sikkantás hagyta el a számat, Mr. Park pedig azonnal el is engedett, ezzel egy kisebb nyugalmi löketet adva. - Sajnálom, nem állt szándékomban megijeszteni, de szinte teljesen elmerült a faladatokban! - emelte fel kezeit, ezzel is mutatva ártatlanságát.

- Én sajnálom, én voltam a figyelmetlen! Teljesen kizártam a külvilágot! - álltam fel és hajoltam meg előtte, majd lábaim földbe gyökereztek, amikor megláttam a Mr.Park feje felett lévő órán a mutatókat. Negyed hét.