Őszinte érzések, Hazug szavak...[Szünetel]

15.RÉSZ

- Mi a faszt csináltál már megint te nyomorék?!? – ezzel egy újabb borzalmas időszak kezdődött el életemben... 

---

Napok, hosszú napok, hosszú, fájdalmas és könyörtelen napok teltek el azóta, hogy összevesztem hyung-al... Azóta minden más lett.

Kezdjük otthon: apám aznap este félholtra vert, majd ott hagyott a konyha ajtajában a saját véremben feküdni.

Valamikor másnap ébredhettem fel, de még azután is órákat vett igénybe, hogy felálljak és elvonszoljam magamat a fürdőbe. Aztán kiderült, hogy elfogyott az összes fertőtlenítőszer, szóval csak a langyos vízzel kellett beérnem és csak az használttam fel a sebeim elfertőződése ellen, azonban persze felmerült bennem az ötlet, hogy elmegyek egy patikába, de rájöttem, hogy vagy legurulnék a lépcsőn, vagy az utcán hívnák hozzám a mentőt. Így aztán inkább otthon maradtam egymagam...

Egyedül voltam napokig, mivel apámat elnyelte a föld, nekem meg nem volt annyi erőm, hogy kimásszak az ágyamból se, nemhogy a suliig elmenjek. A pár napból aztán az lett, hogy még pénteken is az ágyat nyomtam és unalmamban már a plafon egyenletlenségeit tanulmányoztam. Az egész hetet jóformán azzal töltöttem, hogy gondolkoztam, és ebben senki se zavart meg, ami akkor nagyon is jól jött.

Beláttam saját magamnak, hogy helytelenül cselekedtem, de nem voltam hajlandó még így se felvenni a telefonomat bárkinek is. Igen, többen is hívogattak... vagyis csak egy valaki, de rengeteg telefonszámról. ByungHun hyung az összes Monsta tag telefonjáról hívott már, sőt, még másokról is, de egy idő után meguntam az ismeretlen számokat és inkább csak lenémítottam. Rendszeresen nézegettem esténként, hogy megannyi nem fogadott hívást, SMS-t és messenger üzenetet küldött megannyi különböző címről, de egyre sem válaszoltam. Eljött a lakásunkhoz is, de nem engedtem be, először azért mert nem bírtam kivonszolni magamat, majd utána azért, mert nem akartam. Szinte óránként változtattam a véleményem róla... rólunk. Amikor már épp azon voltam, hogy felhívom, akkor kattant be valami nálam és szinte a falhoz vágtam a telefonomat.

A legmeglepőbb mégis az volt, amikor másfél hét után az egyik reggel, amikor suliba mentem, ő ott állt az intézmény kapuja előtt és nem volt egyedül, ott volt mellette HyunWoo hyung is és láthatóan valamit veszekedtek. Próbáltam észrevétlenül elmenni mellettük, ami majdnem sikerült is. Már csak pár lépés választott el az ajtótól, amikor meghallottam L.Joe hangját:

- HyungWon, várj, kérlek, beszéljük meg! – nem fordultam hátra, így nem láthattam, hogy futásnak ered, de hallottam gyors lépteit, amik engem arra késztettek, hogy szinte meneküljek az osztályomba.

Mivel a suliba csak diákigazolvánnyal lehet bejönni, ezért nem fenyegetett annak a veszélye, hogy utánam jön, de azért nem kockáztattam és inkább rögtön a helyemre siettem a teremben. Talán most először történt meg az, hogy érdeklődő pillantásokat kaptam a többi tanulótól.

- Ez meg ki? – hallottam meg egy beszélgetést útközben a padon felé.

- Nem tudod? Ő az, aki Wonho-t korrepetálja.

- Eddig is ide járt? – pár paddal előttem még mindig rólam ment a beszéd, és nem is nagyon zavartatták magukat, hiába is tudták jól, minden szavukat tisztán hallom, továbbra is fennhangon csevegtek.

Rajtuk kívül úgy látszott senkinek se szúrt szemet se a hiányom, se a jelenlétem, de a két csaj figyelme egyre frusztrálóbb lett. Valamiért zokon esett, hogy eddig a létezésemről sem tudtak, de rájöttem, hogy én se tudom, kik is ők pontosan. Ahhoz azonban nem kellett sok idő és sok ész, hogy rájöjjek, bizony apuci kicsi lányai, mind a ketten, ruhájukról és beszédstílusukról sütött a pénz megléte. Nem lepődtem volna meg azon se, ha suli után egy limuzinba szállnak be, és az furikázzná őket haza. Az azonban meglepett, amikor ebédszünet vége felé a padomhoz sétáltak és megszólítottak.