Őszinte érzések, Hazug szavak...[Szünetel]

9.RÉSZ

Hogy párnámat ölelgetve léphessek át a biztonságot nyújtó álmok birodalmába, ahol bizony nincs ott apám, nincs ott Hoseok hyung és bizony ZiYang se...

De, mint minden jónak, ennek is vége kellett, hogy érjen.

Reggel megintcsak az ébresztő hangos rikácsolására keltem fel, de még megengedtem magamnak pár perc pihenőt, ezután persze beletörődve a sorsomba keltem ki ágyamból, hogy elkezdhessek készülődni. Minden a maga megszokott rendjében működött egészen addig, ameddig le nem mentem a konyhába és meg nem pillantotta apámat az asztalnál ülve, ekkor eszembe jutott a tegnap este és az, hogy pénzt kellene tőle kérnem. Azonban erre sehogy sem vitt rá a lélek.  

Jó reggelt köszöntem neki, mire csak egy morgással válaszolt.

- Nincs itthon semmi ehető! - morogta továbbra is, de most eléggé hangosan ahhoz, hogy én is érthessem.

- Tudom. - feleltem behúzott nyakkal, hisz tudtam, hogy ebből megint vita lesz, amit persze nem én fogok megnyerni.

- Akkor meg minek nem mész el és veszed meg, ami kell? - kérdezte egy fokkal már ingerültebben, aminek okát nem igazán értettem, hiszi semmit nem tettem ellene.

- Nincs pénzem. - feleltem olyan halkan, amennyire csak tudtam, de látszólag ez sem volt elég, hisz meghallotta és dühösen csapott az előtte lévő falapra.

- Mi a jó életnek nem tudsz pénzt keresni? Más a te korodban már rég dolgozik! Te meg még mindig szinte életképtelen vagy nélkülem! Ez a hála azért, amiért felneveltelek?!?

Ugyan egész végig háttal álltam neki, mégis lelki szemeim előtt láttam, ahogy dühösen pillant rám és legszívesebben kitenni az utcára. Jómagam sem tudtam, mi állítja meg ebben, de igazán hálás voltam érte.

Ezután nem történt semmi. Azt hittem, hogy jobban ki fog akadni, de tévedtem. Csak annyit hallottam már, hogy kirobog a konyhából, majd az ajtóból még visszafordulva intézett hozzám pár szót.

- Az asztalon a pénz! Ha mire hazajövök nem lesz főtt étel az asztalon, nagyon meg járod! - ezzel befejezettnek tekintette mondandóját és elhagyta a helyiséget.

Csak távozása után vettem észre, mennyire is remegtek kezeim, hisz a közöttük tartott bögréből a kávé fele kilötyögött a pultra, így inkább felhagytam a koffein bevitellel és anélkül, de valamennyi pénzzel indultam neki a nap további részének.

---

Az órák hamar elteltek, szinte észre sem vettem, hogy már a könyvtár felé haladok, a megbeszélt helyre, a megbeszélt időben, hogy végre felmérhessen Shin HoSeok tudását. Azzal nem mondok sokat, hogyha elárulom, állam a padlót verdeste, amikor láttam, hogy tanítványom már várt rám a könyvekkel teli helységben. Gondolom unalmában forgatott egy tollat az ujjai közt, ám amikor észrevette, hogy közeledem felé, letette azt az asztalra.

- Na végre! Te folyton késel? - kérdezte szemrehányóan, ami kicsit ugyan zokon esett, de nem vettem magamra.

- Még csak most csengettek ki! Az én osztályom a másik szinten van, a tiéd pedig ezen! - vágtam vissza és bár nem mertem szemébe nézni testtartásából és megfeszült izmaiból arra következtettem, hogy nem igazán tetszett neki visszatámadásom. Lepakoltam vele szemben, elővettem az összes kitöltendő papírt majd én is leültem. - Mivel szeretnél kezdeni? – kérdeztem kedvesen, mire vágott egy értetlen fejet, minek okáért én tovább folytattam. - Melyik tantárgy felmérőjével akarod kezdeni? - ahogy kiejtettem a szavakat a számon, esküszöm, hogy megvilágosodás láttam megcsillant a szemében.