A Hold árnyéka

8.

- Tsurara? - tette a vállamra a kezét Kiiro, mire felkaptam a fejem.
- Hm?
- Nagyon elkalandoztál.
- Elnézést. - biccentettem, majd visszanéztem a nénikére, vagyis a "dadámra" aki éppen Nikkoval játszott, pontosabban csikizte. Éreztem valami furcsát mögöttem mire hirtelen megfordultam. Egy hatalmas valami állt ott, és sokáig kellett pislogjak, mire ki tudtam venni, hogy... - A Skorpió... - kerekedtek el a szemeim. Ő kis, csillogó szemeivel nézett rám majd meghajolt. Nem tudtam mire vélni ezt, így egy fél lépést tettem hátra. A Skorpió felemelkedett, majd mélyen a szemembe nézett:
- Nem kell félned. Bár a csillagok tábora jelenleg két csapatra oszlik, az egyik téged támogat, Tsurara. - furcsa ciccegés, vagy sziszegés vagy nem is tudom, mi volt ez, de értettem. Halványan elmosolyodtam és óvatosan meghajoltam.
- Köszönöm a bizalmat. - mondtam. A Skorpió elégedetten morgott.
- Ez a... - lépett mellém Kiiro.
- Nem. Ő a Skorpió. - mutattam rá. Ő meglengette a fiú felé a fullánkját.
- He! - néztem rá rosszallóan és Kiiro elé álltam. Skorpió megnyugodott - Mi bajod van Kiiroval?
- Még a kezdetekkor, Kiiron uralkodásának idején száműzött engem az égboltra. Eredetileg a te testőröd voltam, Kiiron mégis kitett ode, hogy az égbolt igazságosztója legyek. Aki büntetést érdemel, meghal - lengette meg a fullánkját ismét - aki jutalmat, az él - kedvesen biccentett. Sóhajtottam, majd odamentem hozzá és megöleltem a nagy, lapos fejecskéjét. Csillagszemeivel csak nézett rám. - Megértelek. Rosszat tettek neked, kiszakítottak a megszokott világodból. - simogattam meg a páncélját, és közben a legmélyebb átérzéssel beszéltem hozzá - De ez egy előző életben volt. Most újak vagyunk, s a múltban elkövetett hibáinkért nem tudunk teljes felelősséget vállalni. Kijavítani próbálhatjuk, de ne bánts olyanért, amire nem is emlékszem. - mondtam halkan, bele az apró szemeibe. Ő lehunyta azokat, és közelebb bújt hozzám, és a levegőt körülötte teljes nyugodtság járta át.
- Egy megvan. - hallom mögülem a nagyi elégedett hangját. Elengedtem Skorpiót és felé fordultam. Ő pedig egy másik irányba. Én is arra néztem, és egy szép, rendezett, meg nem számolom, hány soros hadsereg állt előttem.
- Ez...? - pislogtam. Egy csillagkép előlépett.
- Íme a hadsereged, támogatóid legjava! - ereszkedett két lábra. A mellette álló is így tett, bár volt köztük egy jelentős különbség...
- Pegazus és Nyilas.... - suttogtam magam elé. Előbbi közelebb jött, maga után húzva valamit. Ami... Egy szekér volt? Nem is akármilyen...
- Tudod a történetem, igaz? - kérdezte, mire biccentettem. Pegazus még Apolló, a görög isten lova volt, és társaival húzta a Napszekeret, mellyel vontatták magát a Napot. Azonban egy támadás során Pegazus leszakadt, és átcsúszott az éjszakai égboltra, azóta ő az ég fuvarosa. Azonban a szekér nála maradt, ez lett a Göncöl szekér. Nyilas a mellkasára ütött, és megemelte a tegezét, ezzel kifejezte tiszteletét.
- Oaaszta, mint valami hiperszuperultramegajó videojáték! - ugrált mellém Nikko szokásosan idétlen módon, majd körbeszökdécselte Skorpiót. Persze hogy neki minden ironikus pillanatot el kell rontania...
- Valóban, ha nem történt volna ennyi furcsa dolog, nem hinném el, hogy ez a te hadsereged. - állt a másik oldalamra Kiiro és zöld szemét végigfuttatta a tömegen.
- Nem az enyém. - ráztam a fejem - Egyedül nem vágok bele. Hárman oldjuk meg. - közöltem.
- Tsurara... Félsz? - suttogta a fiú a fülembe, mire aprót bólintottam. Ez hatalmas felelősség, és most azt várják, hogy csináljak valamit...
- Nagyi! - fordultam felé, mire odakapta a fejét - Ha azt mondom, vállaljuk - léptem oda hozzá - Visszamentek az égboltra?
- Muszáj, hiszen nappal nem is láttok minket, csak a Holdat tudod felfedezni, ha ügyes vagy. - mondta. Biccentettem.
- Rendben. Akkor azt akarom, hogy menjetek haza. Kitalálok valamit. Még egy dolog: ha valamelyik őrömre szükségem van, hogyan tudom... Megidézni? Lehozni? Felhívni biztos nem... - húztam el a számat. A mama gondolkodóba esett.
- Hm... - nézett végig a seregen - Skorpió! Te leszel Tsurarin testőre, mint régen! - kiáltotta neki ünnepélyesen. Most teljesen komolyan gondolja a három méter magas csillogó-villogó alak mindenhová utánam fog koslatni...? Mármint, nincs vele bajom, csak na... Skorpió odajött hozzánk és megrázva magát akkora lett, mint egy igazi, sivatagi skorpió. Odajött a lábamhoz, mire felvettem a kezembe - Pegazus pedig mindig rendelkezésedre áll majd, csak el kell mondanod egy pár soros verset! - mondta nagyi nagy boldogan. Felhúztam a szemöldököm.
- Vers? Apolló miatt, igaz? Ő volt a költészet istene. - néztem Pegazusra, mire az bólintott. Olyan furcsa hogy ő Pegazus. Nem A pegazus... Na de majdcsak megszokom.
- Nos... Köszönöm.
- És mi mit kapunk? - tette csípőre a kezét Nikko, majd megölelte az Ikreket - Ezek a srácok nagyon nagy arcok! Úú, nekem kell a maciii! - rohant oda a Kis medvéhez, majd átölelte a mancsát. Nem csoda, maga a gyerek háromszor belefér és ez a kicsi... Bele sem gondolok, mekkora lehet a nagy... De eszembe jutott egy kis apró csíny... A kígyó (ami még mindig a nyakamon pihent) fülébe súgtam valamit. A kicsi bólintott, majd elindult Nikko felé és feltekeredett a lábára. A lány csak nagy szemekkel nézte az állatot majd sikongatni kezdett - WHÁÁÁÁ, JÓVANMÁ' NEM KELL SEMMI CSAK SZEDJÉTEK LEEEEEE!!!! - ordította, míg őrült módjára rohangált a csillagok között, észre sem vette, hogy a Kígyó már régen nincs rajta... De hát ő ilyen, egy őrült is ella csapatba, nem igaz?