A Hold árnyéka

4.

Nos, gondolhattuk volna, hogy nem a busz hűtővizének túlmelegedése lesz az egyetlen problémánk. Útközben volt jégeső, máshol felolvadt a beton, vagy épp a jégeső miatt faág esett a buszra. Természetesen mindet mi hárman oldottuk meg, mivel az én példámra Nikko és Kiiro is bepróbálkoztak, nem eredménytelenül. Úgyhogy a két órás buszútból rögtön négy lett, mi pedig teljesen kifáradtunk. A többiek nem is értették, de leráztam őket annyival, hogy nem bírjuk a buszozást. Bár ez azért érdekes, mert akkor nem leghátra kellett volna ülni... Mikor már nem bírtuk azt lesni, mikor jön a következő csapás, a fejem Kiiro vállára hajtottam, Nikko ugyanígy a fiú másik oldalán. Ő csak egy hümmögéssel nyugtázta, hogy megkapja tőlünk a párna címet, de ez nem volt újdonság. Általában ő tartja össze a csapatot, ha Nikkoval veszekszünk, ő állít le minket, és gyakran vigyáz ránk. Helyesbítek, gyakran vigyáz Nikkora, én kevésbé igénylem. De úgy is mondhatjuk, hogy én nem kerülök annyi bajba...
                           ❄❄❄
Arra keltem, hogy valaki bökdösi a vállam. Kicsit kinyitottam a szemem, bár meglepett, hogy sötét van.
- Te puha vagy. - közölte természetes hangon... Ki is?
- Te is az leszel, ha nem hagyod abba rögtön. - válaszoltam ugyanolyan természetességgel. Ez hatott. Felemeltem a fejem Kiiro válláról, majd Nikkora pillantottam. A lány próbálta felkelteni a fiút, kevés sikerrel. Úgyhogy átvette valamelyik osztálytársam módszerét és megbökte Kiiro oldalát. Ő azonnal felkelt, és meglódult, ezzel sikeresen lefejelve.... Engem.
- Tsurara, bocsi, ne haragudj, nem láttalak! - fogta meg a vállam.
- Aucs... Semmi baj, megesik. - rántottam meg a vállam. Amúgy engem ki keltett fel? - fordultam vissza "támadóm" irányába, ám ő már nem volt sehol - Az ugye nem csak nekem tűnt fel, hogy... - kezdtem.
- ...Egyedül vagyunk a buszon. - fejezte be a gondolatom Kiiro.
- Ott a tábortűz! - rikkantotta Nikko, ami a kihalt buszban szinte üvöltésnek tetszett. Átugrotta az előtte lévő ülést, majd az ajtóhoz rohant. Ami történetesen nyitva volt.
- Nikko! - kiáltottunk egyszerre.
- Én ezt megölöm! - követtem dinka barátnőm példáját és átugrottam a széket, majd kiléptem a kis folyosóra - Kiiro? Jössz? - fordultam vissza.
- Persze. - mondta határozottan, majd elindult utánam. Én meg mindenáron utol akartam érni Nikkot. Én is láttam a fényt, amit ő tábortűznek hitt. De ha megnéztük volna a busz állapotát, nem kell ennyire loholni...
                         ❄❄❄
- Nikko! - kiáltottam, mikor már majdnem ott voltam és a lelkem is kifutottam.
- Oh! Szia, Tsura'! - intett nekem, kezében egy nagy szendviccsel, egy...tábortűz mellett... - Kérsz? - mutatta felém a tányért. Nem, nem zavart, hogy a tanár és az egész osztály ott van, én nem fogtam vissza magam:
- HOGY VAN KÉPED ELROHANNI CSAK ÚGY?! ANNYIT NEM MONDTÁL, HOGY BAKFITTY!!! - kiabáltam.
- Tsurara.... Elég lesz.... - lihegte Kiiro. Oh. Ő most ért ide? Hoppá, úgy tűnik, őt lehagytam út közben... A fiúra pillantottam, és hát... Jobban kifulladt, mint én, pedig én se voltam annyira kicsattanva az erőtől.
- Nikko, dobj ide egy szendvicset. Illetve kettőt, mert én is éhes vagyok. - biccentettem a lány felé, aki felállt és ellibidózott kaját hozni. A vállamra tettem Kiiro egyik kezét és leültettem Nik helyére. Meg fogja érteni. Bezzeg, ha én ülnék le... Tuti kiverné a hisztit... - Egyébként szép estét mindenki! - néztem körbe. Egy-két "Szasz" hangzott, ezen kívül mindenki mással volt elfoglalva.
- Tanárnő! - léptem oda - Hogyhogy... Itt vagyunk? Mármint, nem kellett volna már odaérnünk a szállásra? - kérdeztem. A hölgy rám emelte tekintetét:
- Kedvesem, lehet, hogy te aludtál, de a sofőrünk energiája sem végtelen... - motyogta karikás szemekkel. Jézusom, mi volt, míg aludtam?!
- Persze, ez jogos. - biccentettem - Akkor...
- Itt vacsorázunk és a buszban alszunk. - ismertette a tervet.
   Visszafelé Nikko nyomott a kezembe egy méretes szendvicset.
- Oh. Kösz! - mosolyogtam rá, mire ő egy halk nevetést hallatott. Együtt mentünk vissza Kiirohoz.
- Mi a nagy helyzet? - kérdezte teli szájjal.
- Itt kaja, aztán a buszban alszunk. - ismertettem a tervet - Fe lehet pár percet szánni kéne arra, hogy megbeszéljük, mi folyik itt... - mondtam komolyan.
- Igen. Ennyi véletlen azért nincs. Valami vagy valaki okozza ezeket, és kersztbe akar tenni nekünk. - biccentett Kiiro.
- Nem lehet, hogy közük van az eseményeknek az álmainkhoz? - vetette fel Nikko. Erre csend telepedett kicsiny társaságunkra.
- Előfordulhat. Mi több, valószínű. Már csak az összefüggést kell megtalálni. - törte meg a csendet Kiiro. Persze, összefüggést. Ebben a káoszban?! Áhh, hova gondolok. Hiszen nem tudtam, mi lesz...